Kultúra

Ingyenes filmkészítői programokat indít a Filmalap

Muchichka László
Muchichka László

Ügyeletes jó zsaru. 2017. 09. 28. 14:39

A meglévő gyakornoki program mellett 17 filmes szakterületet érintő képzéssorozatot indít.

Eljutottunk odáig, hogy az utánpótlásból egyre kevesebb és kevesebb van. Ennek nem az az oka, hogy mindenki külföldre vándorolt, hanem mert minden filmes dolgozik.

– ezt maga Andy Vajna, filmügyi kormánybiztos mondta csütörtöki sajtótájékoztatón, vagyis a Filmipari Képzési Program a piaci helyzetre való reakció, amelynek célja filmszakma számos területén tapasztalt munkaerőhiány megszüntetése, valamint a szakemberek utánpótlásának biztosítása.

Filmesgyakornok.hu

Ezt orvosolandó a Filmalap már korábban elindította Filmesgyakornok.hu elnevezésű online platformját, egy olyan adatbázist, ami összeköti a gyakornoki lehetőséget kereső pályakezdőket és a gyakornokokat kereső producereket. Eddig 74 pályakezdő filmes dolgozott gyakornokként 32 különböző produkcióban, többek között a Valami Amerika 3-ban, Nemes Jeles László Sunset című filmjében, a Válótársak vagy az Aranyélet című sorozatokban.

Lányi Eszter, képzési és innovációs igazgató, Andy Vajna, filmügyi kormánybiztos és Orosz Anna, a gyakornoki program résztvevője. Fotó: 24.hu / Muchichka László

Fast Forward Program

A workshopok amolyan pilotprogram részei. Megnézzük, mire nyitottak a filmesek itthon. Lesz például utómunka workshop gyakorló filmeseknek, inkubátorosokat peechelni tanítjuk külföldi coachokkal, de elhívunk európai szakembereket és hollywoodi filmszínész mestert is. A programsorozat első állomása egy filmmarketinggel foglalkozó workshop trailervágásról és poszterkészítésről. Kezdetben nem tudtuk, hogy vajon csak öten jelentkeznek, vagy emberek kimaradnak belőle, de végül utóbbi történt, két nap alatt több mint kétszázan regisztráltak.

– mondta Lányi Eszter, képzési és innovációs igazgató a Fast Foward Programról, amely 2017 októbertől 2018 tavaszáig a tervek szerint 17 szakterületet érintő képzéssorozatot kínál az akciófilmrendezéstől, az utómunkán és a filmzeneszerzésen át egészen a filmmarketingig. A Filmalap célja, hogy az első év során a hazai filmeseknek minél több szakterületbe nyújthasson betekintést, melyek közül később néhányban – igény szerint – hosszabb és részletesebb képzések is következhetnek.

A Filmipari Képzési Program finanszírozása az angliai mintát követi, ennek értelmében minden 10 millió forint gyártási költségvetést túllépő, Magyarországon készülő produkció (legyen az külföldi vagy hazai gyártású) támogatja a hazai filmes oktatást.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.