Az átlagos pesti a 25-ös főúton ér el Ózdot. Hodoscsépány városrész egyszerű, kelet-magyarországi, falusias terület, semmiben nem üt el a környék falvaitól, amin átjövünk, se Arlótól, se Járdánházától, se Borsodnádasdtól (na jó, ez utóbbi város). Aztán egyik pillanatról a másikra megérkezünk az igazi Ózdra, ami már így első pillantásra is két arcot mutat.
Janiczak Dávid, a Jobbik polgármesterének évértékelőjére jöttünk le Ózdra. Janiczak eddigi regnálása olyan, mint maga a város, erős kettősség jellemzi: egyfelől ott van az örökség, egy lepusztult, bedőlt nehéziparú várost kell felrázni (13 ezer embert foglalkoztatott anno a vasgyár). Janiczak el is ért már eredményeket, de lépten-nyomon szembesülnie kell a megoldandó problémákkal is.
Kamerák és no budi
Fonák volt már az is, hogy a város leghírhedtebb utcájától, a Hetés teleptől kb. két saroknyira, a felújítással építészeti díjat is nyert Olvasó nevű kultúrházban tartotta Janiczak az újonnan bevezetett évértékelőt. Beszéltünk hétesiekkel és a polgármesterrel is, akik eltérően festették le a helyzetet.
A Hétest döntően romák lakják, akik sorolták a panaszokat. Visszatérő név volt Bódis Kriszta dokumentumfilmesé, aki éveken át patronálta a telepet, alapítványokon keresztül olyan projektet hozott létre, ami a rendszerváltás óta egy önkormányzatnak se sikerült:
- lett feltöltőkártyás villanyóra a házakban,
- felújították a balesetveszélyes tetőket, lépcsőket,
- rendezték a közterületeket,
- elintézték a rendszeres szemétszállítást és szippantást,
- és a legfontosabb, amit mindenki hiányol: létrehozták a fürdőházat, ahol a komfortmentes lakások lakói lezuhanyozhattak, moshattak.
Bódist az előző fideszes városvezetés azonban elűzte, a mosóház lelakatolva, a kút vize szennyezett, a budikat ezer éve nem szippantották ki. Janiczakkal más a helyzet a telepen: akadt olyan, aki elégedett vele, mert legalább van közmunka a városban. Persze itt bejöttek a panaszok is: előkerült a vitás ügy, miszerint kamerákkal, sőt drónokkal figyeltetik a közmunkásokat, akiket a szadista felügyelők olykor vécézni se engednek el munka közben.
A hétesiek szerint a rendőrök is vegzálják őket olykor. Ha nincs lámpa a biciklin, megkérdezik: “hány éves vagy?” és annyi ezer forint a büntetés. Bódis távozása óta ismét csak hetente egyszer viszik el az egyetlen szemeteskonténert, így a telep úszik a mocsokban. Persze ki-ki próbál valahogy megélni az átlag havi 50 ezerből, van aki is disznót tart (több portáról hallottunk föl-fölharsanó röfögést, sőt egy sertést meg is vakarhattunk
egy büszke gazda jóvoltából).
Mondok egy cigányviccet
A belvárosban már pozitívabb véleményekkel találkoztunk, alapvetően a többség érzi, hogy javul a közbiztonság, ami Janiczak és a Jobbik fő ígérete volt a párt mintavárosában. A többi projekt persze túlzottan hosszútávú, de alapvetően egyik megszólaló sem érezte gondnak, hogy a szélsőjobb párt meglehetősen fiatal és tapasztalatlan politikusa került egy ekkora város élére.
Janiczak egy sajtótájékoztatóval kezdett, amin elmondta, új műfaj lesz a városban az évértékelő, “ami nem iránymutatá, hanem tényszerű lesz”. Szerinte a választási programja – amit a Fidesz túl drágán megvalósíthatónak talált – már vagy megvalósult vagy elindultak a munkálatok. Már itt elmondta egy nagy tervét, hogy az ózdi fiatalokat itt akarja tartani, győzködi a hetedik-nyolcadikos általános iskolásokat, hogy helyi középiskolában tanuljanak, és a Miskolci Egyetemmel is tárgyalnak, hogy legyen felsőoktatás a városban. Terveznek zöldmezős ipari parkot és 1200 fölé emelnék a közmunkások számát.
A 24.hu kérdésére azt mondta, a telepiekkel az a gond, hogy nem fizetnek szemétdíjat (egy lakó szerint 5400 forint lenne ez az egy konténerért), és nem is oda dobják a szemetet, ahova kéne. Szerinte fel kéne az ottniaknak fogni, hogy mindenki a saját életéért felelős.
Azt látnám, hogy ahelyett, hogy az irodám ajtaját döngetik segélyért, inkább a könyvtár ajtaját vernék tudásért.
Az évértékelőre beugró nélkül lehetett bejutni, Ózd teljes krémje eljött, egy gombostűt sem lehetett elejteni a méretes színházteremben. A kiöltözött vendégek csendben figyelve hallgatták Janiczakot, aki lendületesen sorolta a háta mögött vetített prezentáció számait és eredményeit. Egyedül a cigányos-standupos poénoknál harsant némi nevetés, a polgármester ugyanis sok adomát húzott elő a tarsolyából. És akkor az elért eredmények a teljesség igénye nélkül:
- Az első lépéseket, az alapozást megtették: meglett a többség a képviselő-testületben három egykori fideszes képviselő frakcióból való távozásával. Végrehajtották a szerkezeti átalakításokat is, de nem voltak politikai tisztogatások, egy fontos városi szerv élére pl. MSZP-s politikus került.
- Janiczak rengeteget kommunikál a városlakókkal, négy e-mail fiókot létesítettek erre és Janiczak a Facebook-oldalán naponta beszámol a fejleményekről.
- A közterület-felügyelőkből rendészek lettek, a jobbikos Városőrség megszűnt, kétfős lovasjárőri egységet szereltek fel, területbejárásokat és fórumokat tartanak a rendőrséggel közösen a közbiztonságért. Ezt adatokkal is illusztrálta, ami látványos volt, de 2014 teljes éves adatait 2015 első tíz hónapi adataival összevetni nem feltétlen hiteles (bűncselekmények: 1036 vs. 856, lopások: 485 vs. 319). Később hozzátette, az összes ózdi helyi buszt bekamerázzák.
- Egyre több a közmunkás a Start program miatt, bár a “szélsőliberális sajtót” okolta azért, hogy több ellenőrzést is kaptak a nyakukba (ld. kameraügy).
- Ózd szerinte tisztább, mint Brüsszel, ahol az Európai Parlament mellett is hajléktalanok tanyáznak.
- Új lakásrendeletet alkottak, amivel ki tudják tenni az önkormányzati szociális bérlakásokból a tartozások nagy felhalmozóit. Szerinte gond volt, hogy “Ózdon utcák tűntek el”, mert a lakók lebontották az épületet, eladták az anyagot, majd új lakást igényeltek. Kidobni senkit sem akarnak az utcára, a kilakoltatásig szerinte rengeteg lehetőségük van a tartozóknak, akár a részletfizetés is. A Velencetelephez hasonlóan pályázati pénzből fel akarják újítani a többi hasonló nyomortelepet is.
- Az áramlopásokkal is próbálnak valamit kezdeni, mert amit a romák alkalmaznak, “azok nem ÉMÁSZ-féle bekötések, hanem Gazsi-féle bekötések”. Ha már cigányság, beszélt arról is, miért vállalnak a romák annyi gyereket egy egyszobás lakásba. ” Van szabály a halak akváriumban tartására is” – utalt az állatvédelmi jogszabályokra. Ezen a ponton vidám kacajok söpörtek végig a nézőtéren.
- Az eddigi legnagyobb eredményeket Ózdon azonban a kormányzat valósítja meg: a Magyar Nemzeti Digitális Archívum (MaNDa) megkapta a volt vasgyár nagy területét, ahol óriási revitalizáció zajlik, a közmunkaprogram állami pénzből megy és a börtönt is állami kasszából fizetik (bár a pályázás sikere a városvezetés érdeme).