Szórakozás

Milliókkal tartozik Havas Henrik

Havas Henrik 2001 környékén vásárolt egy egykor moziként működő ingatlant a XIX. kerületi önkormányzattól. Az eredetileg több mint nyolcszáz négyzetméteres ingatlanból, miután kétszintessé alakították, közel ezerötszáz négyzetméter lett. A tévés riporter iskolát akart nyitni az épületben, így számos kötelezettséget is vállalt, amelyeknek köszönhetően a felújítások éveken át tartottak. Terveiből azonban nem lett semmi, így már 2003-ban meghirdette a helyet 310 millióért, a vételár huszonnégyszereséért. Vásárlója viszont nem akadt.

A Bors a ház lakóinak beszámolója alapján úgy tudja, Havas Henrik a havi közel százötvenezres közös költséget azóta sem igazán fizette, számos végrehajtás indult már ellene. Jelenleg állítólag közel ötmillió forint tartozása van.

A Friderikuszt nemrég rendesen kiosztó Havas a lapnak úgy reagált, hogy az ingatlan 255 milliót ér, és 1,8 milliós tartozásról van tudomása. Türelmesen vár a választásokig, és ha senkinek nem kell, nyit egy diákszállót benne.

A Tanár Úr azt is elárulta, hogy anno a 2000-es évek elején kereste meg őt az akkori fideszes polgármester, hogy nincs pénzük az egykori Ady mozira. Egy műemléki védettséget is élvező wekerlei épületrôl volt szó, amely a kispestiek számára „A mozi”-t jelentette. Havas nem csak a Wekerle-telepi Társaskörnek, a ház gondnokának is adott kulcsot, hogy ingyen és bérmentve használhassák az épületet. Sokan szerették volna közösségi célokra használni a házat, egészségügyi intézményre is szükség lenne a környéken, a város vezetése azonban nem volt hajlandó áldozni erre. Havas szerint ugyanis Wekerlén fôleg Fidesz-szavazók laknak, míg az Ady Endre út túloldalán szocialisták. Havas szerint akkor döntötte el, juszt se fizet több közös költséget, amikor a polgármester arról tájékoztatta, a „wekerleieknek” ő nem vesz semmit. Kispest polgármestere szerint viszont szó sincs ilyesmiről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik