Tech

Veszélyesek az energiatakarékos izzók

Törésük esetén jelentős mennyiségű mérgező higany juthat a helyiség levegőjébe.

A német környezetvédelmi hivatal kísérletében kimutatta, hogy az izzók törését követően a higanyterhelés az ajánlott maximum – 0,35 mikrogramm/köbméter – húszszorosára növekszik a beltérben.

A hivatal igazgatója véleménye szerint a hagyományos izzókhoz viszonyított akár 80 százalékos energia-megtakarítást biztonságos termékekkel kell elérni. A fogyasztóknak azt tanácsolta, hogy a gyerekszobában és más helyiségekben, ahol magas a törés kockázata, olyan energiatakarékos izzókat alkalmazzanak, amelyeket műanyag borítás véd a sérüléstől.

Amennyiben a gyártók a magasabb biztonságot önként nem teljesítik, úgy akár uniós jogszabállyal lehetne őket erre kötelezni; de az igazgató szerint középtávon teljesen ki kell vonni a higanyt az izzógyártásból.

MENNYI AZ ANNYI?

Jelenleg öt milligramm higanyt tartalmazhatnak az energiatakarékos lámpatestek. A teszt során két márkás európai energiatakarékos izzót vizsgáltak meg – az egyik kettő, a másik öt milligramm higanyt tartalmazott. Egyik körül sem volt védőborítás, és forró állapotban törték szét őket. Öt perccel, sőt öt órával a törést követően egy méterrel a padló felett mért higanykoncentráció hatással lehet a várandós anyák, a kisgyermekek és az arra érzékeny emberek egészségi állapotára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik