A szeretetet különböző módokon éljük meg. Sokan vágynak szeretetre, aztán van olyan is, hogy kialakul egy ragaszkodás akár egy érzéshez, akár egy emberhez. De vajon a ragaszkodás is része a szeretetnek? És mi a helyzet önzéssel? Szeretet az, ha valaki önző módon szeret? Mi az amit megtehetünk a szeretet nevében, milyen az, amikor a szeretet vezérel bennünket? Miként fogalmaznak a vallások tanítói, miként jelenik meg a szeretet a különböző vallásokban?
A konkrét kérdésünk így hangzott:
(Válaszok a válaszadók nevének betűrendje szerint.)
Darvas István
rabbi
A Talmud szerint egy alkalommal egy férfi felkereste Sámmáj-t és Hillél-t, az egymással tisztelettel bánó, de folyamatosan vitában álló két mestert, és azt mondta nekik egyebek közt: “betérek zsidónak, ha megtanítjátok a teljes Tórát, amíg féllábon állok”. Sámmáj elkergette a férfit, Hillél viszont a következőket mondta: “ami számodra gyűlöletes, azt társadnak se tedd meg, ez az egész Tóra, a többi csak tanulás, Menj és tanulj!” A hagyományos felfogás szerint ez nem más, mint a sokszor idézett tórai gondolat: “Szeresd felebarátodat, mint magadat” gyakorlatban is használható értelmezése.
Mestereink között egyetértés volt abban a kérdésben, hogy ez a Tóra legfontosabb előírásainak egyike, mivel számos más előírás betartásához szolgáltat alapot. Abból indultak ki, hogy ha valaki szereti felebarátját, akkor nem veszi el pénzét, értéktárgyát, feleségét, szóval semmilyen módon nem károsítja meg. Rabbi Háim Vitál írja: „nézd meg jól, mekkora a teremtmények egymás iránti szeretetének jelentősége! Amikor két embert szívből jövő, igaz szeretet köt össze, akkor a Sehiná (Isteni jelenlét) lakozik kettejük között. Ezt bizonyítja az áhává (szeretet) kifejezés, melynek számértéke 13, ezt meg kell duplázzuk (hiszen két ember szeret), és az így kapott szám (26) megegyezik az Isten négybetűs nevében található betűk összegével”. A vorkai cádik hozzátette: „a többiek boldogulására kell irányítani gondolatait (káváná) az ima során, a csak saját magáért mondott fohász: lopás”. A Rámbám úgy véli, hogy a tórai előírás magába foglalja azokat a jócselekedeteket (gmilut hászádim), melyeket testünkkel hajtunk végre (beteglátogatás, vendégfogadás, temetés, gyászolók vigasztalása). A kérdésben említett “jó szeretet” fogalmába azon érzéseink, és főként tevékenységeink tartoznak, melyek elsődleges célja, hogy végrehajtásával javítsunk a “célszemély” közérzetén, bánatán, vagy egyszerűen “csak” az életminőségén.
Farkas Pál
buddhista tanító
A Buddha tanítása szerint a tudat négy mérhetetlenül magasztos állapota közül az egyik a szeretet (a másik három: az együttérzés, elismerés és békesség). Ez a szeretet természetét tekintve a keresztény agapé ideájához áll közel, tehát nem a vágy és megragadás ideája élteti, hanem emberi sorsközösségünk mély megértése.
A szeretet gyakorlatát leíró Metta szutta így fogalmaz: „Ahogyan az anya védi gyermekét, egyetlen gyermekét, akár élete árán is, úgy terjessze ki az ember szívét határtalanul, mindenre, ami csak él. Az ember szerető szívét terjessze ki határtalanul, minden világra – fölfelé, lefelé és minden irányban –, akadályok nélkül, gyűlölködés nélkül, ellenségeskedés nélkül.”
Fontos az, hogy ebben a szeretetben minden élőnek és élettelennek gondolt létező egyaránt részesüljön, tehát éppen úgy vonatkozik a természetre és annak minden elemére, mint az emberekre. A szeretet a bölcsesség egyik megnyilvánulása, amikor az ember nem választja el magát semmitől és senkitől, hiszen tudja, hogy létezése a többiek létével bensőséges módon összefügg, folytonos kölcsönkapcsolatban áll.
A feltételek nélküli és részrehajlás nélküli szeret mindig helyénvaló. Annyi távolságot tart, hogy ne vigye tévútra a sóvárgás és tapadás, de annyira mindig közel van, hogy átadhassa békés melegét, hogy akik köré gyűlnek, bekapcsolódhassanak éltető áramába. Ez a szeretet az, amelyik egyre táguló körökben képes magába foglalni az egész ismert és ismeretlen világot és világegyetemet, áthatni valamennyi létezőt, kíméletesen szabályozni a keletkezés és elmúlás rendjét.
Megjelent az Isten tudja… – emberi kérdések, vallási válaszok című könyv!
Már (pontosabban még) kapható a könyvesboltokban az Isten tudja… – emberi kérdések, vallási válaszok című könyv, amelyben a 24.hu Isten tudja rovatának legizgalmasabb írásai kaptak helyett szerkesztett formában, szószedettel, névmutatóval és a válaszadók életrajzaival kiegészítve. Hat tematikus fejezetbe rendezve kerültek megjelenésre a cikksorozat legjobb írásai. A különböző vallások tanítóinak válaszai így bármikor levehetőek a könyvespolcról is. Keresse a könyvesboltokban, vagy a Nők Lapja Könyvklub webáruházában!
Mézes Zsolt László
evangélikus lelkész
A keresztény vallást sokan a szeretet vallásának mondják. A modern kor szemléletében pedig úgy él a szeretet fogalma, mint az egyik alapvető érték, az egyik legfőbb jó, és kialakult egy olyan kép is, mely szerint, aki keresztény, az nem viselkedhet bántóan, kirekesztően, úgymond szeretet-telenül.
De mi is valójában a szeretet?
Ha megnézzük, hogy az Emberfia hogyan szeretett, hisz a kereszténységben ez a leghitelesebb minta, akkor ehhez is közelebb kerülünk.
Tanított és gyógyított. De ami a legfontosabb: életével példát mutatott. Meglepő lehet, hogy szó szerint milyen kevésszer fordul elő az evangéliumban a szeretet fogalma. Ennek lehet az az egyik oka, hogy aki szeret, az nem beszél róla, hanem teszi. A szeretet ugyanis tett, leginkább tett. Az élet lehetőségének megteremtése. Életadás. Életet adás, saját élet odaadása. Egy célnak és egy célra, mely magasabban van, mint az élet. Mely egy nagyobb rendbe illeszkedik, mint az élet.
A szeretet attól jó, hogy a jó felé vezet. Vagy vezethet.
Ha vezet, jó – ha nem, akkor rosszul szeretünk. Mert lehet rosszul szeretni. Lehet érdekből szeretni, saját vágyaink miatt szeretni. És az is szeretet, de az nem a legmagasabb rendű. Az isteni szeretet olyan mint a napfény, vagy az eső – mindenkire hull, válogatás nélkül. És talán közelebb áll hozzá az a szó, hogy törvény. Az Emberfia használta is ezt: nem azért jött, hogy megtörje a törvényt, hanem, hogy betöltse. A rend, törvény Isten lelke nélkül, vagyis szeretet nélkül kiszáradt folyómeder. A szeretet pedig rend nélkül céltalan ömlengés.
És ezt mindannyian tudjuk. Mert ha gyermekemnek nem engedem meg azt, amit ő szeretne, hogy belenyúljon az árammal teli vezetékbe – mert tudom, hogy kárára lenne –, akkor neki lehet, hogy fájdalmat okozok pillanatnyilag, de ez szükséges ahhoz, hogy túléljen. A szeretet tehát nem kerettelenség, nem rend nélküliség, hanem egy magasabb érték közvetítő eszköze. És ehhez a magasabb értékhez a szereteten keresztül lehet eljutnunk.
Dr. Shubail Mohamed Eisa
muszlim hitoktató
Az iszlámban a szeretet a hit feltétele, hiszen a muszlim ember legjobban Istent szereti és senkit sem tesz Isten mellé vagy elé a szeretetben. Allah azt mondja: „Vannak az emberek között olyanok, akik Allah mellé vetélytársakat tesznek meg maguknak, és ugyanúgy szeretik azokat, ahogy Allahot szeretik. Ám azok, akik hisznek, erősebb szeretettel vannak Allah iránt.” (Korán 2:165). Sőt az ibáda (istenszolgálat vagy imádat), melynek végrehajtása megparancsoltatott számunkra az, amiben teljesül a teljes alázat Allah előtt, és ezzel együtt az Iránta érzett maximális szeretet, hiszen a szeretet legfelsőbb szintje a teljes imádat (ibáda), amit csak Allah felé tesz a muszlim. Annak a jele, hogy a muszlim szereti Istent az, hogy azt szereti, amit/akit Allah szeret, és azt utálja, amit/akit Allah utál, teljesíti parancsait, illetve tilalmaitól eltávolodik. A Magasztos Allah azt mondta: „Mondd [Ó Mohamed!]: „Ha szeretitek Allahot, akkor kövessetek engem! Akkor Allah [is] szeretni fog titeket és megbocsátja bűneiteket.” (Korán 3:31)
Allah iránti szeretet nem jelenti az eltörlését annak a velünk született tulajdonságnak, hogy a vagyont, az országot, a szülőket, az embereket és önmagunkat szeretjük, illetve nem jelenti azt, hogy az imént említett dolgok szeretete tilos lenne az iszlámban. Ez annyit jelent, hogy Allah iránti szeretetnek minden más szeretetet felül kell múlnia, Allahnak kell lennie annak, akit a legjobban szeretünk. Ő legyen számunkra a legnagyobb, a mindenek feletti. Mohamed Próféta (béke legyen vele) azt mondta: „Elpusztul a dinár (arany pénznem), a dirhem (ezüst pénznem) és a bársony (ruha) imádója.” (al-Bukhári).
Aki szereti Istent, szereti a teremtményeit is, felelőséget érez irántuk és arra törekszik, hogy hasznot hozzon a számukra. Mohamed Próféta (béke legyen vele) azt mondta: „Az emberek közül Allah a legjobban szereti azt, aki a leghasznosabb az embereknek.” (Szahihul-dzsámi 176). A szeretet ebben az értelemben velejárója a hitnek, ahogy Mohamed Próféta (béke legyen vele) mondta: „Nem mentek a Paradicsomba addig, amíg nem hisztek, és nem lesztek hívők addig, amíg nem szeretitek egymást.” (al-Bukhári)
Gandharviká Préma déví dászí (Szilaj Péterné)
vaisnava (Krisna-hívő) lelkész
Mindannyian a szeretetet keressük ebben a világban. Azt a fajta szeretetet, ami a szívnek elégedettséget okoz. Sokszor sajnos tévúton járunk, ilyenkor az érzékeink és az elménk a különféle tárgyakban, érzéki örömökben igyekszik elégedettségre lelni, ám az élvezet utáni sóvárgásunk végül csak konfliktusokhoz vezet. A szeretet forrása másban rejlik – Istenben, aki ott lakozik minden lény szívében. A szeretet a lélek eredeti tulajdonsága, mely az Istennel való kapcsolatunk alapja. Az élet célját ezért az ősi indiai szentírások a szunnyadó istenszeretetünk felébresztésében jelöli meg.
Amikor leestünk ebbe az anyagi teremtésbe, épp az Istennel való tiszta kapcsolatunk csorbult, s helyét átvette az önzés, a versengés, a kapzsiság, az elismerésre való vágy és még sorolhatnánk. Amíg a szívünket ezek az egoizmusra épülő tulajdonságok szennyezik, a szeretet, és főleg az istenszeretet, nem bonthat virágot eredeti formájában.
Akiben felébredt a hajlandóság, hogy szeresse Istent, és a kedvében járjon, annak előbb tudakozódnia kell, vajon mit is szeret maga Isten. Az ilyen ember napi szinten ápolni fogja személyes kapcsolatát az Úrral, s közben megtanulja szeretni azokat, akiket Isten szeret, így békében él az élőlényekkel, akik szintén mind Isten gyermekei.
A harmonikus együttélés érdekében meg kell próbálnunk kilépni önmagunkból és észrevenni mások világát. Áldozatot hozni, felelősséget vállalni és szolgálni másokat, gondoskodni, együttérezni, megbocsátani, elismerni és dicsérni, akiket szeretünk – egyszóval cselekedni. Aki így viszonyul másokhoz, azt automatikusan szeretni fogják. Ha pedig az Úr azt látja, hogy alázatos hívét különös szeretet övezi, annak a lekötelezettjévé válik és a tenyerén hordozza, vagy ha kívánja, olykor szélsőséges helyzetekbe helyezi, hogy rendkívüli példáján keresztül tanítsa az emberiséget. Így lesz a szeretet az önmegvalósított ember különleges hatalma.
