Sport

17 év után először nem lesz BL-főtáblás a Veszprém kézicsapata

2007 óta először fordult elő, hogy nem a Veszprém pezsgőzhetett a férfi kézilabda-bajnokság győzteseként, miután a MOL-Pick Szeged összesítésben egy góllal jobbnak bizonyult az idei fináléban.

A férfi kézidöntő utolsó nyolc másodperce

A drámai döntő utolsó, az ünneplés és a bánat első másodpercei. Tíz év egyeduralom után a Szeged letaszította a Veszprémet az NB I. trónjáról. Részletek: http://bit.ly/2IQ5FHo

Közzétette: M4Sport – 2018. május 20.

A következő szezonban alanyi jogon csak egy csapatunk indulhat a Bajnokok Ligájában, ez értelemszerűen a Szeged lesz, a Veszprémnek pedig pályáznia kell, de nehéz elképzelni, hogy a nemzetközi szövetség végrehajtó bizottsága ne osztana ki szabadkártyát a klubnak.

A Veszprém utoljára a 2000-2001-es idényben hiányzott a BL főtáblájáról, akkor a bajnok Dunaújváros képviselte a magyar színeket,

de a bakonyiak gyakorlatilag állandó résztvevői a sorozatnak, és emlékezhetünk, hogy 2016-ban milyen kevés hiányzott a végső győzelemhez a lengyel Kielce elleni döntőben.

Az idei szezonban a Veszprém a legjobb 16 között esett ki a BL-ből a dán Skjern ellen, és a csapat csak a Magyar Kupát tudja felmutatni, ami érhetően csalódást jelent a szurkolóknak, akik a bajnoki döntő után kritizálták Ljubomir Vranjes edzőt.

Vranjes ki is fakadt a szurkolók reakciója miatt, azt nyilatkozta, nem érezte fairnek a kritikát, mivel tele voltak sérültekkel.

Egy biztos, a sikerekhez szokott veszprémi játékosoknak és szurkolóknak nehéz lesz megemészteniük az idei produkciót, és a válogatottnál is dolgozó Vranjesnek sem lesz könnyű dolga, ha meg akarja tartani mindkét posztját, hiszen már akkor is kijutott neki a kritikákból, amikor a férfi csapat a 14. helyen zárt az Európa-bajnokságon, és még vár rá egy szlovénok elleni, nagyon keménynek ígérkező vb-selejtező június első felében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik