Kultúra

Teljes természetességgel vette el a háromezer forintos hálapénzt

Ez akkor az anya háromhavi fizetése volt. Pedig kislánya az erőltetett szülés hatására súlyosan sérülten született. Az Egyasszony a századik előadás után sem üt kisebbet. Rendhagyó kritika két évvel a premier után.

Péterfy-Novák Éva néhány évvel ezelőtt saját terápiás munkájában oda jutott, hogy megírta és blogjában publikálta traumatikus szülésének történetét. Ez lett az Egyasszony blog, ami aztán történetének újabb fejezeteivel bővül a mindennapokról egy beteg gyerekkel, otthoni szondás táplálásról, rohamokról, vizsgálatokról, újraélesztésekről, mindezt egy bántalmazó házasságban.

„Nagyobb szégyen megütni egy nőt, mint elmondani, hogy megütöttek”
Péterfy-Novák Éva azzal vált egy nemzedék szócsövévé, hogy megírta erőltetett szülésének, sérülten született kislányának és bántalmazó házasságának történetét. Interjú.

Már az első írás, ahogy aztán a többi is, a szerző számára is meglepően sok emberben talált visszhangra, az olvasók és kommentelők száma azt mutatta, hogy a hasonló sorsú nőknek nagy szüksége volt egy ilyen leplezetlen nyíltsággal megfogalmazott vallomásra. Így lett aztán a blogból könyv, a könyvből pedig megrendítő monodráma a FÜGE és az Orlai Produkciós Iroda együttműködésében, Tenki Réka előadásában. A darab 2015 óta van műsoron, és január 6-án ünnepelte századik előadását, és még mindig ugyanolyan gyomrost ad, mint a bemutató idején.

Fotó: Takács Attila

Nyolcvanas évek, Diósgyőr, az épülő szocializmus derűs napjai. Minden vizsgálat alapján jól fejlett, egészséges első gyerekét megszülni érkezik a kórházba Éva, az alig huszonévesek naivitással vegyes optimizmusával. Ez még nem a babablogokon és -fórumokon öntudatossá vált kismamák kora, ezért a doktor úrnak látszólag joga van minden találkozáskor megpaskolni az anyuka fenekét, megcsipkedni a pofiját, ez így van rendjén. Sőt, ha már volt olyan jóságos, hogy a szabadsága alatt befáradt levezényelni páciense szülését, akkor az is biztosan rendben van, hogy nem egy, hanem két szülést gyorsító injekciót is beadnak a se kérdezni, se tiltakozni nem merő fiatalasszonynak, elvégre a doktor úrnak sietnie kell, teniszmeccse van, ezen múlhat az előléptetés.

Fotó: Takács Attila

Sőt, az is teljesen egyértelmű, hogy szemrebbenés nélkül elvegye a jó előre kikészített, gondosan összegyűjtögetett paraszolvenciát mindezért, de még az is rendben van, hogy az csak hetekkel később derüljön ki, hogy azok az injekciók nem múltak el nyomtalanul. A terhesség alatt tökéletesen egészséges magzat ugyanis a szülés során olyan sokkot kapott, hogy súlyosan sérülten jött világra, és nemhogy nem fogja utolérni kortársait, de legnagyobb valószínűség szerint nem éri meg saját kamaszkorát sem. A helyzetet súlyosbítja egy erőszakos férj, a kikezdhetetlen kitartás azonban segít vinni a terheket, sőt.

Tenki Réka hősiesen dolgozza végig magát a szövegen, ami Tasnádi István értő szerkesztésében pont annyit mond el és annyit hagy ki, hogy az érthetőség ne sérüljön, és mégse egy felolvasóesten érezzük magunkat. Az előadást Paczolay Béla rendezte, ám jelenléte olyan visszafogott – magyarán nem rakta tele a darabot holmi formai bravúrnak szánt rendezői flikk-flakkal –, hogy a végeredmény afféle egyszemélyes szerelemgyereknek tűnik. Tenki Réka láthatólag kényelmesen mozog a szerepben, belakja azt, ahogy a teret is, és képes arra, hogy amint a történet hőse a regény lapjain, ő ebben az alig másfél órában a szemünk láttára nőjön fel, és változzon naiv, enyhe tájszólással beszélő vidéki kislányból öntudatos, teher alatt megerősödött asszonnyá.

Fotó: Takács Attila

Mi több, arra is képes, hogy a többi szereplő helyett is jelen legyen – legalábbis fizikai hiányát nem érezzük sem az önelégült orvosnak, sem a magatehetetlen Zsuzsikának, a frusztrációját feleségén kiélő férjnek, vagy bárkinek, aki feltűnik ebben a megrendítő történetben, bár azt sem szabad kihagyni, hogy ebben elengedhetetlen segítségére volt a nagyon plasztikus szöveg is.

A dramaturgia visszafogott hullámvasútra ülteti a nézőt, nem rángat a földre ugyan, de azért ember legyen a talpán, aki egy könnycsepp nélkül végigüli a látottakat, melyben az embertelen gépiesség és a frusztrált lélek próbál felülkerekedni az élni akaráson. Próbál, de nem sikerül neki, a makacs szeretetnek ezzel a kérlelhetetlen erejével nem tud mit kezdeni – innentől kezdve pedig nem kell hozzá nagy detektívi véna, hogy megértsük, mi tartja még ennyi idő után is színpadon a darabot. Embermese, életmese, ránk fér.

Fotó: Takács Attila

Az Egyasszony továbbra is látható a Jurányi színpadán.

Előadja: Tenki Réka
Író: Pétefy-Novák Éva
Színpadra alkalmazta: Tasnádi István
Díszlet-jelmeztervező: Kálmán Eszter
Zeneszerző: Barabás Béla
Rendező munkatársa: Kis-Kádi Judit
Smink: Ádám Júlia
Fotó: Tiszeker Dániel
Grafika: Csáfordi László
Producer: Orlai Tibor
Rendező: Paczolay Béla

Ajánlott videó

Olvasói sztorik