Foci

Ronaldinho magyar sportban lenne olimpiai bajnok

Futó Csaba
Futó Csaba

2016. 10. 18. 13:05

Korábban a témában:

A Teqball nem kisebb nevet nyert meg magának nagykövetnek, mint a világbajnok, aranylabdás Ronaldinhót. A klasszis focista Magyarországra jött, hogy népszerűsítse a magyar találmányt, amiről a keddi sajtótájékoztatón a fejlesztők hangsúlyozták: nem riválisa akar lenni a labdarúgásnak, pont ellenkezőleg, egy kiegészítő játék, amivel a képességeiket fejleszthetik a játékosok.

Borsányi Gábor, a Teqball egyik alapítója nagyszabású tervekről beszélt: azt szeretnék elérni, hogy a sport 20-30 éven belül az olimpiai programba is bekerüljön.

Fotó: Berecz Valter

Megkérdezték Ronaldinhót is, hogy szerinte eljuthat-e az olimpiára a Teqball, amire azt felelte, bízik benne.

Adná a jó isten, mert akkor én is olimpiai bajnok lehetek

– mondta nevetve a korábban a többi közt Barcelonában és az AC Milannál futballozó brazil zseni. Ronaldinho nagy jövőt jósol a Teqballnak:

“Aki szereti a futballt, aki szereti igazán megjátszani a labdát, annak nagyon fog tetszeni ez a játék. Természetesen elsősorban a technikai tudást javítja” – mondta Ronaldinho, aki két rövid videóüzenetben Lionel Messinek és Neymarnak is felajánlott egy-egy Teqball-asztalt, hogy gyakorolni tudjanak. Ellenük nem akar játszani, de velük szívesen rúgná a lasztit.

Fotó: Berecz Valter

Nyilasi Tibor is népszerűsítette a játékot és rögtön egy vallomással indított: ő kezdetekben nem bízott benne, hogy a Teqball sikeres lehet. Már meggyőzték az ellenkezőjéről.

Aki kipróbálja, biztosan ott marad az asztal mellett

– mondta Nyilasi, aki nagy lelkesedéssel beszélt arról, mennyire jó, hogy játék közben lehet fejleszteni a technikát és a labdakezelést, mindemellett teljesen kortalan sportról beszélünk, bárki játszhatja.

A Teqball másik megalkotója, Huszár Viktor azt fejtegette, hogy sok kutatás és három évnyi munka eredménye az asztal, amin játszani lehet.

200-szor nagyobb terhelést kell ugyanis kibírnia, mint az asztaliteniszben, és a hajlítás szögét is annak megfelelően kellett beállítani, hogy a labda pattanása a futballnak megfelelő legyen.

Fotó: Berecz Valter

A sajtótájékoztató után Ronaldinho tartott egy rögtönzött bemutatót három fiatal játékossal egyetemben, de azért megjegyezte, nem szokott ilyen korán pályára lépni. Ezután egy külső, Budapest 2024-es logóval ellátott asztalon játszott még a több száz, kint várakozó rajongó előtt.

Ronaldinho háromnapnyi magyarországi kiruccanás után kedden már tovább is utazik, a sporteszközbe befektető Docler cégcsoport luxemburgi irodájában népszerűsíti tovább a Teqballt.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

US actress Sharon Stone arrives on May 21, 2013 for the screening of the film "Behind the Candelabra" presented in Competition at the 66th edition of the Cannes Film Festival in Cannes. Cannes, one of the world's top film festivals, opened on May 15 and will climax on May 26 with awards selected by a jury headed this year by Hollywood legend Steven Spielberg.     AFP PHOTO / LOIC VENANCE / AFP PHOTO / LOIC VENANCE
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.