Kultúra

Továbbra is Lego Batman az amerikai mozik királya

A hétvégén sem A sötét ötven árnyalata, sem A Nagy Fal nem tudta befogni az apró denevérember animációs filmjét.
Korábban a témában:

A múlt heti élre törését követően folytatódik a Lego Batman – A film tengerentúli uralma, amely most hétvégén egyelőre nem is nagyon forgott veszélyben. A pozícióját 34,2 millió dollárral megerősítő animációs film mögött ismételten A sötét ötven árnyalata futott be másodikként, ezúttal 20,1 millióval, míg a harmadik az a Matt Damon neve fémjelezte A Nagy Fal lett 18 millióval, amelyet az Államokban csak most mutattak be a mozikban.

A dobogóról leszorított John Wick: 2. felvonás mögé, ötödiknek érkezett meg a múlt hét második legjobban nyitó premierfilmje: a Pofoncsata című vígjáték, amely 12 millióval debütált. A hétvége meglepetését pedig az Az egészség ellenszere című misztikus thriller (előzetes itt) produkálta, amely a borzongató előzetesei dacára három nap alatt csupán 4,2 millió dollárra volt képes és ezzel a sikerlista utolsó, tizedik helyén landolt.

A hétvégi USA TOP 10 (február 17. – február 19.):

1. Lego Batman – A film – Hétvégi bevétel: $34,2m. Összbevétel: $98,8m. Gyártási költség: $80m.
2. A sötét ötven árnyalata – Hétvégi bevétel: $20,9m. Összbevétel: $89,6m. Gyártási költség: $55m.
3. A Nagy Fal – Hétvégi bevétel: $18,1m. Összbevétel: $18,1m. Gyártási költség: $150m.
4. John Wick: 2. felvonás – Hétvégi bevétel: $16,5m. Összbevétel: $58,7m. Gyártási költség: $40m.
5. Pofoncsata – Hétvégi bevétel: $12,0m. Összbevétel: $12,0m. Gyártási költség: $25m.
6. A számolás joga – Hétvégi bevétel: $7,1m. Összbevétel: $142,6m. Gyártási költség: $25m.
7. Széttörve – Hétvégi bevétel: $7,0m. Összbevétel: $123,6m. Gyártási költség: $10m.
8. Egy kutya négy élete – Hétvégi bevétel: $5,5m. Összbevétel: $50,7m. Gyártási költség: $22m.
9. Kaliforniai álom – Hétvégi bevétel: $4,5m. Összbevétel: $133,5m. Gyártási költség: $30m.
10. Az egészség ellenszere – Hétvégi bevétel: $4,2m. Összbevétel: $4,2m. Gyártási költség: $40m.

Forrás: Box Office Mojo

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.