- sarki boltban?
- a plázában?
- a benzinkúton?
Az emberek eleinte nagyon dühösek voltak a kormány döntése miatt, amelyet a hivatalos indoklás szerint a fiatalkorúak védelmében, a dohányzás visszaszorítása érdekében hoztak. Az új szabályozás 2013. július 1-jén lépett életbe, ekkortól kizárólag nemzeti trafikokban lehetett dohányterméket vásárolni. Az állam egy tollvonással vonta az uralma alá a teljes piacot, de az átállás nem volt zökkenőmentes.
Pedig az állam a centralizációért cserébe azt ígérte a dohányosoknak, hogy a trafikokban nagyobb, speciálisabb lesz a választék, mint a mezei boltokban. A kezdeti nehézségek után sem csillapodtak a kedélyek, nagyban köszönhető volt ez annak, hogy egymást érték a koncessziókkal kapcsolatos balhék.
A csúcspontot talán akkor érte el a trafikbotrány, amikor az egykori fideszes szekszárdi képviselő, ma már LMP-s társelnök, Hadházy Ákos nyilvánosságra hozott egy hangfelvételt, amelyből kiderült a koncessziók kiosztásának módszertana.
A civilben állatorvosként dolgozó politikus így emlékszik vissza a bizalmas tanácskozásra:
A frakciótagok voltak jelen, és a végén a polgármester, a választókerületi elnök szólt, hogy itt van a jelöltek listája. Kérte: nézzük meg, ki az, akit ismerünk, és ki az, aki megfelelő jelölt lehet (arra, hogy koncesszióhoz jusson – a szerk)
A politikus saját bevallása szerint ő maga is kénytelen volt kiállni egy idős házaspár mellett, nehogy kárt szenvedjenek azért, mert nekik nincsenek embereik a helyi fideszben. Hadházy aztán így folytatta:
Gyakorlatilag végigmentünk ezen a listán, megnéztük, ki ismeri a neveket, arról pedig, akit ismertünk, elmondtuk a véleményünket.
A botrány után a képviselő kilépett a Fideszből, majd közel került az LMP-hez, ahol végül elég magasra jutott, Schiffer András távozása után Szél Bernadett mellett ő lett a párt másik társelnöke.
A kezdeti botrányok után az emberek elfogadták a helyzetet, a barna logós nemzeti dohányboltok pedig szépen lassan beilleszkedtek a magyar hétköznapokba, mintha mindig is ott lettek volna. Ma már gyakorlatilag nincs olyan falu, ahol ne lenne legalább egy trafikká átalakított, mindentől elkülönített sarok.
Még ha elsőre annak hangzik is, nem ördögtől való ötlet a centralizáció
A kormány remekül építette fel azt az érvrendszert, amellyel takarózva aztán gyakorlatilag ellenállás nélkül bekebelezhették a dohánypiacot. Az érveikkel, amelyek szerint szeretnék visszaszorítani a dohányzást és megvédeni a fiatalok egészégét, még az aktív dohányosok is egyet tudtak érteni. Ráadásul azt ígérték, hogy a nemzeti dohányboltok jóval nagyobb választékkal, speciálisabb termékpalettával dolgoznak majd, mint azok az egyszerű helyek, amelyek eddig cigarettát árultak.
A termékek szinte utcáról utcára eltérhetnek, és most csak nagyobb városokról beszélünk. Vannak falvak, ahol bár lehet kapni cigit, de semmivel nem többet vagy jobbat mint a nagy váltás előtt. Persze vissza lehet kérdezni, hogy ugyan mi szüksége lehet egy kis borsodi falunak szivarra, vagy drága pipadohányra, de a válasz erre a kérdésre ugyanaz, mint hogy mi szüksége van egy borsodi kis falunak dohányszakboltra.
Ezek ellenére nem mondhatjuk azt, hogy a koncepció ne lenne működőképes, vagy hogy csak lopásra lenne alkalmas. Remek példa erre a Svédországban évtizedek óta remekül működő nemzeti italboltrendszer, a Systembolaget.
A skandináv országokban komoly gondot jelent az alkoholizmus, ezért az államok megpróbálták rendszerszinten kezelni a problémát. A legszigorúbb szabályozás egyértelműen Norvégiában van, de az európainál jóval kötöttebb rendszer működik Svédországban is. A svéd szabályozás szerint a 3,5%-os alkoholtartalom fölötti italokat csak az úgynevezett Systembolagetek árulhatják, amelyeket nagyjából úgy kell elképzelni, mint itthon a nemzeti dohányboltokat, csak italokkal.
A Systembolageteknek is egységes arculata van, akárcsak a dohányboltoknak, leszámítva a nyomasztó füstüveget és a gusztustalan színeket. Mutatom, hogy néz ki belülről egy malmői italbolt:
Az üzletek szigorúan tartják az állami előírásokat, a kinézetet és a választékot illetően is. Nem lehet például akciókat hirdetni, de még csak leárazást sem lehet tartani. Az italok típus, azon belül országok szerint vannak elrendezve, a termékpaletta pedig jóval több mint kielégítő. Lehet kapni például helyi, skandináv italokat, de kipróbálhatjuk akár a legjobb orosz vodkákat is.
A legjobb helyzet talán a sörök és borok terén van. Nekem például Malmöben sikerült belefutnom életem legjobb sörébe, az Omnipollo svéd sörmanufaktúra Fatamorganájába, ami legalább annyira finom, mint amennyire nehéz kiejteni a nevét.
A Systembolagetek választékát remekül jelzi, hogy ehhez hasonló sört Budapesten nagyjából kettő, esetleg három helyen lehet kapni, míg Svédországban, még a magyar fővárosnál jóval kisebb városokban is szinte minden második sarkon áll egy zöld színben pompázó italbolt, tele hasonlóan remek sörökkel.
Persze kint sincs felsőerjesztésű komlóból a kerítés, mivel a Systembolagetek nem jutnak el minden faluba, a fent sorolt jellemzők miatt erre esélyük sem lenne.
A Systembolagetek nem találnak, de ami fontosabb, nem is keresnek módot arra, hogy minél több emberhez eljussanak, a svéd kormány ugyanis tényleg nem tartott más szempontot szem előtt, mint a minőséget és az állampolgárok egészségét.
