Szórakozás

Rebootot kap 23 év után a Séta a múltba című film

Warner Bros / Pandora Cinema / D / Collection ChristopheL / AFP
Warner Bros / Pandora Cinema / D / Collection ChristopheL / AFP
Tényleg elfogytak az új ötletek Hollywoodban.

A világ egyik legnépszerűbb romantikus filmje az 2002-ben készült Séta a múltba, amely Nicholas Sparks író azonos című regénye alapján készült.

A történet szerint a középiskolás csibész, Landon (Shane West) egyik tréfája rosszul sül el, ami miatt szombati iskolába küldik, ahol korrepetálnia kell fiatalokat, plusz egy színdarabban is játszania kell. Itt ismerkedik meg Jamie-vel (Mandy Moore), aki a helyi baptista lelkész lánya. Egymásba szeretnek, de kiderül, hogy a lány leukémiás, és már csak néhány hónapja van hátra.

Mint arról a People ír, rebootot fog kapni a film 23 évvel a megjelenése után. Denise Di Novi producer mindezt megerősítette az újságnak.

Nagy eséllyel sem az eredeti film rendezője (Adam Shankman), sem a két eredeti főszereplő nem térnek vissza az új filmbe. Moore egyébként korábban elmondta, szívesen látna egy újragondolt Séta a múltbát, például egy olyan globális és fiatal szupersztárral a főszerepben, mint Olivia Rodrigo.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik