Foci

Torghelle egymaga intézte el a Haladást

torghelle sándor (Array)
torghelle sándor (Array)

A harmadik helyen álló MTK 2-0-ra legyőzte a kiesés ellen küzdő, vendég Haladást a labdarúgó OTP Bank Liga 29. fordulójának második szombati mérkőzésén.

A veszélyben lévő szombathelyi gárda kezdett jobban, gólt mégis a fővárosiak szereztek az első játékrész hajrájában. Horváth egy tetszetős akció végén tüzelt a kapufára, a kipattanót pedig Torghelle értékesítette.

Fotó: MTI

A folytatásban sokáig nyílt maradt a találkozó sorsa, de a fölényben játszó MTK három perccel a rendes játékidő végén bebiztosította győzelmét, Torghelle volt ismételten eredményes.

Garami József együttese így egy pontra megközelítette a második helyen álló, de eggyel kevesebb meccset maga mögött tudó Fradit, míg a Haladás a még bentmaradást érő 14. helyről várhatja a záró kört.

Eredmény – OTP Bank Liga, 29. forduló

MTK Budapest-Szombathelyi Haladás 2-0 (1-0)
Bozsik Stadion, 600 néző, v.: Kassai

gólszerző: Torghelle (35., 87.)

sárga lap: Torghelle (57.), Hajdú (63.), Vukmir (75.), illetve Devecseri (26.), Nagy P. (49.)

MTK: Hegedűs L. – Bese, Vukmir, Vass Á., Hajdú – Pölöskei Zs. (Vogyicska, 76.), Thiam, Kanta J., Horváth Zs. (Gera D., 82.) – Torghelle (Cseke, 90.), Csiki

Haladás: Rózsa – Angyal, Alcibiade, Devecseri, Jánvári – Jancsó (Rocchi, a szünetben), Iszlai,  Nagy P., Halmosi (Tihanyi, 76.), Gaál (Grabant, 76.) – Radó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik