Média

Széles Gábor kikerült az Echo TV igazgatóságából

Bár a tulajdonosváltás után még tagja maradt az Echo TV-t működtető Echo Hungária TV Zrt. igazgatóságának Széles Gábor nagyvállalkozó, ám a tévé volt tulajdonosa 2017. december 2-án az igazgatóságból is távozott. A cégnyilvántartásban csak idén január 2-án közzétett változásról a HVG hetilap számolt be elsőként.

Az igazgatóság tagjai a változások után, jelenleg:

Önálló aláírási jogosultsága egyébként csak Mészáros feleségének, valamint a rendőrnyomozóból lett intézőnek van, a többiek csak valamely másik igazgatósági taggal együttesen írhatnak alá a médiavállalat nevében.

Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester mára több mint kétszáz vállalatból álló cégbirodalmának egyike, a Talentis Group 2016 decemberében vásárolta meg az Echo Hungária TV-t Széles Gábor SGH Vagyonkezelő nevű cégétől és Vasvári Csabától. Szélesék azért is szabadulhattak meg az akkoriban épp hogy 0,1 százalék körüli közönségarányt felmutatni képes tévétől, mert az veszteséget termelt, és kapóra jött, hogy Mészáros eközben egyre intenzívebben igyekszik növelni médiabeli érdekeltségeit. (A felcsúti polgármester akkortájt szerezte meg például a Mediaworks kiadót és vált Magyarország egyik legbefolyásosabb médiatulajdonosává.)

A csatorna felvásárlásakor Mészáros Lőrinc azt nyilatkozta, hogy szeretne a tévéből egy jó, szerethető jobboldali csatornát csinálni, amire a Fidesz is támaszkodhat a választási kampányban. Azt ugyanakkor tagadta, hogy legjobb barátjának, Orbán Viktor miniszterelnöknek, a Fidesz pártelnökének ráhatása lenne a csatorna tartalmaira.

A tévénél tavaly jelentős fejlesztéseket hajtottak végre, december 4-én – ezek szerint Széles Gábor távozása után két nappal – mutatták be az új arculatot és díszletet, az új műsorokat és váltottak 16:9 képarányra.

Nem sokkal a csatorna megújítása után az Echo TV egyébként néhány kábelszolgáltatónál az olcsóbb alap csomagba került át.

A csatorna megújításakor az Echo TV-nél egyenesen arról beszéltek, megújulásukkal ért véget Magyarországon a rendszerváltás. Ez egyébként nem volt olcsó dolog, hiszen az Echo Televízió átköltöztetése a Nap TV egykori ingatlanjába, valamint az új díszletek és technikai fejlesztések költsége értesülésünk szerint meghaladja az 1 milliárd forintot. A Gyárfás Tamás-féle Nap TV egykori ingatlanja egyébként egy tulajdonosváltást követően először a tavaly nyáron megrendezett budapesti vizes vébét szervező céghez került, az épületet a világbajnokság szervezői újíttatták fel, ezután került Mészárosékhoz az ingatlan.

Ebben a videorészletben épp Mészárosné beszél a megújult tévé víziójáról.

Orbán emberei a közmédia nagy beszállítói között
Jut a 87 milliárdból működő állami médiavállalat pénzeiből Bayer Zsoltnak, a Fidesz-alapító publicistának, Győri Tibornak, Orbán Viktor legrégebbi bizalmasának és Kálomista Gábornak, a Fidesz-kormányok idején rendkívül sikeresen mozgó filmproducernek is.

Kiemelt kép: Széles Gábor, az Echo TV akkori tulajdonosa 2013. október 23-án, a kormány támogatására megszervezett Békemenet résztvevőjeként, Bayer Zsolt társaságában. MTI Fotó: Kallos Bea

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik