könyv  (könyv, könyves bolt, könyvtár)
Kultúra

Ötszáz eurót ad minden 18 évesnek az olasz kormány, könyvekre

24.hu
24.hu

2016. 08. 24. 16:55

Az irodalom, illetve általában a kultúra iránti fogékonyságot szeretné növelni az olasz kormány kezdeményezése, amelynek értelmében minden, 18. évét betöltő állampolgár 500 euró (mintegy 155 ezer forint) értékű könyvutalványt kap ajándékba – írja az Independent című brit lap. A szeptember 15-től induló programban kapott utalványt könyvek mellett múzeumi belépőre, koncert-, mozi- és színházjegyre is fordítható.

A program 575 ezer tinédzsert érint, és a tervek szerint 290 millió euróba kerül majd. „A kezdeményezés egyértelmű üzenet a fiatalok felé, hogy egy olyan közösséghez tartoznak, amely szívesen fogadja őket, mikor betöltik a nagykorúságot” – nyilatkozta Tommaso Nannicini helyettes államtitkár, aki szerint arra is emlékeztetni akarják a fiatalokat, hogy milyen fontos a kultúrafogyasztás mind az egyén, mind a társadalom szempontjából.

A kormány tervei szerint 2017-től hasonló, ötszáz eurós támogatást kapnak a tanárok is, amit a szakmai fejlődésükre fordíthatnak.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2015. augusztus 27.
Dabóczi Kálmán, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója az új Solaris-Skoda trolibuszok sajtóbemutatóján a BKV X. kerületi  Zách utcai trolibuszgarázsában 2015. augusztus 27-én. Napokon belül megkezdődik a 36 új trolibusz tesztüzeme Budapesten, amelyek „önjáróak”, akár négy kilométert is meg tudnak tenni behúzott áramszedővel. Az alacsonypadlós járművek közül a csuklós trolikon 104, a szóló járműveken 64 ember utazhat egyszerre.
MTI Fotó: Marjai János
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.