Foci

Készülhetünk a hétvégi BL-re

A legfrissebb hírek szerint az Európai Labdarúgó-szövetség fontolóra veszi a Bajnokok Ligája mérkőzések lebonyolítási rendjének reformját.

Egyeztetéseket folytatunk a klubokkal a Bajnokok Ligája fejlesztéséről. Többek közt a hétvégi fordulókról is szót ejtettünk

-nyiltakozta a sorozat egyik képviselője.

Egész pontosan a csoportkör néhány összecsapását, vagy az elődöntőket rendeznék szombaton, vagy vasárnap, természetesen a tagországok legnagyobb felháborodására.

Egyszerűen elképzelhetetlen, hogy hétvégén bonyolítsák ezeket a mérkőzéseket. Azok az időpontok a hazai sorozatokat illetik meg, reméljük, hogy az UEFA és a FIFA útját állja majd ennek a kezdeményezésnek

-háborodott fel az angol szövetség egyik képviselője. A Premier League már így is feszített tempóval üzemel, a játékosoknak karácsonykor is meccsdömping a program a család helyett.

A dolog mögött a gigantikus ázsiai piac áll, a jelenlegi rendszerben viszonylag kevés nézőt vonz a BL a Távol-Keleten az időeltolódás miatt. A döntnökök így azt eszelték ki, hogy hétvégén napközben rendeznének mérkőzéseket, így vonzva be az ottani futballszurkolókat.

Egyelőre tárgyalásokat folytatnak a tagországok képviselőivel, az illetékesek szerint leghamarabb 2021-től lép életbe az újítás.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik