Szórakozás

VV Zsófika örökre elhagyta az országot?

A ValóVilág egykori naivája napok óta elérhetetlen. Édesanyja szerint VV Zsófinak most olyan elfoglaltsága van, ami miatt lánya rendkívül elfoglalt.

Napok óta elérhetetlen VV Zsófika, aki korábban még betegségéről mesélt a Hír24-nek. A fiatal lány akkor őszintén vallott hormonproblémájáról, mely miatt gyógyszeres kezelésre szorult. A Rágógumi című szám jegyzője akkor reményvesztetten árulta el, hogy problémájára nem talál szelíd megoldást. “Rengeteg laborvizsgálaton estem át, de semmi nem derült ki. Az orvosokból már kezd elegem lenni, hiszen az elején mindegyik nagyon lelkes. Az eredmény viszont elmarad, és végül nem tudnak semmit sem mondani” – osztotta meg kétségbeesését a fiatal lány, akinek egészségi állapota felől szerettünk volna érdeklődni.

Ám VV Zsófit hosszas próbálkozás után sem sikerült elérnünk. Először húgán keresztül próbáltunk meg információt nyerni a szőkeségről, ám falakba ütköztünk. Szabó Annabella közösségi adatlapján csupán egy reptéri bejelentkezésre lettünk figyelmesek. Az a gyanúnk támadt, hogy VV Zsófi utazásra adta a fejét. Feltételezésünk a naiva édesanyja, Hegyes Gabriella erősíttette meg. „Zsófinak most olyan irányú elfoglaltsága van, amely miatt nem tudja felvenni a telefont” – árulta el az egykori villalakó anyukája, aki megerősítette, hogy lánya jelenleg nincs az országban. „Zsófi valóban külföldön van, de nem kell aggódni. Jól van és egészséges” – nyilatkozott szűkszavúan a lány édesanyja, aki nem kívánt többet elárulni VV Zsófi külföldi elfoglaltságáról. Vajon mi célból és hova utazhatott VV Zsófika?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik