Média

Tovább növelné befolyását a Brit Media

Megyeri András Jonatán Fotó: Neményi Márton/24.hu
Megyeri András Jonatán Fotó: Neményi Márton/24.hu
Az sem kizárt, hogy idővel többségbe is kerülnek a Klubrádióban, ahová folyamatosan plusz pénzeket pumpálnak. A Népszavát is megvennék, de még nem tudni, hogy ők vagy a Geomedia szerzik-e meg a baloldali lapot. A Brit Mediának pénze mindenesetre van, amit az is mutat, hogy nemrég például ők is megvették volna az Origo Médiát, illetve a 168 órát már felvásárolták.

Azt eddig is tudni lehetett, hogy a Klubrádiót működtető részvénytársaságban folyamatosan növeli tulajdonrészét a belga Brit Europe Foundation alapítvány többségi és Megyeri András Jonatán kisebbségi tulajdonában lévő Brit Media Kft., hiszen a Brit Mediát irányító Megyeri András Jonatán a 24.hu-nak adott interjú alkalmával már idén áprilisban is azt nyilatkozta:

Nekünk olyan struktúránk van a Klubrádióban, hogy folyamatosan teszünk bele pénzt, finanszírozzuk a veszteségeket és növeljük a tulajdonrészünk. A tulajdonrészünk minden hónapban növekszik.

Hogy ennek hol lehet a csúcsa, és sikerül-e akár többségbe is kerülni a Klubrádióban, Megyeri András akkor azt mondta a 24.hu-nak, hogy még ki kell várni, hogy a jelenlegi többségi tulajdonossal, Arató Andrással milyen megállapodás fog születni,

de természetesen az a cél, hogy minél erősebb vagy minél nagyobb befolyásunk legyen. Nem is lehet más a célunk, de igazándiból boldogok vagyunk már most is, mert tényleg nagyon jó az együttműködésünk a többségi tulajdonossal, és az ötleteinkkel kapcsolatban eddig mindig ki tudott alakulni egyetértés, konszenzus. A további tulajdonrész-növelésnek igazándiból csak praktikus oka lenne,  nincs igazából fontos hozadéka, inkább csak papíron.

Belga alapítványi pénzeket költenek

A 168 Órát tavaly megvásároló, kevesebb mint egy évvel ezelőtt, 2015 júniusában 3 millió forint törzstőkével alapított, törökbálinti székhelyű Brit Media a belga székhelyű Brit Europe Foundation többségi, valamint Megyeri András Jonatán kisebbségi tulajdonában álló vállalkozás. A Brit Media ügyvezetője Megyeri András Jonatán 2012-ig üzletfejlesztési igazgató volt a TV2-ben, korábban pedig a Viasat kereskedelmi igazgatójaként tevékenykedett. Megyeri András Jonatán emellett a Bét Sálom Zsinagóga körzeti elöljárójaként is ismert. Megyeri, amióta tavaly júniusban 40 millió forintért kisebbségi tulajdonrészt szerzett a kft. a Klubrádióban, a rádió igazgatóságának tagja is. (A Klubrádió többségi tulajdonosa és egyben a rádió vezérigazgatója változatlanul Arató András maradt.) Ami pedig a 168 Órát kiadó Telegráf Kft.-t illeti, ahol a Brit Media többségi irányítást is szerzett, Megyeri ügyvezetőként is dolgozik. A Brit Media egyébként a törökbálinti Olajág otthonokhoz is szorosan kapcsolódik.

Év végére lesz meg a 25% a Klubrádióban

A friss fejlemény az ügyben részben most az, hogy megszólalt Arató András, a Klubrádiót működtető zrt. többségi tulajdonosa is, aki egyben a rádió elnök-vezérigazgatója is. A Népszabadságnak elmondta, hogy

a Brit Media hat részletben mintegy 250 millió forintos tőkeemelést hajt végre a Klubrádiót­ üzemeltető cégben. A hatlépcsős tőkeemelésből háromra már sor is került, és miután megtörténik a maradék három tőkeinjekció is, decemberre a Brit Médiának hozzávetőleg 25 százaléka lesz a rádióban.

(A rádió fenntartására az elmúlt években egyébként a hallgatóktól is kértek, illetve kaptak anyagi támogatást egy alapítványon keresztül.)

A Népszavába is beszállnak?

A Népszabadság egyébként úgy tudja, hogy a Brit Media – amely tavaly a 168 órát is felvásárolta – az évek óta veszteséges és eladásra váró, ellenzéki hangvételű Népszavába is beszállna. Ennek azonban némiképp ellentmond, hogy ezt a vételi szándékot hivatalosan még nem erősítették meg, másrészt Megyeri András Jonatán a portálunknak a további felvásárlásokat firtató kérdésére azt mondta, hogy egyelőre a Klubrádió és a 168 Óra Online

Arató: nehéz helyzetbe hoztak minket

A klubrádiós Arató egyébként a Népszabadságnak arról is szólt, hogy a rádió azért szorult rá a tőkepótlásra, mert a Médiatanáccsal kialakult állóháborúban lényegében nem voltak hirdetési bevételeik. Nehéz helyzetüket magyarázva azt is mondta, hogy nekik nem jutnak pénzek a Médiatanácstól, miközben a jobboldalhoz közelálló rádiók számára mégis akadnak források.

integrációját szeretnék lebonyolítani – közös szerkesztőséget hoznak létre – , a szükséges fejlesztéseket elvégezni, és várhatóan csak 2017-ben kerülhet sor további felvásárlásokra. Kérdésünkre egyébként, hogy milyen típusú termékekben gondolkodnak, Megyeri azt mondta, hogy televízión kívül mindenben, tehát online, print és rádiós termékek felvásárlása is szóba jöhet. Vagyis a mostanra 10 ezres példányszámra olvadt Népszava ezek alapján akár szóba is jöhetne, csakhogy annak eladásával aligha fognak várni a Megyeri András által említett 2017-ig. Annál is inkább, mert a Szabad Földet és a Vasárnapi Híreket, valamint több más újságot, például a Vidék Íze című gasztró témájú lapot is is megjelentető Geomedia kiadó is igen aktívan érdeklődik a Népszava iránt. (Ezzel kapcsolatban a Geomediánál korábban annyit mondtak szerkesztőségünknek, hogy ha bejelenteni valójuk lesz, szólni fognak.) Mindenesetre tény, hogy az eladási folyamat egyelőre húzódik, pedig már februárban arról volt szó, hogy nagyon rövid időn belül dőlhet a Népszava jövője.  A tárgyalások elhúzódása azonban jelentheti azt, hogy a Brit Media mégse várja ki a 2017-es évet, és valóban bejelentkezett vevőjelöltként, új helyzetet teremtve ezáltal a Geomedia szempontjából is. A Népszabadság cikkében ezzel kapcsolatban Megyeri András Jonatán mindenesetre most nem mondott semmit, vagyis nem derült ki, hogy valóban beszálltak-e a Népszava eladásba.

Az Origót is megvették volna, de a jegybanki pénzekkel felpumpált New Wave túlságosan feltornászta az árat

A Brit Mediának mindenesetre a jelek szerint lenne még szabad felhasználható tőkéje, erről utal az is, hogy belengették, hogy a Klubrádióban akár többségbe is kerüljenek, és ennek érdekében további tőkét pumpáljanak a rádióba, másrészt korábban a Brit Media az Origo Mediát is megvette volna, de végül erre azért nem került sor, mert Megyeri András Jonatán elmondása szerint amikor látták, hogy a vételár az egekbe szökik, inkább kiszálltak. Ezzel kapcsolatban Megyeri azt nyilatkozta portálunknak, hogy már nem lett volna üzletileg racionális beszállni.

Nagyon durva irányba ment el a dolog pénzügyileg, nem tűnt egy racionális üzleti döntésnek. És az én személyes véleményem az, hogy borzasztóan túlárazottan vették meg, és nagyon nehezen lehet tudni, mit tud majd a termék akkor, ha nem áll mögötte a Telekom. Ennek a pénznek a töredékéért lehet valami hasonlót jól felépíteni.

Megyeri mondatai egyébként nagyon egybevágtak Varga Zoltánnak, a Central Médiacsoport tulajdonosának az Origóval kapcsolatos szavaival. Varga ugyanis korábban szintén szívesen megvette volna az Origót, de végül inkább jobbnak látta kiszállni az árlicitből.

Úgy láttuk, hogy bármekkora árat mondunk, úgyis fölénk licitálnak, úgyhogy egy idő után elengedtük

– mondta Varga Zoltán egy, a 24.hu-n még idén januárban megjelent interjúban. Azóta persze kiderült, hogy az Origót végül megvásároló, New Wave miért is tudott olyan bőkezűen bánni a pénzzel az árlicit során. Hiszen azóta napvilágot látott, hogy a Matolcsy György vezette jegybank alá tartozó alapítványok több száz millió forinttal segítették titokban a New Wave Media működését.

(Kiemelt képünkön Megyeri András Jonatán, a Brit Media Kft. vezetője, amint e sorok szerzőjének nyilatkozik idén áprilisban azon a sajtóeseményen, ahol bejelentették a 168 óra főszerkesztőjének, Mester Ákosnak a távozását. Fotó: Neményi Márton/24.hu)

(A 24.hu tulajdonosa a cikk végén megemlített Central Médiacsoport leányvállalata.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik