Sport

48 éve nem nyertünk meccset az Eb-n, most a továbbjutásért utazunk Kolozsvárra

Kezdődik a kosárlabda-Európa-bajnokság, ahol a pénteken bemutatkozó magyar válogatott célja egyértelmű: bejutni a kontinens legjobb tizenhat csapata közé. Elsősorban a cseheken és a románokon át vezet az út a nyolcaddöntőbe. Előzetes.

Csütörtökön, egy szlovén-lengyel mérkőzéssel indul a 2017-es férfi kosárlabda-Európa-bajnokság (12.45 a kezdés), ami már csak abból a szempontból is érdekes lesz, hogy nem csak négy különböző városban, hanem konkrétan négy különböző országban rendezik majd a csoportmeccseket. Helsinki, Tel-Aviv, Kolozsvár és Isztambul lesznek a házigazdák, majd a csoportkör után az egyenes kieséses szakaszra a továbbjutó csapatok átruccannak Törökországba, az érmeket már ott osztják majd.

Kijelenthetjük, hogy végre nem csak kívülről nézzük majd az Eb-t, a magyar válogatott hosszú idő után,

1999 után lesz ott ismét a kontinenstornán.

Senki, én sem gondoltam, hogy ennyi évnek kell eltelnie, hogy ismét ott legyünk az Európa-bajnokságon. A mostani kijutáshoz az is kellett, hogy már más ez az Eb, mint akkor volt, változott az európai kosárlabda, már négy különböző országban rendezik a tornát és olyan csapatokkal kerültünk össze a csoportban, akik ellen régen a kijutásért küzdöttünk

– mondta a 24.hu-nak Dávid Kornél, az eddigi egyetlen magyar kosaras, aki játszott az NBA-ben.

Eb-selejtező: a focisták után a kosarasok tettek csodát
A magyar kosárlabdaszurkolók olyat élhettek át szerda este, amit csak nagyon ritkán az elmúlt évtizedekben.

Ő is a tagja volt az 1999-ben Európa-bajnokságon szerepelt válogatottnak, szerinte azóta legalább két-három Eb-re lett volna sansz, ezek azonban több okból nem sikerültek. Példaként említette, hogy volt időszak, amikor a magyar klubcsapatok nem annyira akartak a nemzetközi kupákban szerepelni, de aztán a Szolnok, a Körmend, az Alba vagy épp a Paks felvállalták az európai porondon való szereplést, ami nagyon kellett a magyar játékosoknak, mert így beleszokhattak a nemzetközi mezőnybe. Ez pedig a magyar férfi kosárlabda mellett a válogatottnak is sokat jelentett.

A legjobb itt van, de volt itt pofára esés is

A kijutás azért titkon elvárás volt a csapattal szemben, viszont Sztojan Ivkovics csapata felülmúlta az előzetes várakozásokat, ugyanis hibátlan mérleggel hozta le a selejtezőt. A kapitány kivárt a végéig, csak kedden, két nappal az Eb kezdete és hárommal a magyar válogatott első mérkőzése előtt hirdette ki a végleges, 12 fős keretét.

A keret összetétele mindig a kapitány szuverén döntése. Ezzel lehet vitatkozni, nekem is megvan erről a véleményem. De a kapitány dönti el, kivel megy csatába, ő ebben a 12 emberben bízik. Ez is változás egyébként, régen nem kellett vitatkozni, mert egycsapatnyi játékos volt összesen. Most pedig többen vannak, emiatt vita van, ami egyértelműen előrelépés.

Fotó: MTI

A legjobb játékosunk egyértelműen Hanga Ádám, aki az előző szezonban Európa legjobb védőjátékosa volt és fél lábbal már az NBA-ben érezhette magát, ám végül a nyáron nem került a világ legerősebb bajnokságába. Ezután hosszas huzavona volt arról, hol is folytatja, a múlt héten vált hivatalossá, hogy a Barcelonába, Európa egyik topcsapatába igazol a Baskoniától. Egy ilyen feszült időszak bármelyik sportolót próbára tenne, Hanga sem titkolta,

nincs csúcsformában, igaz, rosszban sem.

