Kultúra

Az Oscar-gála mellett Lego Batman uralkodása is meglepő véget ért

Egy meglehetősen bizarr horrorfilm győzte le az apró denevérember meséjét az amerikai mozikban.

Két héttel az élre törését követően mostanra tengerentúli mozikban is legyőzetett a Lego Batman – A film, amelyet a Get Out című horror nyomott le a hétvégén. A lányuk fiúját terrorizáló és démonok által megszállt szülőkről szóló produkció (előzetes itt) 30,5 millióval nyitott, amely bőven elég volt neki a nagy sikerű animációs film megelőzéséhez, miután az utóbbi ezúttal már csak 19 millióra volt képes.

A trónfosztást leszámítva nem hozott komolyabb változásokat az Oscar-díjátadós hétvége a bevételi mezőny alakulásában. A két legérdekesebb pozícióváltást A sötét ötven árnyalata és a hat Oscar-jelölése ellenére a gáláról üres kézzel távozó Oroszlán produkálta, ugyanis míg a mamipornó-folytatás 7,7 millióval a másodikból visszaesett ötödiknek, addig a Garth Davis rendezésében készült szívszorító dráma 3,8 millióval a tizenegyedik pozícióból kapaszkodott fel tizediknek.

A hétvégi USA TOP 10 (február 24. – február 26.):

1. Get Out – Hétvégi bevétel: $30,5m. Összbevétel: $30,5m. Gyártási költség: $5m.
2. Lego Batman – A film – Hétvégi bevétel: $19,0m. Összbevétel: $133,0m. Gyártási költség: $80m.
3. John Wick: 2. felvonás – Hétvégi bevétel: $9,0m. Összbevétel: $74,4m. Gyártási költség: $40m.
4. A Nagy Fal – Hétvégi bevétel: $8,7m. Összbevétel: $34,4m. Gyártási költség: $150m.
5. A sötét ötven árnyalata – Hétvégi bevétel: $7,7m. Összbevétel: $103,6m. Gyártási költség: $55m.
6. Pofoncsata – Hétvégi bevétel: $6,4m. Összbevétel: $23,2m. Gyártási költség: $25m.
7. A számolás joga – Hétvégi bevétel: $7,1m. Összbevétel: $142,6m. Gyártási költség: $25m.
8. Kaliforniai álom – Hétvégi bevétel: $5,9m. Összbevétel: $152,8m. Gyártási költség: $30m.
9. Széttörve – Hétvégi bevétel: $4,2m. Összbevétel: $130,8m. Gyártási költség: $10m.
10. Oroszlán – Hétvégi bevétel: $3,8m. Összbevétel: $42,8m. Gyártási költség: $40m.

Forrás: Box Office Mojo

Ajánlott videó

Olvasói sztorik