Közélet

Kezet fogott a Népszabadság teteme felett Matolcsy új felesége és a Mediaworks

Titkolt megállapodást kötött Vajda – most már Matolcsy – Zita és a Mediaworks, a cég Matolcsy feleségének valamely vagy az összes peres igényét teljesítette. Egy éve még megalapozatlannak találta Vajda hasonló jellegű igényét a Népszabadságot bezáró Mediaworks, most feltette a kezét, ügyvédet sem állított ki a cég, és ellenkérelmet sem nyújtott be. Eltűnnek a Vajdának nem tetsző, a Matolcsyval való viszonyáról, annak hozadékairól szóló írások?

Titkolt megállapodást kötött egymással Vajda Zita – aki a Matolcsy Györggyel való idén nyári házasságkötésekor felvette a jegybankelnök vezetéknevét – és az a Mediaworks Hungary Zrt., amely a tavaly októberi bezárásáig kiadta a Vajda és Matolcsy viszonyát leleplező Népszabadságot – tudta meg a 24.hu.

A Népszabadság a bezárását közvetlenül megelőzően tárta fel a kapcsolatot, és azt, hogy

Vajda Zita jó fél évvel a Népszabadság megszüntetése után, idén tavasszal személyiségi jogi pert indított a Mediaworks-szel szemben a bezárást megelőző cikksorozat egyes állításai miatt.

Nem árt felidézni: a Mediaworks nem sokkal a lap ma már több bírósági határozat szerint is jogsértő leállítása után az Orbán Viktor jó barátjaként elkönyvelt Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester közelébe sodródott, aztán pár hónapra rá, idén márciusban vált hivatalossá, amit mindenki tényként kezelt: a milliárdos érdekeltsége lett a cég.

Vajda a bíróságtól személyiségi jogi jogsértés miatt igényelt jogvédelmet, és kérte feltehetően a jogsértés jogkövetkezményeinek megállapítását.

Noha nem tudjuk pontosan, hogy mi állt a keresetlevélben – mert a bíróság harmadik félnek azt nem adhatja ki, és a múlt heti tárgyaláson egyik fél sem jelent meg, így nem tudtuk megkérdezni őket –, ilyen esetekben gyakori, hogy sérelemdíjat, méghozzá akár millió forintos nagyságrendű összegben kér a felperes, aki megbántva érzi magát.

A személyiségi jogi perekben a felperes (ez esetben Vajda Zita) jellemzően azt állítja, hogy a jó hírnevét megsértették, becsületébe gázoltak, ezért a bánatpénzként is felfogható sérelemdíj mellett esetleg mást is vár az őt megsértő alperestől – például bocsánatkérést, vagy azt, hogy az alperes vállalja, tartózkodik a további jogsértéstől. Igényelheti akár a jogsértő tartalom eltávolítását is a lap internetes felületéről.

Mielőtt azonban egymásnak ugorhattak volna a felek az első tárgyaláson, a háttérben megegyeztek, vagyis a Mészáros-féle Mediaworks teljesítette Matolcsy Zita valamely vagy akár mindegyik peres igényét. A bíróság ugyanis olyan levelet kapott – derült ki a felek hiányában csak pár percig tartó tárgyaláson –, amelyben Vajda Zita leírja, hogy eláll a pertől, mert megállapodtak a kiadóval.

Egy éve még lesöpörte a kiadó Vajda panaszát

Sokatmondó, hogy a Mediaworks tavaly, még a Népszabadság létezésekor egészen másként állt Vajda Zitához. Akkor a Mediaworks nem adott helyt Vajda hasonló jellegű, helyreigazítási igényének, mert megalapozatlannak találta azt, hiszen a Vajdáról és Matolcsyról megjelentek mind megfeleltek a valóságnak. Helyreigazítási per is indult, ám mielőtt élesbe fordult volna az egész, Vajda az első tárgyalás előtt visszavonulót fújt, elállt a pertől – ahogyan most is. De akkor a Mediaworks semmiféle megállapodást, dokumentumba foglalt vállalást nem tett Vajda felé.

Van még egy lényeges eltérés az újságkiadó cég akkor és most tanúsított hozzáállása között. Egy éve a cikkeket gondozó csapat már előre készült az esetleges perekre, és a Mediaworksöt képviselő ügyvéd is elment a helyreigazítási per tárgyalására, hogy megvédje a lap igazát. Most azonban a Mediaworks mintha azelőtt feladta volna a védekezést, hogy bármi történt volna a bíróság előtt: a cég ellenkérelmet – amivel védené magát, érvelne Vajda álláspontjával szemben – nem nyújtott be, és meghatalmazott ügyvédet sem állított ki, noha több jogász dolgozik mind a mai napig a számos lapot kiadó vállalatnál.

Szerettük volna megtudni a két féltől, miben állapodtak meg. Az is érdekelt volna minket, hogy a Mediaworks, amelynek hírnevét bizonyára fényesítette a jegybankelnök és beosztottjának közpénztízmilliókat megdézsmáló viszonyáról szóló cikksorozat, miért változtatta meg hozzáállását a nő igényéhez. Sem a cég, sem Matolcsy Zita nem reagált. A nőt próbáltuk elérni több csatornán, egyebek mellett azon az e-mail címén is, amelyről levelet küldött szerkesztőségünkbe nyáron egy másik, a lakáshiteléről szóló ügyben szemlézett cikk eltávolítását kérve. Kértünk segítséget a jegybanktól és a jegybanki alapítványoktól is, hogy levelünk célba találjon, de elzárkóztak a segítségtől.

Bár titkolt megállapodás születhetett, érdemes azért a közeljövőben figyelemmel kísérni a peresített cikksorozat írásait a ma már csak archívumként működő nol.hu-n, mert helyreigazító közlemények is felbukkanhatnak az oldalon, vagy akár el is tüntethetik az inkriminált írásokat.

Nyilatkozat: e cikk szerzője érintett az ügyben, ugyanis az említett, Népszabadságban megjelent cikksorozat nagy részét ő írta.

Kiemelt képünkhöz a Népszabadság 2016. szeptember 10-i címlapját használtuk fel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik