Kultúra

Samuel L. Jacksonék nyerték az évtized leggyengébb mozis hétvégéjét

Észak-Amerikában 15 éve nem hoztak olyan alacsony bevételt a filmek, mint az elmúlt 3 napban.

A Sokkal több mint testőr nyerte az elmúlt 15 év leggyengébb mozis hétvégéjét Észak-Amerikában. Az augusztusi hétvégi eredmények korábban sem szárnyaltak, most azonban, amikor egyetlen jelentősebb produkciót sem mutattak be, minden eddiginél kiábrándítóbb bevételt hoztak a mozis jegypénztárak.

A hétvégi teljes bevétel 65 millió dollár lett, amely 2001 szeptembere óta a legalacsonyabb az észak-amerikai mozik történetében.

A Samuel L. Jackson és Ryan Reynolds főszereplésével készült Sokkal több mint testőr már a második hétvégén vitte el a pálmát, méghozzá a nem túl tekintélyes 10,1 millió dolláros jegyárbevétellel.

A továbbra is második Annabelle 2 – A teremtés című horrort már harmadik hete játsszák, most 7,4 millióval növelte a bevételt, amely így 77,9 millió dollárra rúg. Mögé érkezett meg a múlt hét kevés premierfilmjének egyikeként a Balerina (előzetes itt) című animációs mozi, melyre a becslések alapján mindössze ötmillió dollár értékben váltottak rá jegyet, ez elég volt a harmadik helyhez.

A Variety szerint a kiábrándító hétvégi bevétel részben a Floyd Mayweather és Conor McGregor közötti bokszmeccs szombati közvetítésének számlájára írható, de talán a Harvey hurrikán okozta természeti katasztrófa is szerepet játszott abban, hogy tömegek kerülték el a filmszínházakat.

A hétvégi USA TOP 10 (augusztus 25. – augusztus 27.):

1. Sokkal több mint testőr – Hétvégi bevétel: $10,1m. Összbevétel: $39,6m. Gyártási költség: $29m.
2. Annabelle 2 – A teremtés – Hétvégi bevétel: $7,4m. Összbevétel: $77,8m. Gyártási költség: $15m.
3. Balerina – Hétvégi bevétel: $5,0m. Összbevétel: $5,0m. Gyártási költség: $30m.
4. Wind River – Hétvégi bevétel: $4,4m. Összbevétel: $9,8m. Gyártási költség: $11m.
5. Logan Lucky – A tuti balhé – Hétvégi bevétel: $4,3m. Összbevétel: $15,0m. Gyártási költség: $29m.
6. Dunkirk – Hétvégi bevétel: $3,9m. Összbevétel: $172,5m. Gyártási költség: $150m.
7. Pókember: Hazatérés – Hétvégi bevétel: $2,7m. Összbevétel: $318,8m. Gyártási költség: $175m.
8. Mayweather vs McGregor – Hétvégi bevétel: $2,6m. Összbevétel: $2,6m. Gyártási költség: nem ismert.
9. Birth of the Dragon – Hétvégi bevétel: $2,5m. Összbevétel: $2,5m. Gyártási költség: $15m.
10. Az Emoji-film – Hétvégi bevétel: $2,3m. Összbevétel: $76,4m. Gyártási költség: $50m.

Forrás: Box Office Mojo

Ajánlott videó

Olvasói sztorik