Pénzügy

MNB: Alábecsülték a vagyoni különbségeket Magyarországon

A korábbi, különböző felmérések alulbecsülték a vagyoni különbségeket a társadalomban – derült ki többek között az MNB eddigi legátfogóbb, a háztartások vagyoni helyzetét vizsgáló tanulmányából.

Az MNB friss tanulmányának újdonsága, hogy összeillesztették a mikro- és a makroadatokat, a nemzetközi és a hazai statisztikákat, illetve a KSH 2014-es első hazai vagyonfelmérés eredményeit is feldolgozták. Eddig ez a legátfogóbb statisztikai felmérés, amit készítettek, és ennek alapján pontosabb képet lehet kapni a háztatások tényleges vagyoni helyzetéről, a vagyon értékéről és eloszlásáról.

A felmérés egyik fontos megállapítása, hogy a pénzügyi eszközök (részvények, üzletrészek) esetében jóval nagyobb a vagyoni egyenlőtlenség a társadalomban, mint korábban gondolták. 

Azt eddig is tudtuk, hogy az igazán nagy vagyonok nem készpénzben, bankbetétben, ingatlanban, hanem tulajdonosi részesedésekben, azaz vállalati részvényekben és üzletrészekben testesülnek meg, de azt nem, hogy utóbbiak eloszlása jóval koncentráltabb a társadalom felső tizedében.

A korrigált adatok alapján a magyar háztartások leggazdagabb 10 százaléka rendelkezik

  • a pénzügyi eszközök 66 százalékával
  • övék a készpénz és a betétek 39 százaléka,
  • a biztosítások 54 százaléka,
  • illetve a részvények, céges részesedések 92 százaléka.

A pénzügyi termékek nagyobb súlya miatt is az egy háztartásra jutó nettó vagyon Magyarországon magasabb volt, mint Szlovákiában vagy Lengyelországban 2014-ben, derült ki a tanulmányból.

A tanulmány további érdekességeivel a napokban külön cikkekben jelentkezünk.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik