Hét évvel ezelőtt kutatók egy csoportja egy „pokolkapura” bukkant a város romjainál – a kaput latinul Plutoniumnak nevezik, utalva a római alvilági istenre, Plutóra. A barlangban olyan gázok törnek fel, melyek belélegezve halálosak. Az ókori feljegyzések alapján az üregbe belépő emberek jobban viselték a gáznak való kitettséget, mint az áldozatként bemutatott bikák, juhok és madarak.
Egy új, az Archaeological and Anthropological Sciences folyóiratban megjelent tanulmány választ talált a hierapoliszi Plutonium rejtélyére – írja az IFLScience.
A gáz koncentrációja fokozatosan csökken a barlang talajától távolodva – ez magyarázatot ad arra, hogy az állatok miért pusztultak el az üregben, míg az őket behurcoló papok nem.
A Duisburg-Esseni Egyetem munkatársai által vezetett csapat szerint a helyi áldozatbemutatásról több ókori szerző is beszámolt. Sztrabón, az időszámítás előtti 1. században élt görög utazó például egy feljegyzésében azt írta, hogy a barlangban olyan sűrű és homályos a pára, hogy a talajt sem lehet látni. Sztrabón szerint minden állat, amely belépett, azonnal elpusztult.
Bár a szakértők korábban is tudták, hogy a területen gyakoriak a vulkanikus gázok, a csapat jobban meg akarta érteni a pokolkapu működését. A későbbi mérések felfedték, hogy az üreget érő napfény és fuvallatok hozzájárulnak a mérgező gáz terjedéséhez.
Az adatok alapján a hajnal előtti időszakban a legveszélyesebb belépni a Plutoniumba.
A korabeli papok valószínűleg pontosan tudták, hogy mikor érdemes áldozatot bemutatni a barlangban. Talán természetfeletti erejüket is demonstrálhatták azzal, ha napközben sértetlenül jártak ki-be az üregbe. A tünetmentes alvilági sétához az is kellett, hogy sziklákon lépkedve maradjanak távol a kigőzölgéstől, és sokáig visszatartsák a lélegzetüket.
Nem csak Hierapoliszban létezik efféle szén-dioxid-forrás. 1986-ban a kameruni Nyos krátertó bocsátott ki magából hatalmas mennyiségű színtelen, szagtalan gázt. A kitörésben több mint 1 700-an vesztették életüket.
(Kiemelt kép: Thinkstock)
