“Erre a taktikára is van ellenszer, rengeteg mindent ki lehetett volna próbálni. Én két perc után időt kértem volna, és gyors játékra, valamint rengeteg futásra kértem volna a csapatot, hogy mindig a vészkapusnak lehessen lőni, ne legyen ideje az ellenfélnek cserélni. Persze, nagy volt a nyomás, de akkor sem értem, miért nem tettek valamit...” – fejtette ki Ulrik Wilbek, aki korábban a dán férfi és női kézilabda-válogatottat is sikerrel irányította és jelenleg az északi ország szövetségének sportigazgatója a tv2.dk-nak.
Kristina Kristiansen (kékben) nevét minden bizonnyal egy életre megjegyeztük
Fotó: europress
A szakember elárulta azt is, úgy tudja, a nemzetközi szövetségnél már tárgyalnak egy szabályról, amely megtiltja ezt a fajta taktikai húzást, mert ha valaki felteszi majd a kérdést: tényleg ilyennek szeretnénk ezt a sportot, nem biztos, hogy igen a válasz. Szerintünk nincs semmi gond ezzel. A jelenlegi szabályok engedik, miért ne kockáztathatna az, aki akar, különösen, ha az ellenfél képtelen reagálni a taktikára?
De tekintsünk inkább előre. Válogatottunk ma este 20:30-tól Norvégia ellen próbálja meg a lehetetlent. Pontot kell szereznünk, ellenkező esetben teljesen kiszolgáltatottakká válunk a többi eredménynek.
Ha valami csoda folytán történelmi győzelmet aratunk – kontinensviadalon 8-0 a mérlegünk -, úgy hat ponttal zárjuk a csoportkört, és biztosan a harmadik helyen végzünk – az 5-6. helyért játszhatunk a Papp László Sportarénában.
Ha döntetlen lesz a végeredmény, úgy öt pontunk lenne, és és a harmadik helyhez, a folytatáshoz Dánia le kell győzze győzze Spanyolországot.
Vereség esetén é, s ha Románia legyőzi Lengyelországot még az is előfordulhat, hogy ötödikek leszünk.