Nagyvilág

Felmentették a nőt, aki halálra késelte a pasiját

„Megöltem a férfit, akit szeretek” – mondta zokogva a telefonba a 27 éves Elizabeth Hart-Browne. A nő a segélyhívót tárcsázta, miután egy konyhakéssel nyakon szúrta a 25 éves Stephen Raynert, akivel hat éve voltak együtt.

Az eset egy pezsgős családi buli után történt 2016. szeptember 17-én a pár lakásában a London nyugati részén fekvő Actonban. A kétgyermekes Hart-Browne a bíróságon azt mondta, ha rögtön lefeküdt volna aznap este, miután hazaért, akkor a barátja ma is élne. De nem így történt.

A nő és a férfi hatéves kapcsolatát erőszakos epizódok egész sora mérgezte. Rayner példaképe a Nagy Britannia legveszedelmesebb fegyencenként hírhedtté vált Charles Bronson volt. Csodálata az erőszakos férfit, aki mindig azzal kerül a hírekbe, hogy brutális kegyetlenséggel támad rabtársaira vagy a börtönőrökre. Hart-Browne a bíróságon elmondta, hogy barátja olykor teljesen átváltozott, a saját személyiségért teljesen elfojtotta és Bronsonná változott. A nő azt mondja, ilyenkor bármivel is próbálkozott, nem tudott Rayner valódi énjéig érni.

Fotó: Facebook

Az egyik esetből 2012-ben rendőrségi ügy lett. Egy az uxbridgei Liquid nightclub előtt lezajlott durva jelenet után Rayner azzal fenyegetőzött, hogy egy hídról a Temzébe veti magát, de később megadta magát a rendőröknek, majd a bíróságon bűnösnek vallotta magát párkapcsolaton belüli erőszak vádjában. Az ékszertervező Hart-Browne azt mondja, három évvel később kiváltotta az életbiztosítását, mert attól rettegett, hogy Rayner megöli, és a gyermekei egy fillér nélkül maradnak.

A nő azt vallotta, hogy barátja halálának estéjén Rayner többször megütötte, majd fojtogatni kezdte a konyhában. A kés véletlenül akadt a kezébe, ösztönből cselekedett. A férfit három szúrás érte, de csak az utolsó, a nyakát érő döfés volt halálos. Rayner kivánszorgott a folyosóra, és egy hatalmas vértócsa közepén elterült. Hart-Browne pánikba esett, és takarítani kezdett a lakásban, miközben a szomszédok siettek a férfi segítségére. A nő teljesen összeomlott, amikor a rendőrök a helyszínre értek az hajtogatta, hogy sajnálja, és nem akarta.

Elizabteh Hart-Browne tárgyalása hat héten át folyt, aminek a végén a bíróság tizenöt órán át mérlegelt. Amikor bíró bejelentette, hogy felmentik az emberölés vádja alól, a nő zokogni kezdett.

(BBC)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik