Szórakozás

Kiderült, miből él az egykori villalakó

Ki gondolná, hogy az egykori villalakó már betöltötte a harmadik ikszet. Anett, mint a legtöbb húszaséveit elhagyó lány, számvetést készített ez életéről

A ValóVilág harmadik szériájában szinte egy szempillantás alatt ismerte meg az ország VV Anettet. Az aprócska termetű lányra hamar felfigyelt a modellszakma is, így miután a lány elhagyta a villát, egymás után kapta a modellmunkákat. Később egy betelefonálós műsor háziasszonyaként is láthattuk őt, s a címlapokról is egyre gyakrabban mosolygott vissza VV Anett. Mára egy kissé csillapodott a VV Anett-láz, ám a szőkeség ezt egyáltalán nem bánja. „Gyakran megkérdezik tőlem, hogy miből élek a ValóVilág óta, mert alig látni. Pedig én vagyok az egyetlen, aki a ValóVilág előtt is a civil munkáját űzte, s azóta is” – nyilatkozta a Hír24-nek VV Anett, aki munkája minden periódusát élvezi.


Fotó: RTL Klub / Sajtóklub / Bársony Bence

„Tizenhárom éve dolgozom értékesítőként. Szeretem a munkám, szinte nekem találták ki. Jövök-megyek, intézkedem, értékesítek. Nagyon élvezem, hogy ilyen pörgős és változatos munkám van” – árulta el az egykori villalakó, aki most a harmadik ikszbe lépve kezdi igazán élvezni az életet. „Aggódtam, hogy mi lesz velem, ha harminc éves leszek. Vannak barátaim, akik egészen máshol tartanak ebben a korban, mint én. Aztán rájöttem, hogy az én életem is jó úgy, ahogy van, még akkor is, ha harminc lettem. Jól érzem magam a bőrömben, és örülök, hogy még mindig megkeresnek modellmunkákkal” – vallotta be őszintén a ValóVilág egykori szereplője, akinek egyedül a párkapcsolat terén nem sikerült még megtalálnia az igazit. „Még mindig nincs pasim, de nem bánom. Ez most egy ilyen periódusa az életemnek. Ettől függetlenül boldog vagyok, és jól érzem magam” – mesélte boldogan VV Anett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik