Média

Újabb portál került Spéder Zoltán közelébe

Az Inforádiót és a napi.hu-t is működtető CEMP-csoport  jelenlegi, illetve az FHB és az Index volt tulajdonosának közelébe került a Jobinfo.hu. Spéder Zoltán egyébként már az állás.hu mögött is ott volt, Spéderé ugyanis az az EU-s Jeremie-pénzeket befektető tőkealap is, mely 92 százalékos tulajdonosa az állás.hu-t működtető Net Performance Zrt. cégnek.

Bejelentette az Állás.hu, hogy megvette a Jobinfo.hu karrierportált, illetve az azt működtető céget. A felvásárolt Jobinfónak eddig a Jobinfo.hu Kft. volt a tulajdonosa, mely mögött 2016 júniusáig egy Interdata Kft. nevű cégen keresztül a pilisborosjenői Nagy Attila állt, majd a céget egy ciprusi cég, a Tatana Technologies Ltd. vette át. A Jobinfo.hu Kft. jogelődje egyébként a Reachmedia volt, melynek 2013 decemberétől ügyvezetője az a Trentin Tamás volt, aki az online direktmarketinggel foglalkozó Hírek Média Kft. ügyvezetőjeként tevékenykedett 2001 és 2013 között. Az eladói oldalnál egyébként érdekesebb a Jobinfo vevőjének kiléte.

A vevő két szálon is köthető Spéderhez

A vevő a tulajdonosváltást bejelentő közlemény alapján nem az Állás.hu impresszumában szereplő, miskolci bejegyzésű Net Performance Zrt., hanem az idén év elején létrejött Comp Route Technology Zrt. Ennek egyedüli részvényese a cégnyilvántartási rendszerek szerint az a Prigyeni Lóránd Ferenc, aki Spéder Zoltánnak, az FHB egykori és a CEMP (Közép-európai Médiaszolgáltató) jelenlegi tulajdonosának tavaly létrehozott, majd idén áprilisban a CEMP alá bekerült vagyonkezelő cégének, a tavaly ősszel létrejött CEMP-X Online Zrt. háromfős igazgatóságának is tagja. Prigyeni emiatt erősen köthető ahhoz a Spéderhez, aki az elmúlt időszakban egyébként inkább túladott üzleti érdekeltségein, hiszen kiszállt az FHB-ből és a BIF-ből, tavaly ezenkívül eladta a portfolio.hu-t Bán Zoltánnak és Balogh Gabriellának (az ügyletben Lantos Csaba is közreműködött), nemrég pedig az Indexet – a kormányzati körökben Spéderhez hasonlóan ugyancsak kegyvesztetté vált – Simicska Lajosnak adta oda, majd egy újonnan létrehozott alapítványhoz került a portál.  Spéder ezenkívül idén márciusban a Port Network műsorinformációs cégtől is megvált, bár a port.hu-t megtartotta.

A Net Performance Zrt. mögött Spéder cége van

Prigyenin kívül a Spéder-szálat erősíti az is, hogy az állás.hu impresszumában szereplő, valamint a tulajdonosváltást bejelentő közleményben egy helyen az “állás.hu-t birtokló”-ként említett, tavaly létrehozott Net Performance Zrt. egyértelműen Spéder-érdekeltségnek tekinthető.

A Net Performance Zrt.-nek ugyanis az a Tőkepartner Kockázati Tőkealap a 92 százalékos részvényese, amelynek tavaly december óta egy TE-BIT nevű cégen keresztül tavaly december óta Spéder Zoltán az egyedüli tulajdonosa. A Net Performance-ban a Spéder-féle Tőkepartner Kockázati Tőkealapon kívül egyébként Rácz István alapító 3, Veszelovits Tamás 1, Némethy Gábor 4 százaléknyi szavazataránnyal rendelkezik.

A növekedéshez erősebb háttér kell

 A Jobinfóban történő százszázalékos üzletrészszerzést egyébként azzal magyarázták, hogy a Jobinfo.hu mára elérte azt a méretet, ahol már a további növekedéshez egy erősebb háttér szükséges. Azt is írják, hogy a megváltozott álláskeresési szokások és a jelenlegi álláspiaci helyzet megköveteli, hogy az állásportálok már ne csak az álláshirdetés megjelenítésére szolgáló felületként, hanem valós hozzáadott értéket teremtve, a recruitment (toborzási) digitális részt, illetve a relevancia alapú szűrést is elvégezze a munkaadók helyett.

A Jobinfo közel 30 ezer álláshirdetést jelenít meg naponta, amivel kiváló terepet jelent a relevanciaalapú megoldások további térnyerésére

– idézi a közlemény Rácz Istvánt, az állás.hu alapító vezérigazgatóját, a Jobinfo.hu frissen kinevezett ügyvezetőjét.

A felvásárolt Jobinfo.hu amúgy nem egy klasszikus karrierportálként működik, vagyis alapvetően más állásoldalakon már megjelent hirdetéseket gyűjt össze, hasonlóan a híraggregátor site-okhoz, illetve több más hasonló elven működő állásoldalhoz (például CV Online).

A megvásárolt kft.-nek Rácz Istvánon kívül egyébként Bíró Roland is vezetője lesz.  Mindketten megtartják a közlemény szerint az állás.hu-t birtokló Net Performance Zrt.-ben is a munkájukat. (Rácz vezérigazgatója a Net Performance cégnek, míg Bíró értékesítési igazgatója.)

Tényleg van még hová erősödni pénzügyileg

A Jobinfo Kft.-nek a 2016-os pénzügyi beszámolója alapján 133,1 millió millió forint nettó árbevétele volt, és 42,8 millió forint adózott eredményt produkált. A vevőként emlegetett Comp Route-nak, mivel az idén jött létre, még nincs lezárt pénzügyi éve, így azt nem tudni, hol tartanak a profitcsinálásban. A tavalyi alapítású Net Permonce Zrt. is csak tört időszakra tudott leadni pénzügyi beszámolót: ez alapján 2016 júniusától december 31-ig 80,5 millió forint veszteséggel zártak, értékesítési árbevételük pedig mindössze 874 ezer forint volt.

EU-s pénzeket fektet be Spéder tőkealapja

A Net Perfomance-t tulajdonló, Spéder-féle Tőkepartner Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. egyébként 2013-ban alakult, és honlapja alapján az Új Széchenyi Kockázati Tőkeprogramok Közös növekedési alap alprogramja keretében magyarországi kis- és középvállalkozások tőkéhez juttatására jött létre, az úgynevezett Jeremie program keretében 70 százalékban az Európai Unió, 30 százalékban magánbefektetők által finanszírozott 4,3 milliárd forintos alapról van szó. A társaság igazgatóságának Makra Sándor, Molnár Bálint és Starcz Ákos a tagja.

Húzódik a nyomozás Spéder ellen

Spéder Zoltán ellen egyébként más ügyek (Posta, FHB) kapcsán korábban rendőrségi nyomozás indult, melyről legutóbb akkor lehetett hallani, amikor június 21-ig meghosszabbították a vizsgálódást. Spéder ellen különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt nyomoznak.  Az ügyben házkutatást is elrendeltek korábban, az egyik nyolc órán át tartott.

Meghosszabbították a nyomozást Spéder ellen
Ezt további nyomozási cselekmények, így tanúk kihallgatásának, valamint okiratok beszerzésének a szükségessége indokolta.
Matolcsy fiához került az Origo
A Matolcsy Ádám kizárólagos tulajdonában lévő Magyar Stratégiai Zrt. megvette az Origo Media és a New Wave Media portfólió egyesítéséből létrejött New Wave Media Group céget.

UPDATE: Fenti cikkünk megjelenése után kiderült, hogy Spéder Zoltán beszállt a használtautós netbiszniszbe is az EU-s tőkealapjával.

EU-pénzből beszállt Spéder a használt autós netbizniszbe
Spéder Zoltán (az FHB, a BIF és az Index volt tulajdonosának) érdekeltségében lévő, EU-s Jeremie pénzeket befektető Tőkepartner Kockázati Tőkealaphoz kötődő új használt autós oldal indult.
Kiemelt kép: Spéder Zoltán (balra) a vele jó kapcsolatokat ápoló Lázár János miniszterelnökséget irányító miniszter társaságában egy korábbi portfolio.hu konferencián. MTI-fotó (archív)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik