Foci

Halasztást kér a Budapest Honvéd

24.hu
24.hu

2017. 06. 29. 15:15

Korábban a témában:

Halasztást kért a Magyar labdarúgó-szövetségtől a Budapest Honvéd együttese, tette közzé a klub hivatalos honlapján. Az első fordulóban a Szombathelyi Haladást kellene vendégül látniuk a kispestieknek, mindössze néhány nappal a Hapoel Beer-Seva elleni BL-selejtezőt követően.

Megkaptuk az első öt forduló sorolását és időpontjait, de nagyon reméljük, hogy kérésünknek eleget fog tenni az MLSZ elnöksége. Azt kértük, hogy ne július 15-én, szombaton játsszunk, mert akkor csak harminchat óra pihenés állna rendelkezésünkre Izraelből hazatérve. Tavaly ezt más csapatoknak az MLSZ megtette, gondolom nekünk is meg fogja tenni, hiszen nem lehet, hogy csak egyes csapatoknak teszik ezt meg. Az MLSZ elnöksége sokszor kijelentette, hogy a magyar labdarúgás érdekeit képviseli, itt az idő, hogy képviselje

– mondta George F. Hemingway tulajdonos a Honvéd honlapjának.

A kispestiek július 11-én lépnek pályára a Hapoel Beer-Seva vendégeként a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.