A csillagok gyakorlatilag fúziós reaktorként működnek. Az égitestek a magjukban lezajló hélium- és hidrogénfúzióból nyerik ki a szükséges energiát, öregedésükkel azonban egyre nehezebb elemeket kezdenek el használni. Utolsó stádiumukban már vasfúzió figyelhető meg bennük, az ennél nehezebb elemek keletkeztetése már nem jár energianyereséggel. A csillag végül saját tömegétől omlik össze, úgynevezett II típusú szupernóvát hozva létre.
Norbert Langer asztrofizikus az új szupernóvát bemutató tanulmányában azt írja, már arra is igen alacsony az esély, hogy galaxisunkban akár egy egy évnél korábban felrobbant égitest is legyen.
Jóval gyakoribb, mint eddig gondoltuk
A kutatók egy ideje már tudják, hogy bizonyos szupernóvák összeomlásuk előtt gázokat bocsátanak ki az űrbe. Az azonban nem volt eddig egyértelmű, hogy ez a folyamat a többi idős csillagnál is lezajlik-e? Ennek oka az, hogy mire a kutatók megtalálták a szupernóvákat, azok általában már napokkal korábban megsemmisültek, így a nyomok többsége mind elsodródott.
2013 októberében azonban az IPTF (Intermediate Palomar Transient Factory), egy automatizált csillagvizsgáló azt érzékelte, hogy a nagyjából 160 millió fényévre található SN 2013fs alig három órával korábban robbant fel. Nem sokkal az első megfigyelés után más obszervatóriumok kutatói is nekiláttak, hogy megvizsgálják a friss szupernóvát. Meglehetősen sokan akartak élni a valóban páratlan lehetőséggel.
A felfedezés azt is bebizonyította, hogy az efféle gázt eregető szupernóvák kimondottan gyakoriak – nagyjából a csillagok 50 százaléka semmisülhet meg ily módon. Ofer Yaron, a Weizmann Tudományos Intézet kutatója szerint a folyamat olyan, mintha a haldokló égitestek utolsó lélegzeteiket vennék.
Ahogy a robbanás megtörténik, a lökéshullámok ionizálják a gázok anyagát, ezt pedig a földi műszerek is kimutatják. Az új vizsgálat felfedte, hogy megsemmisülésekor magasan ionizált oxigén vette körül az SN 2013fs-t – ezt korábban egyetlen szupernóvánál sem figyelték meg. Yaron úgy gondolja, most is csak azért érzékelhették, mert a vizsgált csillag még igen forró volt, és csak néhány órával korábban robbant fel.
Az elemzések alapján a tudósok arra jutottak, hogy az objektum utlsó napjaiban rengeteg anyagot bocsátott ki magából, a gyors tömegveszteségtől végül a mag összeomlott. A megsemmisülést tehát a destabilizáció váltotta ki.
A kutatócsapat következő célja éppen ezért az, hogy megmagyarázzák, miért távozhatott annyi anyag a SN 2013fs-ből utolsó éveiben.
