Tech

Kiválóan teljesít a Nintendo fura játékgépe

Birkás Péter
Birkás Péter

újságíró. 2017. 07. 26. 14:25

A Nintendo közzétette az idei pénzügyi év első negyedéves eredményeit, és a nyilvánosságra hozott adatok alapján a cég tavasszal megjelent legújabb játékkonzolja kifejezetten jól teljesít, főleg ha a japánok előző próbálkozásához, a Nintendo Wii U-hoz hasonlítjuk a számokat.
Korábban a témában:

A friss adatok szerint a kiotói székhelyű cég a 2017-es üzleti év első negyedévében (április 1. és június 30. között) összesen 1,97 millió Nintendo Switch konzolt szállított ki a kereskedőknek, méghozzá 8,14 millió játékszoftver kíséretében. Ha ehhez hozzáadjuk az április 1. előtt kiszállított példányokat, akkor a konzol már 4,7 milliós számmal büszkélkedhet, ami mellé összesen 13,6 millió játék társul.

A Nintendo Switch – ami a cég eddigi legfurább konzolja, hiszen egyszerre hagyományos és hordozható kézikonzol – 2017. március 4-én jelent meg világszerte, és a fenti eredmény akkor nyer igazán értelmet, ha a japánok korábbi játékgépének adataihoz hasonlítjuk őket. A 2012-ben kiadott Wii U a teljes élettartama alatt hozott össze 13,56 kiszállított egységet, ami mellé 99,97 millió szoftver társult.

Forrás: Nintendo

Az első negyedéves eredmények ugyanakkor az egész üzleti évre vetített terveket is tartalmazzák, és a Nintendo becslései szerint a Switch jövő március 31-ig eléri a 12,74 millió kiszállított példányt, így az új konzol lényegében röpke egy év alatt megközelítheti azt, amihez a Wii U-nak öt évre volt szükség.

A japánok kimutatása ráadásul nemcsak az új konzolról tartalmaz érdekes adatokat, de a 2011 óta létező Nintendo 3DS-családról is. A kézikonzolból az idei első negyedévben összesen 950 000 példányt szállítottak ki, méghozzá 5,85 millió szoftver kíséretében.

Mindez egyáltalán nem rossz eredmény egy hatéves termékcsaládtól, és ez az eredmény a második negyedévben vélhetőleg csak javulni fog, hiszen július 28-án jelenik meg a kézikonzol legújabb verziója, a New Nintendo 2DS XL, ami a sorozat eddigi legszebb és legpraktikusabb darabja.

Forrás: Nintendo

Hogy miért gyárt a Nintendo még mindig kézikonzolokat? A kimutatásban erre is megtaláljuk a választ: azért, mert még mindig hatalmas igény van rá. A közzétett adatok szerint ugyanis a 2011-es start óta összesen 67,08 millió 3DS-variánst szállított le a Nintendo, és 335,1 millió játék jutott el a kereskedőkhöz.

A Nintendo verhetetlen, ha kézikonzolokról van szó
Megjelenés előtt próbáltuk ki a New Nintendo 2DS XL-t, ami a japánok legpraktikusabb kézikütyüje.
vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. október 23.
Orbán Viktor miniszterelnök az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapján tartott állami ünnepségen a Terror Háza Múzeum előtt 2017. október 23-án.
MTI Fotó: Kovács Tamás
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.