Gazdaság

Három hónap alatt négyszer utaztak Jamaicába Matolcsy jegybankjától

Nem csak a jegybankosok olimpiájára kiküldeni tervezett kontingens utazása körül történtek érdekes dolgok a Magyar Nemzeti Bankban (MNB). Jamaica nem tartozik a világ pénzügyi központjai közé, ennek ellenére csak az idén három hónap alatt négyszer is elutaztak oda Matolcsy György jegybankjának dolgozói. Az egyik esetben valaki az utazással együtt 16 napot töltött kinn – ez azokból az adatokból derül ki, amelyeket Spät Judit, az Együtt elnökségi tagja kapott az MNB-től a közérdekű adatigénylésére, és egy részüket megosztotta a 24.hu-val.

Az még furcsábbá teszi ezt a több mint kéthetes, a jamaicai Montego Bayt célba vevő utat, hogy a kérdéses időszakban, április 1. és 16. között nem találtunk olyan gazdasági konferenciát, nagyszabású rendezvényt, amely indokolhatná egy jegybanki dolgozó ott-tartózkodását. A több mint kéthetes utazás kétmillió forintot kóstált, ennek a fele az útiköltség volt.

Ezt megelőzően, februárban egy hétnapos út helyszíne volt Montego Bay, annak összköltsége kicsivel meghaladta az egymillió forintot, amiből 400 ezer forint az útiköltség, vagyis ekkor még feleannyiból is ki tudta hozni a repülőjegyet az MNB, mint másfél hónappal később.

Volt még más is

Volt olyan is, hogy egy éjszakáért 432 ezret fizetett ki az MNB, előfordult 1,6 millió forintos oda-vissza út, és még más furcsaságok is. Erről bővebben itt olvashatnak.

Májusban aztán valóban rendeztek egy számottevő nemzetközi rendezvényt Jamaicában, de ez alkalommal több időt töltött ott összesen négy jegybanki alkalmazott annál, mint amennyi ideig a konferencia tartott. Az IOSCO (Értékpapír Felügyeletek Nemzetközi Szervezete) éves ülését rendezték ott május 14-18. között, mégis két jegybankos már május 10-én elindult, két társuk viszont csak május 13-án szállt repülőre Budapesten, és végül együtt tértek haza május 21-én.

A 12, illetve 9 napos út 4,8, illetve 3,4 millió forintba került a közpénzből működő intézmény számára, az útiköltség mindkét esetben kicsivel túllépte az 1-1 millió forintot.

Jövőre már Magyarország, a Magyar Nemzeti Bank fogja megrendezni az 1983-ban alapított IOSCO éves konferenciáját, így legalább a részvételre már nem kell költeni.

Az MNB magyarázata az utazásokról is erre, vagyis a jövő évi magyarországi rendezvényre hivatkozik, szerintük ez köti össze mind a négy jamaicai utat.

Az eseményre első alkalommal kerül sor a közép-európai régióban, így rendezési jogának elnyerése jelentős diplomáciai siker az országnak. Az IOSCO-nak ez a nagyszabású, egyhetes, top rendezvénye (600-800 fős résztvevővel) minden évben máshol kerül megrendezésre a tagintézmény szervezésében. (…) A nemzetközi szervezet minden esetben támogatja, illetve elvárja a következő évi házigazda jelenlétét, aktív megfigyelését az előző évi éves konferencia szervezésében, illetve lebonyolításában.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Kissé árnyalja a képet, hogy az IOSCO központja Spanyolországban, Madridban van, a konferenciaszervezés és a felkészülés jó részét alighanem ott is lehet abszolválni.

Másfél év, 665 millió forint

2016 elejétől 2017 közepéig több mint 1700 külföldi utazást bonyolított le az MNB, ezek összesen 665 millió forintot kóstáltak.

Egy évvel korábban, 2016 májusában a perui Limában rendezték a szervezet ülését, oda két embert küldött ki az MNB. A május 8-12. közötti rendezvényre egy nappal korábban indultak és egy nappal annak zárása után érkeztek haza Budapestre, ami teljesen érthető. Így is 3,7 millió forintot emésztett fel az út. Az igazán durva ebben az útiköltség: kis híján 3 millió forint volt a két oda-vissza repülőjegy, vagyis fejenként egy utazás 750 ezer forintot tett ki.

Tiszta Hawaii

A négy jamaicai és egy perui út mellett is akadnak említésre méltó tételek. Egy másik kedvelt turistaparadicsomot, egyben konferenciaközpontot, a Hawaii szigetén fekvő Honolulut is meglátogatta valaki idén márciusban az MNB képviseletében. Az utazással együtt egyhetes volt a kint tartózkodás, egymillió forintba került, ennek csaknem a fele volt a repülőjegy. A jegybank válasza szerint az MNB munkatársa (a speciális kompetencia igazgatóság főosztályvezetője)

a Digital Crimes Consortium (DCC) rendezvényén vett részt. Ezen a világ legfontosabb bűnüldöző szervei (Interpol, FBI, egyéb nemzeti hatóságok), specializált cégek, és az IT biztonsági szakma vezetői és szakértői vannak jelen. A rendezvény meghívásos, így az első alkalmat jelentő magyar jegybanki részvétel jelentős IT-biztonsági diplomáciai siker Magyarországnak és az MNB-nek. Sikerült csatlakozni egy zártkörű, területén a legjobbak közé tartozó, a jövőre nagy befolyással bíró IT-biztonsági szereplőket összefogó közösségbe.

2016 nyarán ketten egy hétre Szingapúrt, Malajziát és Kínát vették célba, 3,8 millió forintért, ebből 2,8 millió volt az utazási költség. A délkelet-ázsiai túra során

az MNB bemutatta a jegybanki oktatási programokat számos neves oktatási intézménynek és partnerbanknak (egyebek mellett Tsinghua University, National University of Singapore, Asia School of Business, Bank Negara Malaysia) azzal a céllal, hogy a jövőben még szorosabbra fűzze kapcsolatát ázsiai partnereivel. A felek a széles körű együttműködés számos lehetőségéről tárgyaltak, az út folyományaként pedig a jegybank együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá a pekingi Tsinghua Egyetemmel, amely a világ egyik legelismertebb felsőoktatási intézménye.

A szóban forgó utakon ügyvezető igazgató, igazgató, titkárságvezető, osztályvezető, főosztályvezető, csoportvezető vett részt; elnök, alelnökök nem.

Fotó: MTVA/Bizományosi: Faluldi Imre

Businessrepülőjegy, négy- és ötcsillagos szállás

Az MNB belső szabályzata érthetővé teszi, hogy miért ilyen borsos áron utaztak több helyre is a jegybanki alkalmazottak. A vonatkozó irányelv szerint Európán kívüli kiküldetés esetén igazgatóig bezárólag (elnök, alelnök, főigazgató, monetáristanács-tag, ügyvezető igazgató, igazgató) és minden más munkavállaló esetében, ha nem képzési célt szolgál a kiküldetés, akkor business díjtételű repülőjegy rendelhető. Európai kiküldetés esetén ügyvezető igazgatóig bezárólag, valamint ha a delegáció vezetője jóváhagyja, akkor a kísérőknek is businessrepülőjegyet lehet venni. Minden más munkavállalónak economy díjtételű repülőjegy vásárolható, azonban ha az adott járaton már csak businessjegy foglalható, akkor azt meg lehet venni.

Elméletileg lehet fapados társasággal is utazni, de annak hátrányai vannak (járatkésés, -kimaradás, távolabbi repülőtér, a repülőtértől busszal vagy vasúttal kell bejutni a szállásra vagy a konferencia helyszínére). Akkor lehet ilyen járatra jegyet venni, ha a munkavállaló nyilatkozik, hogy tudomásul veszi ezeket a kockázatokat.

Az is az irányelvek között olvasható, hogy

az MNB utazási szolgáltatója által kínált opciók közül, a költségtakarékosságot figyelembe véve, az engedélyezővel történt egyeztetést követően, a legkedvezőbb árú szolgáltatást kell megrendelni.

Valamint

a ki- és visszautazás időpontját, valamint a szállásfoglalást a kiküldetés indokoltságát bizonyító dokumentummal kell igazolni (pl. konferenciaprogram, bizottsági ülés agenda, meghívó). Az oda- és visszautat a hivatalos programhoz igazodóan, a program kezdő, illetve záró időpontjához legközelebb eső menetrend szerinti járattal kell lebonyolítani. Ettől eltérni kizárólag a munkáltatói jogokat gyakorló vezető külön írásos engedélyével lehet.

A szállásnál pedig az ügyvezető igazgatókig bezárólag ötcsillagos szoba foglalható le, más munkavállalóknak három- vagy négycsillagos hotel ajánlott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik