Videó

Több irányból támadják a Blaha Lujza teret

Vagy a Parlamentet. Vagy épp New Yorkot. Egy a lényeg: jönnek, egyre erősebbek, és a mi feladatunk megvédeni. Egy igazi, retro-hangulatú, a 80-as évek háborús VHS filmjeit idéző videóban is megmutatjuk, hogyan.

Az úgynevezett Tower Defense játékok már jó ideje velünk vannak, és sokféle módon próbálták egyedivé tenni az alapötletet. Adott ugyebár egy bázis, egy oda vezető útvonal, és az ellenfelek kiindulási helye. Innen jönnek egyre többen, és egyre erősebb ellenfelek, hogy az út végén romboljanak egyet a főhadiszállásunkon, nekünk pedig különféle erősségű és képességű tornyokat kell az út mellé pakolnunk, amik irtják az érkezőket.

Ezt a játékstílust felturbózták már varázslókkal, zombikkal, űrhajókkal és majmokkal, egy zseniális, böngészőben játszható változat viszont inkább azzal tűnik ki a tömegből, hogy valós környezetbe helyezi az akciót, ráadásul oda, ahova mi szeretnénk.

Az ingyenesen kipróbálható Maps TD ugyanis a Google Térképek felületén működik: a játék elején csak be kell írnunk azt, hol induljon az akció, és ez lehet egyszerűen egy városnév, egy híres épület, vagy akár saját lakcímünk. A bemutató videóban a budapesti Blaha Lujza tér a központ, ezt támadják a Google Maps hely-jelző ikonjaival szimbolizált ellenfelek.

Először csak egy irányból érkeznek (a játék az első ellenséges bázist a Podmaniczky utca és a Dózsa György út sarkához, a MÁV Kórház környékére rakta), és viszonylag gyengék, de nekünk is csak egyetlen, viszonylag gyenge hatásfokú tornyunk van. Ha ezt az útvonal mellé helyezzük, automatikusan lőni kezdi az érkezőket. Újabb és újabb hullámokat indíthatunk, de az ellenség egyre erősebb, ezért két lehetőségünk van: a lelövésükért kapott pénzből fejleszthetjük a meglévő tornyot (kattintsunk rá és válasszuk ki, hogy az erő, a lövés sűrűsége, vagy a lefedett terület legyen komolyabb), vagy később vásárolhatunk komolyabb tornyokat is, amelyeket még erősebbre tápolhatunk.

maps-td-002

A játék során folyamatosan nyílnak meg az ellenfelek előtt új útvonalak: a Blahát pár körrel később már a Hungária-Kerepesi saroktól, a Boráros tér környékéről és a Vár tövéből induló erők is támadni kezdték. Szóval itt már kőkemény stratégia az egész, melyik útvonalra milyen tornyot teszünk és hogy fejlesztjük, cserélgetjük őket.

Bár a játékban nem olyan csúcs a látvány, mint mondjuk a Plants vs. Zombies-ban, és nincs annyi csűrcsavar, mint a magyar fejlesztésű Gemcraft sorozatban, a saját terep egyfajta személyes érintettséget ad, és nagyon mókássá teszi a stratégiát. Mert egy valódi térképen figyelni az ellenséget, és folyamatosan kiabálni, hogy “tornyot a Nyugatihoz!”, meg “a pirosak már az Ibolya sörözőig jutottak!” azért eléggé különleges érzés.

Legfrissebb videók
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik