Kultúra

Hullatenger és idegen űrhajók az Alien: Covenant törölt jelenetében

Keresztesi Ferenc
Keresztesi Ferenc

szárnyas hírvadász. 2017. 08. 05. 15:05

Itt az első kihagyott részlet a sci-fi horrorból, amely hamarosan már a boltokban is kapható lesz.
Korábban a témában:

Tavaly óta világszerte óriási várakozás előzte meg a Ridley Scott rendezésében készült Alien: Covenant mozikba kerülését, amelyre aztán idén májusban került sor. Az utóbb az év (egyik, ha nem a) legnagyobb csalódásává vált sci-fi horror azóta már lekerült a nagyvásznakról, sőt: rövidesen DVD-én és Blu-rayen is megjelenik, melynek promóciója gyanánt mostanára felkerült a világhálóra az első törölt jelenete.

Kínában kivágtak egy kulcsjelenetet az Alien: Covenantből
A Michael Fassbender által megformált androidok egyik közös pillanatát távolították el a cenzorok.

Ahogy az a legtöbb kidobott szcéna esetében lenni szokott, a Covenant jelenete sem éppen hosszú: csupán egy perces az egész és a filmnek azon a szakaszán játszódik, amikor a semmiből felbukkanó David (Michael Fassbender) elvezeti az (első körben életben maradt) telepeseket a bizarr lakhelyére. Az új részletben azt láthatjuk, hogy a Tervezők bolygóján szaladgálás közben megállnak a csapattagok és az idegenek groteszk tetemei között szétnézve felfedezik, hogy hol parkolnak a patkó formájú űrhajók.

A Prometheus folytatásaként és A nyolcadik utas: a Halál előzményfilmjeként készült Covenant a mozikban 232,5 millió dollárt gyűjtött, amely ahhoz képest vajmi kevés, hogy 97 millióból forgatták (és ebben nincsenek benne a promóciós kiadások). Éppen ezért jelenleg már egyáltalán nem biztos, hogy Ridley Scott korábbi ígéretéhez hűen két folytatása is készül. Persze még javíthatnak a produkció bevételein a házimozis kiadások, amelyek a tengerentúlon augusztus 15-én kerülnek a boltokba.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

MILAN, ITALY - OCTOBER 31:  A general view of the new Scientology Church is seen on the opening day on October 31, 2015 in Milan, Italy. The five-story, four-building, 258-windows, former headquarters of Philips and computer company Sun has been converted into a 10,000 square meter Scientology church and will be the largest of its kind in the world.  (Photo by Awakening/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.