Borz kóricál Budapesten

Csíkos képéről, ducinak tűnő, szürke testéről a borz könnyen felismerhető, de a legtöbben mégis csak fotókon, filmeken láthatjuk. Erdőben él, éjszaka aktív, ritka szerencsés pillanat, ha valaki a természetben megpillanthatja. Életmódja és élőhelye teljesen eltér a miénktől, a többségünk visszahúzódó, óvatos, félénk ragadozóként tekint rá. Ezért is volt meglepő, amikor egy olvasónk jelezte: borzot látott Óbudán.

“Megijedtem, nem hittem a szememnek”

Nem is az erdőszélen, hanem egy lakótelepen a Szentendrei úttól néhány száz méterre. Este 10 óra körül az első emeleti erkélyről nézelődött, és nem hitt a szemének, amikor az elsőre “kövér kutyának” tűnő állat előszaladt a szemközti, irodáknak és raktároknak helyet adó telepről. Átszaladt egy úton és eltűnt a panelházak között.

Közelebbről, a lámpafényben láttam, hogy a »kövér kutya« egy jókora borz, hirtelen az futott át az agyamon, de jó, hogy nem szemtől-szembe találkoztunk

– mondja olvasónk. Mire beszaladt volna a telefonjáért egy fotó érdekében, az állat már árkon-bokron túl volt.

Ősidőktől lakótársak

Szokatlan eset, és mint a 24.hu-t megkereső hölgy is fogalmazott, ijesztő. Heltai Miklóst, a Szent István Egyetem Vadvilág Megőrzési Intézetének igazgatóhelyettesét kérdeztük, mennyire “normális”, hogy az ember borzzal találkozik Budapesten?

A válasz egy kérdés: van olyan napszak, időpont, amikor a lakótelepi lakás ablakán kitekintve egyetlen vadállatot sem látunk? Nincs. A laikus számára is legalább tucatnyi madárfaj énekestől a ragadozóig, denevér, sün, béka, nyest, sőt, itt Kaszásdűlőn télen egy róka is gyakori vendég volt a lakótelepen.

A lényegi választ ezzel meg is kaptuk, de nézzük részleteiben. Amióta világ a világ, az ember állatokkal osztja meg lakhelyét, és most ne a klasszikus háziállatok körére gondoljunk. Hanem például az egerekre, patkányokra, verebekre, bolhákra, tetvekre, ágyi poloskákra. Ezek az úgynevezett koevolúciós fajok, amelyekkel hosszú ideje kölcsönhatásban fejlődünk.

Fitneszelőny és kényszer

A velünk élő állatok egy másik szintjét képviselik a lakott területeken “újonnan” megjelent fajok, a beköltözést 150-200 éve kezdték az énekesmadarak. Ezek képesek alkalmazkodni az emberi környezethez, kihasználják az általunk létrehozott feltételeket, számukra a település vált szolgáltatóvá.

Több a táplálék, télen melegebb van, jobb búvóhelyeket találnak – ezek az állatok kihasználják a várost, úgynevezett fitneszelőnyük származik a vadonban élő társaikkal szemben: jobb a kondíciójuk, sikeresebb a szaporodásuk. Egyértelműen ilyen faj például a szarka, a dolmányos varjú és talán a nyest

– sorolja Heltai Miklós.

A harmadik szintet azok a fajok alkotják, amelyeket a kényszer űzött lakott területre: képesek alkalmazkodni, de nem feltétlen származik előnyük a lakhelyváltásból. Jó példa erre a tavi denevér, azt kell róla tudni, hogy vízparti odvas fákat használ alvóhelyként, téli rejteknek. Nyugat-Európában ilyet a természetben már keveset talál, ezért városokba költözött, és nyílt vízfelületeket, remek szállásokat talált, ott ma már szinte csak emberi településeken találkozni vele.

Nem érzi itt jól magát és nem veszélyes

Ebbe a kategóriába tartozik a borz is, bár budapesti felbukkanása a szakember szerint is meglepő. Nyugodtan mondhatjuk, hogy a míg városi róka haszonélvezője az emberi környezetnek, de a borz – ha valóban borzról van szó az óbudai lakótelepen – inkább az elszenvedője.

A borzzal éjszakai életmódja miatt találkozunk ritkán, ez nem jelenti azt, hogy különösen félénkek és visszahúzódó lenne. Ennek ellenére tartós megtelepedésére már csak azért sem számíthatunk, mert erősen kötődnek a kotorékához, és aki látott már borzvárat, az el tudja képzelni milyen ramazurit okozna a borzcsalád egy parkban.

Általánosságban viszont az is elmondható, hogy a legtöbb állatnál egy generáció után, esetenként még adott egyed életében megtörténhet a “szemléletváltás”: rájön, hogy az ember nem jelent számára veszélyt.

És ő az emberre, a kistestű kutyákra? Közvetlenül emberre és házi kedvenceire sem a borz, sem a róka nem jelent veszélyt – erősíti meg Heltai Miklós. Kérdés azonban, hogy élősködőik, betegségeik jelentenek-e kockázatot? Nem tudjuk, nincsenek erre megfelelő, célzott kutatásból származó eredmények.

Amerikában viszont van rá példa, hogy puma a pórázról rabol le ebet, míg a Kárpátok kis falvaiban tudunk olyan esetekről, amikor a farkasok kifejezetten a házőrző kutyára pályáznak.Magunkra vessünk, ha vaddisznó jön szembe az utcán

Problémás találkozás itthon, városban vaddisznóval történhet. A média érthető módon azokat az eseteket kapja fel, amikor a malac a belvárosba téved, vagy a Lánchíd alatt mentik a Dunából, de kevesen tudják, hány család él “életvitelszerűen” a város határain belül. Számtalan olyan elhagyott, körbekerített telek van Budán, amit nyugodtan nevezhetünk 1-2 ezer négyzetméteres kis erdőnek.

A kerítés csak az embert akadályozza a belépésben, épp ezért maga a paradicsom a vadmalacoknak: élelemben gazdag, és nagyságrendekkel biztonságosabb környezet bármilyen bozótosnál.

Kiemelésük, eltávolításuk akkor kerül szóba, ha a vad direkt kárt okoz például a nyest a padlás szétrágásával, disznó a kert feltúrásával, illetve ha veszélyt jelent az emberek testi épségére.

A kapcsolódó jogszabályi háttér meglehetősen rendezetlen, sokszor az indulatoké a főszerep: az egyik oldal menteni és babusgatni akarja a kedves állatot, a másik pedig szenved az okozott kártól.

Az az igazság, hogy a problémát mi magunk generáljuk a rengeteg szeméttel, a búvóhelyül szolgáló romos épületekkel, elhanyagolt kertekkel, az erdőszélre kidobált zöldhulladékkal, a szándékos etetéssel. Az ember és “városi vad” közti konfliktus kezelését itt kellene kezdeni.

(Kiemelt kép: Europress Fotóügynökség)