“Ez egy különleges helyzet volt, régen azért nem nagyon fordult elő, hogy egy játékos ilyen későn csatlakozzon a csapathoz egy fontos torna előtt. Hogy milyen formában lesz, az majd a kezdésnél fog kiderülni. Ő jelenleg országunk legjobb játékosa, az ellenfelek foga is rá fog leginkább fájni. Ilyen szempontból ideálisabb lett volna, ha korábban tud csatlakozni, de bízom benne, hogy továbbra is kimagasló teljesítményt fog nyújtani” – mondta Dávid Kornél.

A magyar keret

Allen Rosco (Tenerife), Eilingsfeld János (Atomerőmű SE), Ferencz Csaba (Körmend), Hanga Ádám (Barcelona), Karahodzsics Kemal (Kecskemét), Keller Ákos (Alba Fehérvár), Kovács Péter (Szolnok), Perl Zoltán (Szombathely), Ruják András (Paks), Tóth Norbert (Szombathely), Vojvoda Dávid (Szolnok), Wittmann Krisztián (Kecskemét)

A csapat azokra a játékosokra épül, akik kiharcolták az Európa-bajnoki részvételt. Ivkovics azért így is okozott meglepetéseket, Ruják András, Wittmann Krisztián és a rutinos Tóth Norbert szűk keretbe jelölése is megosztja a szurkolókat, mint ahogyan a sérült Tóth Ádám helyére benevezett Karahodzsics Kemal is.

Csatlakozott Rosco Allen is, a 24 éves magyar-amerikai kiscsatár, aki Budapesten született, majd fiatalon az Egyesült Államokba költözött, középiskolába és egyetemre is kint járt, ezekben a bajnokságokban csiszolódott. Az előző szezont a spanyol élvonalban nyomta le, most nyáron pedig a Boston Celtics nyári ligás csapatában játszott, majd aláírt a szintén spanyol élvonalbeli Teneriféhez. Úgyhogy elég komoly nemzetközi tapasztalata van.

“Vojvoda Dávid évek óta meghatározó játékosa a Szolnok csapatának és a nemzetközi rutinja is megvan, mert több szezonban is játszott már az európai kupákban. Ő lesz az, aki Ádám mellett nagy hangsúlyt fog kapni a csapatban. Rosco Allen Spanyolországban edződött legutóbb, őrá is lehet számítani. Hármójukat emelném ki, viszont ennek a csapatnak a struktúrája nem úgy épül fel, hogy kimondottan csak három emberre épüljön, a kapitány eddig is szeretett nagy rotációval dolgozni. De a teher, már ha annak élik meg, erre a három emberre nehezedhet” – vette sorba a kulcsembereket Dávid.

Megkerülhetetlen téma a válogatott összetétele kapcsán DeAndre Kane. Az amerikai, egyes és kettes poszton is bevethető játékost a nyáron honosították, akkor járt életében másodszor Magyarországon, de mindkétszer csak nagyon rövid ideig volt itt. Úgy volt, ott lesz majd az Európa-bajnokságon, de nem csatlakozott a kerethez. Azt mondta azért, mert veszélyeztetett terhes a felesége. Idő közben ugyanakkor klubcsapatánál, a Maccabbi Tel-Avivnál játékra jelentkezett.

Tragédia, nagy mellélövés volt. Egyébként sem értek egyet azzal, hogy játékosokat honosítanak a válogatottakba Európában, de ha már ez a tendencia és nem lehet kikerülni, akkor bőven volt más olyan játékos, aki jobban rászolgált a magyar állampolgárságra

– mondta Dávid Kornél.

