A Barcelona legendás stadionjától, a Nou Camptól bő kétszáz méterre egy magyar házaspáré a város, az ország, de talán Európa egyik legkülönlegesebb étterme, a Futballárium. Beke Erika és Büki Péter Magyarországot, a barátokat és a biztonságot hátra hagyva döntöttek úgy 2013-ban, hogy lesz, ami lesz, megvalósítják életük álmát: egyedi éttermet nyitnak a nagyvilág sportszeretőinek.
2017-ben nyugodtan kijelenthetjük, sikerült nekik, a bolygó minden pontjáról érkeznek vendégeik, sál- és mezgyűjteményük ma már múzeumi értéket képviselnek. Talán nem túlzás, presztízs lett az étteremnek ereklyét adományozni, akinek relikviái felkerülnek a falra, büszkén meséli el otthon.
Az egyedülálló gyűjtemény
Az ember szája rögvest tátva marad, amikor betér a Nou Camptól tényleg csak néhány perc sétára lévő étterembe: a fejek felett szurkolói sálak tucatjai alkotnak soha nem látott színkavalkádot. Jobbra először a Barcelona három magyar legendája, Czibor Zoltán, Kocsis Sándor és Kubala László triumvirátusa, utána pedig az Aranycsapat fala jelzi, bizony, jó helyen járunk. A Népszava 6:3-ról szóló újságcikke, vagy az 50-es évekbeli magyar válogatott mez már csak hab a tortán.
Ami itt látható, az egy 27 éves magángyűjtemény része, kiegészítve a világ minden részéről származó ereklyékkel. Körülbelül 500 sálunk van, amiből megközelítőleg 400 látható az étteremben. Ma már ott tartunk, hogy egyetlen szabad milliméter hely sincsen
– kezdi elképesztő gyűjteményéről az étterem társalapítója, Büki Péter.
Nagy büszkeség, hogy olyan csapatoktól is van sálunk, amelyekről szerintem sokan soha nem is hallottak. Emlékezetes sztori, hogy egyszer betért egy vendég, kérdeztem, melyik a kedvenc csapata. Scunthorpe United, de áh, hagyjuk, úgy sem ismered, mondta. Azonnal mutattam fel, hogy nézd csak meg barátom, ott van a sál. Nem hitt a szemének. Most ez olyan, mintha elmennél Ausztráliába, és az egyik sportbárban ott lenne egy BKV Előre-sál.
Büki óriási Liverpool-szurkoló, külön Liverpool-sarok van az étteremben. A zászlók és mezek felett ott vannak a családi képek is. Egy kis miniszentély a szentélyben.
Ahogy megyünk tovább, nincs változás, belül is szó szerint lógnak a mennyezetről a legkülönbözőbb, legkülönlegesebb sálak, és előkerülnek az egyedi mezek is. Hozzávetőlegesen 180 darab meze van, meséli Büki, abból 90 van kiállítva – a maradékkal otthon kettő szekrényt töltenek meg.
Életem első meze – egy Szombathelyi Haladás trikó – is itt van, emlékszem, akkor is nagyon örültem, amikor édesapám odaadta, de most is nagyon boldog vagyok, hogy még velem van
– mutat Büki az üres, felirat és szponzor nélküli zöld mezre. És hogy honnan ez a fanatizmus, ez a mindent átható futballszeretet? Erre is van egy anekdota.
Több meccsen is jártam fiatalon, de anno egy idegenbeli, grazi Manchester United meccs után egy 50 év körüli angol elkezdte sorolni az Aranycsapatot. A kezdőt. Én még akkor nem tudtam. Lehidaltam. Édesapám mindig mondta, tanuljam meg a csapatot, de fiatalon mit érdekelt engem, hogy kívülről fújjam?! De abban a pillanatban, ott, az öreggel minden megváltozott. Elkapott a gépszíj.
Barcelonában csak éppen a spanyolok és a katalánok kerülik el a helyet
Puskaporos hordón ülnek Barcelonában az emberek. Katalónia függetlenedne, nagyon rég, talán Franco tábornok óta nem volt ilyen rossz a tartomány és az állam kapcsolata, mint ezekben a hetekben, hónapokban. A katalánok finoman szólva sem szeretik a külföldieket, pedig biztos tudják, a turizmus az egyik legfőbb oka annak, hogy ma ott tartanak pénzügyileg és gazdaságilag, ahol.
De ez nem hatja meg őket, magának való népség, érdekes mentalitással.
Nagyon ritka nálunk a spanyol és a katalán ember. Nincs igényük erre. Bejönnek, és azt kérdezik, miért nem Lionel Messi vagy Luis Suarez képe van a falon. Ez a hely a futballnak és a sportnak adózik. Mindenhol máshol ők dominálnak, itt már csak azért sem
– jelenti ki kategorikusan Büki Péter, majd hozzáteszi, az elején próbálkoztak felmérni, mit isznak, mit esznek a helyiek szívesen, hiszen ritka nagy lehetőség pottyant az ölükbe azzal, hogy a stadiontól egy köpésre csinálhatnak egy ilyen éttermet.
Mi azt hittük, hogy Czibor, Kocsis és Kubala jó alap lesz itt a Nou Camp tövében, kialakíthatunk egy kis szentélyt a szurkolóknak. De pont a spanyolok és a katalánok nem jönnek, többek között azért, mert külföldiek vagyunk. Nyugodtan kijelenthetem, hogy ha újból kezdenénk, nem Barcelonába jöttünk volna
– mondja Büki, felesége, Beke Erika helyesel.
Nagyon nem volt egyszerű a kezdet. 2013-ban jöttünk ki, egy éven keresztül nyelv nélkül, segítség nélkül építettük magunkat, hogy ki tudjunk nyitni. Nehéz volt. Megtudni, hogy milyen a helyi ember, mit szeret, mit nem szeret. Hát pont minket nem szeret, annyi szent. De nem csak a magyarokat, lehetnék bolgár, de akár még spanyol is.
Beke szerint azért nincs nagy baj, mert kitapasztalták, hogy habár a spanyol és a katalán gőgös, és akár szándékosan elkerülik őket, mindenki más elégedett. És ez a lényeg. Az angol, az ír, a skót, mondja, egész napokat tud náluk eltölteni. A gyerekek nem akarnak hazamenni, ha egyszer megfertőzi őket a hely hangulata, nincs megállás.
Magyar magyarnak a farkasa
Ne tévesszen meg senkit a látszat: Róma sem hét nap alatt épült, a Futballárium sem úgy született, hogy rögvest minden és mindenki a helyén volt. Sőt, éppen ellenkezőleg. Azt már felületesen megkarcoltuk, hogy egy éven keresztül készült az étterem, de Bükiék elmesélik, hogy voltak úgynevezett jóakarók, akik miatt legalább háromszor is csődbe mehettek volna. A legfájdalmasabb pedig az, hogy valamennyiszer honfitársaink, magyarok tettek nekik keresztbe.
A cégalapítás és a bürokratizmus nagyon nehéz úgy, hogy nincs nyelvtudásod, nincs segítséged, egyedül vagy. Sajnos az a tapasztalatunk, hogy a magyar irigy. Mi háromszor mentünk majdnem tönkre, mert három magyar megpróbált segíteni. A segítséget itt tegyük nagyon-nagyon vastagon idézőjelbe
– emlékszik vissza a nehezebb periódusokra Beke Erika. Szerinte hamis az a kép, miszerint ha valaki külföldre megy, és vállalkozik, az tuti biznisz. Ez nem így van, hangsúlyozza, nincsen kolbászból a kerítés. Heti hat napot dolgoznak, pihenni, kikapcsolódni nincs idő. Munka van, albérlet van, gyerekek vannak. Ja, meg irigyek, dögivel.
Sok irigy magyarral futottunk össze, sok minden eljut hozzánk. A többség sajnos pontosan olyan, mint otthon, Magyarországon. Nem örülnek a másik sikerének. Mert, hogy te vagy a stadion lábánál; mert hogy neked van éttermed Barcelonában. Nem tudják, nem akarják megérteni, hogy ez nem a mennyország, itt (is) napi 24 órát kell dolgozni. Mi dolgozunk, nem is normális, hogy mennyit. És akkor jönnek, hogy ezt meg azt oldjuk meg okosba. Ezt kicsit olcsóbban, azt ingyen, a harmadikat meg féláron. Nehéz idegekkel bírni, sok emberben csalódtunk
– mondják szimultán Bükiék a magyarokkal való tapasztalataikat. Természetesen nem a turistával vagy a vendéggel van a probléma, hangsúlyozzák, hanem a romboló személyekkel. A hozzájuk látogató, amúgy az országban vagy a városban csupán néhány napot töltő magyarokkal nagyon jó kapcsolatot építettek ki.
Magyarországról is számtalan sportoló vagy sportvezető volt már a vendégünk, kezdve Nagy Lászlótól, dr. Kemény Dénesen át, egészen Szász-Kovács Emeséig. Ott tartunk, hogy bármilyen magyar érdekeltségű sportesemény van Barcelonában, annak itt van az állófogadása. Még Budapest főpolgármestere, Tarlós Istvánt is vendégül láttuk anno
– mondják. A magyaroknak külön hely van a szívükben, a nemzettudat nagyon fontos számukra.
A Magyarországról ideutazó turista három napig, amíg itt van, nem eszik mást, mint gulyáslevest és magyar ételeket. Az étlapunk fele is éppen ezért magyar. Nem véletlen, hogy a legtöbb ember büszkén megy haza, hogy voltam Barcelonában, a Nou Camptól kétszáz méterre, egy magyar étteremben. És itt a magyaron van a hangsúly. Vannak, akik alapból úgy jönnek ide, hogy na megmutatjuk, hogy nem is olyan jó az étterem. Általában úgy mennek haza, hogy nemsokára csörögnek, mert jönnének még. Ez nagyon jó érzés
– nevetnek össze Bükiék, majd azért hozzáteszik: nagyon hiányzik nekik Magyarország, az otthonuk. A brutális barcelonai lakásárak miatt albérletben laknak, de azt mondják, azt a lakást nem tudják otthonuknak nevezni. De pozitívak és proaktívak, ha nem látszunk fáradtnak, mondják, akkor valamit jól csinálunk.
Az FC Barcelonával jó a kapcsolat, aukciókkal segítenek a rászorulókon
Bükiék szeretnének terjeszkedni, franchise-osítani, de az azért még a jövő kérdése. Kezdetben úgy volt, hogy Angliába mennek az étteremmel, de végül a jobb időjárás és a gyerekek miatt Barcelonában kötöttek ki. Ha már így történt, természetesen szerettek volna kialakítani valamiféle kapcsolatot a klubbal.
Az FC Barcelonával jó a viszonyunk, sőt: először 2012-ben – akkor még otthon – segítettünk meg adománygyűjtéssel egy családot, és arra gondoltunk, hogy hagyományt teremtünk belőle. Tavaly volt a harmadik, idén a negyedik gyűjtés. 2016-ban egy Lionel Messi által dedikált mezt kaptunk a klubtól. Egyszer Andrés Iniesta sógora is betért hozzánk, és másnap hozta is a dedikált Iniesta mezt. Azt is hozzácsaptuk az aukcióhoz, és így meg tudtunk segíteni egy rászoruló szombathelyi családot
– elevenítik fel az első találkozást az Iniestáékkal. Azért az első, mert a pult mögötti polcon Andrés Iniesta egyik cipője is ott díszeleg, amelyet pedig a játékos nagyapja hozott el Bükiéknek később. Amikor megkérdezzük, hogy járt-e már barcelonai futballista az étteremben, mosolyognak.
Már egyeztetés alatt áll az ügy. Annyit tudunk biztos forrásból, hogy az öltözőben már beszéltek rólunk. Ez tuti. És az is eljutott hozzánk, hogy a klub alkalmazottai pontosan tudják, hogy kik és hol vagyunk. Ez azért nagy dolog, na
– mondja Büki Péter. A jó kapcsolatot az is bizonyítja, hogy az idei aukcióra is kapott a Futballárium egy dedikált mezt, de nem is akármilyet: a történelmi Barcelona-PSG 6-1-es Bajnokok Ligája-meccs összes résztvevője által aláírt trikót.
Ezekből a mezekből befolyt összeggel komoly segítséget tudnak nyújtani egy-egy magyar családnak. Most októberben egy veszprémi, a három gyerekét egyedül nevelő mélyszegénységben élő édesanyának gyűjtenek. A hagyomány él, szívesen segítenek, és közben próbálnak tisztességesen élni. Csak így lehet, mondják.
A jelmondatunk az, hogy kőkeményen dolgozunk, de becsületesen, hogy bele tudjunk nézni a tükörbe. Ezen vagyunk, mi valóban így működünk.
