Pénzügy

Matolcsy György élettársa MNB-segédlettel vehetett lakást a Naphegyen

24.hu
24.hu

2017. 07. 20. 15:24

Korábban a témában:

Matolcsy György élettársa, Vajda Zita a budai Naphegyen vett lakást, a tulajdoni lap szerint az ingatlant a Magyar Nemzeti Bank jelzálogjoga terheli – írta a Zoom.hu.

Vajda Zita két éve vette a 60 négyzetméteres lakást, amikor még MNB alkalmazott volt. A lakásán lévő MNB-jelzálog (32,2 millió forint) is a szerzés után két héttel került a tulajdoni lapra. A lap szerint ez arra utal, hogy Vajda jegybanki kölcsönből vehette a lakást. Azt természetesen nem tudni, mennyi volt a vételár, a lap becslése szerint egy ilyen lakás jelenleg 42-45 millió forint között lehet.

Mint a lap megemlíti, azt egyelőre nem tudni, hogy más munkavállalókkal is ilyen nagyvonalú hitelezési politikát folytat-e a jegybank, ugyanis Vajda csak két évet töltött az MNB-ben.

Mint azt megírtuk, Vajda Zita Matolcsy nemzetközi szakmai titkára volt a jegybankban, és a legjobban fizetett 4-5 százalékba tartozott havi bruttó 1,7 millió forintot is meghaladó fizetésével. Bár tavaly májusban ugyan távozott a jegybanktól, de anyagilag még jobban is járt így, ugyanis négy – jegybanki alapítványi – pozíciójáért több díjazásban részesült, mint amennyit a Magyar Nemzeti Banktól felmarkolt. Vajda Zita jelenleg már csak az egyik jegybanki alapítvány, a PADI kuratóriumának tagja.

Matolcsy barátnője elveszítette igazgatóhelyettesi jellegét
A korábbi négyből már csak két állása van meg Vajda Zitának. Igaz, kutatóként a 600 ezer forintos nem számít rossznak.

(Kísérőképünkön Matolcsy György látható. Fotó: Berecz Valter/24.hu)

FRISSÍTÉS 16:50. Cikkünk megjelenése után az MNB közölte, hogy kedvezményes kamatozású munkáltatói kölcsönnel segítik munkavállalóik családalapítását, lakhatási és egyéb kölcsön iránti igényét. Ebből következően az MNB szigorú elbírálású, kedvezményes kamatozású munkáltatói kölcsönnel járul hozzá munkavállalói lakhatási célú ingatlanvásárlásához. Szerintük ez nem közérdek, így nem kötelesek felvilágosítást adni a kölcsön részleteiről, írták.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2014. március 27.
Vancsura István, a NAV megszüntetett Kiemelt Ügyek Igazgatósága RAPID ellenőrzési főosztályának volt vezetője (j) és Horváth András, volt adóhivatali dolgozó a Levegő Munkacsoport Áfabotrány: kitálal egy volt NAV-vezető címmel tartott sajtótájékoztatóján Budapesten a MagNet Házban 2014. március 27-én.
MTI Fotó: Soós Lajos

Az ember, aki legyűrte a NAV-ot és a NER-t

Kállósemjén, 2018. január 17.
Rendőrök helyszínelnek egy ukrán lajstromjelű AN-2 típusú repülőgép mellett Kállósemjén határában 2018. január 17-én. A repülőgépen 11 bevándorló jutott be Magyarország területére január 15-én este. A rendőrök jelentős erőkkel, nyomkövető kutyák és hőkamerák segítségével terepkutatást végeztek, majd rövid időn belül elfogtak három afgán és nyolc vietnami állampolgárt, akiket őrizetbe vettek.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Megannyi rejtély övezi a migránsszállító repülőt

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.