A címvédő, a fekete ló meg a románok is az ellenfelek között

Fotó: AFP/Javier Soriano
  • Belenyúlt a magyar válogatott a sorsolásnál, megkaptuk ugyanis a címvédő spanyolokat Pau és Marc Gasolostól. Ellenük nem csak nekünk, de a komplett 24-es mezőnyből nem sok csapatnak lenne sok esélye a végső győzelemre. Még úgy sem, hogy sztárok sora hagyja ki az Európa-bajnokságot, Sergio Llul, Nikola Mirotic vagy épp Serge Ibaka sem lesz ott az Eb-n. Viszont van Juan Carlos Navarro, az egyik legpengésebb irányító, Ricky Rubio vagy épp a Hernangómez-testvérek, szóval Spanyolország most sem gyenge csapattal utazik a tornára.
  • Szinte hihetetlen, de Horvátország 1995 óta egy érmet sem nyert a világversenyeken, akkor az Európa-bajnokságon voltak harmadikak. Náluk minden tornának megvan a maga mélypontja, legalább egy olyan mérkőzés, amikor semmi sem jön össze, azon el is szokott menni a dobogó. A kapitány, Aleksandar Petrovic két kiemelkedően jó játékosra építhet, az Indiana Pacersben játszó Bojan Bogdanovicra és a Philadelphia 76erst erősítő, remek kosárlabda IQ-val rendelkező Dario Saricra. A horvát keret elég masszívnak tűnik, a továbbjutás a csoportból egyértelmű, de ebben a csapatban a dobogó is benne van.
  • A csoport többi csapata közül talán a montenegrói áll a legközelebb erősségben a spanyol-horvát duóhoz, igaz, ez a felkészülési mérkőzéseken annyira nem látszódott, hétből csak kétszer tudtak nyerni. Viszont van egy NBA-játékossal (Nikola Vucevic) felálló támadóegységük, és ott van mögöttük az alulértékelt, de a Barcelonát is elirányító, honosított Tyrese Rice. Ha összeáll a játékuk az Európa-bajnokságra, kemény ellenfelek lesznek. Ők eddig még nem villogtak az Eb-ken, úgyhogy most a legjobb kontinenstornájukra készülnek.
  • Csehország csapata 2015-ben, Franciaországban története legjobb szereplését produkálta, a hetedikek lettek, a torna üde színfoltjai voltak, a nyolcaddöntőben például épp a horvátokat verték hatalmas meglepetésre 80-59-re. A mostani Európa-bajnokság előtt viszont szembesülniük kellett azzal, hogy az akkori csapat egyik kulcsembere, Jan Vesely egy hosszú szezon után mentális és fizikai fáradtságra lemondta a szereplést a mostani Eb-n. A két évvel ezelőtti keretből így az élete első NBA-szezonját lenyomó Tomas Satoransky, a Washington Wizards irányítója maradt hírmondónak. Elsősorban rajta, valamint a szövetségi kapitány, Ronen Ginzburg taktikai felkészültségén múlik, hogy mire mennek a csehek ezúttal. Velük is harcban leszünk a továbbjutásért, szeptember 4-én, hétfőn lesz a nagyon fontos magyar-cseh összecsapás.
  • A házigazda Románia egyértelműen a csoport leggyengébb csapata. Európa-bajnokságon legutóbb 1987-ben jártak, most is a rendező jogán vannak ott, önerőből vélhetően nem sikerült volna a kvalifikáció. Épp ezért a játékosaiknak ez egy soha vissza nem térő alkalom, bár az erőviszonyokat elnézve, talán nem lesz nagy dráma Romániában, ha nem jutnak tovább. Ellenük kötelező lenne a győzelem a magyar válogatottnak.

A magyarok menetrendje a C csoportban

Egészen jónak tűnik a magyar válogatott beosztása az Európa-bajnokságon. Kezdésnek egy erős csapat jön, majd Montenegró következik, egy pihenő nap után pedig a nagyon fontos cseh-román kettős jön egymás után. A csoportot a spanyolok ellen zárják Hangáék.

szeptember 1.: Magyarország-Horvátország 14.00

szeptember 2.: Magyarország-Montenegró 14.00

szeptember 4.: Magyarország-Csehország 14.00

szeptember 5.: Magyarország-Románia 19.30

szeptember 7.: Magyarország-Spanyolország 16.15

Nem csak játszhatunk az Eb-n, tovább is juthatunk

Egy elég régóta tartó átok megtörésére készülnek a magyarok.

A nemzeti csapat legutóbb 48 évvel ezelőtt, az olaszországi kontinenstornán nyert Eb-meccset. 1969. október 2-án a csoportkör utolsó fordulójában a magyarok 92-76-ra verték a svédeket Casertában.

És bár 1999 óta még csak nem is járt Európa-bajnokságon a magyar válogatott, a sorsolás óta már tudni lehet, most nem csak arról beszélhetünk, hogy tisztesen helytálljon a csapat a tornán. A továbbjutásra is reális az esély. A hatos csoportokból ugyanis az első négy lép tovább a nyolcaddöntőbe, márpedig a csehek, majd a románok ellen, ahogy fentebb is írtuk, győzelmi eséllyel lép pályára Ivkovics csapata.

Ebben a csoportban minimum a két győzelem. Sem Csehország, sem Románia nem jár előttünk semmiben. A cseheknél ráadásul az a Jan Vesely hiányzik, aki talán többet ér annak a csapatnak, mint Hanga Ádám a magyarnak.

Dávid Kornél szerint a montenegrói ugyan erősebb csapat, de egyáltalán nem tűnik verhetetlennek. A horvát és a spanyol válogatott szerinte komolyan fel fog készülni a magyarokból, de a többiekből, ebben nem lesz semmi különleges. Viszont úgy látja, hogy ilyenkor benne van a játékosokban, hogy kötelező a győzelem, ami aztán sokszor nagyon nehéz.

Ebből lehet szerényebb önbizalmat meríteni, a drukk az inkább pozitív legyen, mint negatív ellenük is. Ha hozni tudnánk a két győzelmet, amire szerintem képesek vagyunk, és továbbjutnánk, az óriási dolog lenne. Hogy ki jön szembe, az már mindegy is, kellő önbizalommal kell felvenni a harcot

– vélekedett az esélyeinkről Dávid Kornél.

De ki nyeri az Eb-t?

Bár sok a hiányzójuk, a mostani mezőnyből még mindig a spanyolok tűnnek a legerősebb csapatnak. Ők a negyedik aranyérmükre hajtanak, 2009-ben, 2011-ben és 2015-ben is elsők voltak. Mögöttük szorosan ott vannak a szerbek, bár náluk meg az irányító, a csapat esze, Milos Teodosic fog hiányozni. Viszont irtó mély a keretük, így ők is ott vannak az aranyesélyesek között.

Fotó: Europress/DPA/Daniel Reinhardt

A franciák a legutóbbi három Európa-bajnokságon dobogósok voltak, közben becsúszott egy vb-érem is, nem kizárt, hogy ismét ott lesznek a végelszámolásnál. Viszont náluk is sztárok hagyják ki az Eb-t (ez egy ilyen torna lesz…), ettől függetlenül nem szabad őket leírni. A litvánok, a görögök és a horvátok rúghatnak még labdába, ami a dobogós helyeket illeti, de a sok hiányzó miatt elég nehéznek tűnik, hogy megtippeljük a végeredményt. Ennek persze megvan a szépsége is, nincs előre lefutva a torna.

De a legfontosabb most úgyis az, hogy minimum 5 mérkőzése lesz a magyar a válogatottnak is az Eb-n.

Az Európa-bajnokság csoportjai

A csoport (Helsinki):
Finnország, Lengyelország, Görögország, Franciaország, Izland, Szlovénia

B csoport (Tel-Aviv):
Izrael, Ukrajna, Litvánia, Grúzia, Olaszország, Németország

C csoport (Kolozsvár):
Románia, MAGYARORSZÁG, Horvátország, Csehország, Spanyolország, Montenegró

D csoport (Isztambul):
Törökország, Nagy-Britannia, Oroszország, Szerbia, Lettország, Belgium

Ajánlott videó

Olvasói sztorik