Poszt ITT

Dr. Gyarmati Andrea: A sport nem cél, hanem eszköz

Életem nagy ajándékának tartom, hogy egy olyan családba születtem, ahol szó szerint az anyatejjel kaptam meg a sport iránti szeretetet, amely mind a mai napig tart, és el fog kísérni egész utamon. Ez keveseknek jut osztályrészül és bizonyára az enyémnél sokkal rögösebb az indulás. Olyan családban, ahol a szülők is aktív sportolók, netán eredményes versenyzők is voltak, két út adódik.

  • A gyerek vagy pici korától példaképnek tekinti szüleit és szeretné elérni, netán túlszárnyalni felmenőit,
  • vagy olyan erős az ellenérzés, hogy semmiképpen nem akar sportoló lenni.

Gondolom így van ez más „szakmákkal” is. Talán zenész családokban vagy tudós szülők mellett is hasonló a helyzet, de – és ezt nagyon fontosnak érzem – nem kell ahhoz sem élsportolónak, sem versenyzőnek lenni, hogy valakivel gyerekkorában megszerettessük a mozgást, és azt gyakorlatilag az élete részévé tegyük.

Megint csak az előző hasonlattal élve; nyilván nem lesz mindenkiből hegedűművész egy zenész családban, de a zene szeretete, ismerete, szintén életre szóló élményekkel gazdagíthat. Ehhez persze, mint mindenhez, amit rendszeresen kell gyakorolni, jó szülői hozzáállás, sok türelem és kitartás szükséges. Itt is, mint oly sok esetben fontos, hogy egyetértés legyen a családban, és bizony úgy látom nagyon is el kell a nagyszülők, a rokonság segítsége ahhoz, hogy ez flottul működjön.

Fontos, hogy a szülők maguk is jó példát mutassanak. Mindenki számára kívánatos a testedzés, a rendszeres mozgás. Vagyunk néhányan, akiknek rövid ideig, 10-15 évre kifejezett cél a sport, a nagy versenyeken, olimpiákon, világbajnokságokon való részvétel, eredményes szereplés. De a versenyszerű sportban való érvényesülés, kiemelkedő sportsiker keveseknek jut osztályrészül.

A sport azonban mindenki számára nem cél, hanem eszköz a fizikai és szellemi terhelések jobb elviselésére.

A szabadidő hasznos eltöltésére. Egészségvédő és megőrző funkciójáról nem is beszélve. A rendszeres mozgás testi-lelki, szellemi rugalmasságot, örömet ad, hozzájárul a ma népbetegségként említett érrendszeri elváltozások, elhízás, és még sok egyéb betegség megelőzéséhez.

Az sem mellékes szempont; jó közösségben a gyerek védelmet kap, kevésbé kísérti meg az alkohol, a nikotin, a drog.

Torna, úszás, futás képezik már egész pici korban az alapokat. Erre aztán lehetőség és igény szerint labdajátékok, csapatsport vagy eszközös sportok építhetők.

Fontos a gyereket sok mindennel „megkínálni”, de legyen egy pont ahol döntés születik, és akkor azt kitartóan kell csinálni. Gyereknek, szülőnek egyaránt.

Szerintem megéri.

Nem mondom, hogy mindenkinek minden sport jó, hiszen nem vagyunk egyformák, de abban biztos vagyok, érdemes addig próbálkozni, amíg megleljük a megfelelő sportágat. Ezen belül bármi lehet, ami megfelel a gyerek érdeklődésének, alkatának, habitusának.

Milyen típusú sport való a gyerekeknek?

Amikor felteszik ezt a kérdést, mindig visszadobom: van-e egyáltalán olyan sport, ami ne lenne való a gyerekeknek? Van-e egyáltalán olyan sport, ami ne lenne hasznára rövid és hosszú távon bárkinek, legyen az felnőtt vagy gyerek?

A testedzés, a sportoltatás terén manapság két szélsőséges hozzáállás létezik szülői téren. Az egyik a túlzott óvás, védelem, kímélet a szülők részéről, aminek „eredménye” a serdülő gyerekek elkényelmesedése, aktivitás- és mozgásszegénysége. Következményei tartási rendellenességek (hanyag tartás), nagyfokú soványság vagy éppen jelentős súlytöbblet (mindkettő előfordul) – és ezek egész életre szóló maradandó kihatásai.

A másik szülői magatartásforma, vagy ha úgy tetszik a másik véglet, amikor a szülők saját beteljesületlen vágyukat, álmukat nyomják rá a gyerekükre, és versenyszerű sportolásra kényszerítenek egy egyébként ahhoz kevés indíttatást érző kisgyereket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik