Külföld

Tillerson Moszkvában: elmaradt az összeborulás Amerika és Oroszország közt

24.hu
24.hu

2017. 04. 15. 10:55

Nagy várakozások előzték meg Rex Tillerson amerikai külügyminiszter moszkvai látogatását, ehhez képest semmivel nem volt több egy szokásos amerikai-orosz csúcstalálkozónál. Ahhoz képest, hogy Donald Trumpot a kampány alatt oroszbarátnak hitték, és ahhoz képest, hogy az orosz titkosszolgálatok a javára próbálták befolyásolni a tavalyi elnökválasztást, a kétoldalú kapcsolatok ma ugyanolyan fagyosak, mint az előző elnök alatt.
Korábban a témában:

Szergej Lavrov és Rex Tillerson nyilvános sajtótájékoztatóját elnézve a véleménykülönbség a két fél között annak is nyilvánvalóvá válhat, aki nem követi a világ híreit. A két vezető mereven, a közönséget bámulva válaszolt az újságírói kérdésekre, az interakcióknak, egymásra tekintésnek a legkisebb jele nélkül. Amint az a külügyminiszteri válaszokból kiderült, ennek oka az volt, hogy a felek gyakorlatilag semmiben nem tudtak egyetérteni, a legaktuálisabb kérdésben pedig homlokegyenest ellenkező álláspontot képviseltek.

A találkozó legfontosabb témái Észak-Korea megregulázásának lehetőségei, az Oroszország elleni szankciók és természetesen az Aszad-rezsim jövője voltak. Bár Europában kevés figyelmet kap a Koreai-félsziget konfliktusa, ennek hatása a világ biztonságára valójában sokkal nagyobb, mint bármilyen más aktuális konfliktus. Phenjanban egy kiszámíthatatlan atomhatalom akar magának paritást kiharcolni az USA-val és a többi nagyhatalommal, amelynek érdekében az elmúlt egy évben soha nem látott intenzitással végez nukleáris tesztrobbantásokat és interkontinentális ballisztikus rakétaindításokat. Hogy a helyzet mennyire súlyos Észak-Koreában, jól mutatja, hogy most először az ország fő védelmezője, Kína is egyetértett a komoly ENSZ szankciók meghozatalával. Aggasztó, ha még Peking is úgy gondolja, hogy Kim Dzsong Un diktátor kezelhetetlen.

Az orosz szankciók kérdésében Moszkva egyfelől csalódott, hogy Tillerson utalást sem tett arra, hogy az USA esetleg megszüntetné, vagy felfüggesztené az ország elleni szankciókat. Ehelyett az amerikai külügyminiszter világossá tette, hogy a Krím-félsziget elfoglalása miatt bevezetett intézkedések továbbra is érvényben maradnak mindaddig, amíg Moszkva nem változtat magatartásán. Hogy hogyan lesz ez a szembenállás feloldva, meddig fognak húzódni így a szankciók, mindenki számára rejtély.

Azért az USA-nak sem érdeke a további ész nélküli eszkaláció. A konstruktívabb amerikai álláspontot jelzi, hogy Washington egyelőre a szankciók további szigorítását is elvetette. A világ legfejlettebb ipari országait (USA, Németország, Nagy-Britannia, Franciaország, Japán, Olaszország és Kanada) tömörítő G7-csúcstalálkozót Tillerson moszkvai látogatása előtt tartották Olaszországban. Rómában brit javaslatra felvetődött, hogy tovább szigorítsanak a szankciókon, ezt azonban az amerikai vezetés elutasította. Tekintve, hogy az Oroszország elleni szankciók eddig is komoly próbatételt jelentettek Putyin elnöknek és az orosz gazdaságnak, a lépésnek komoly értéke van.

Kinek volt vegyi fegyvere?

A fő nézetkülönbséget továbbra is Szíria jelenti, ott is elsősorban az április elején történt vegyifegyvertámadás, illetve az arra adott amerikai válasz. Nem magától értetődő, hogy a két fél ennyire ellentétesen tekintse az eseményeket. A közel-keleti ország kapcsán a két fél között rendkívüli volt a közeledés az elmúlt hónapokban, egészen odáig, hogy az USA már kész lett volna elfogadni akár az Aszad-rezsim túlélését is.

A szaringáz-támadás után azon folyik most a vita, hogy hogyan történjen meg az események kivizsgálása. Oroszország kezdetben azt állította, hogy egy felkelők által ellenőrzött fegyverraktárban történt robbanás okozta a civil lakosság halálát, ám ehhez furcsa mód semmilyen légifelvételt nem tett közzé. Ráadásul, mivel a szarin rendkívül savas hatású és néhány hét után lebomlik, ezért általában a két – egyébként ártalmatlan – összetevőjét külön tárolják. Ebből viszont az következne, hogy a felkelők csak néhány hete vagy hónapja zsákmányolhatták a szarint tartalmazó lőszereket (azt még az oroszok sem állítják, hogy a felkelők képesek lennének vegyifegyvereket előállítani).

Így marad Damaszkusz felelőssége. A szíriai hadseregnek 2013-ban elvileg le kellett volna adnia a teljes vegyifegyverarzenálját a Vegyifegyver-tilalmi Szervezetnek (OPCW). Akkor az USA nyomására, Oroszország vette rá a Damaszkuszt a lépésre, de az OPCW ellenőreinek nem volt hozzáférése a raktárakhoz, csak az átadott anyagokat szállították el. A mostani vegyifegyver-támadás szempontjából mindegy, hogy el nem szállított szarint alkalmaztak a támadók, vagy 2013 óta gyártottak újra vegyifegyvert, a lényeg, hogy nagyobb a valószínűsége, hogy az Aszad-rezsim volt az elkövető.

A Tillerson-Lavrov találkozón az orosz javaslat az volt, hogy jöjjön létre egy nemzetközi bizottság, amely kivizsgálja az esetet és megpróbálja megállapítani az elkövető kilétét. Lavrov okosan azzal érvelt, hogy ha az USA és nyugati partnerei biztosak abban, hogy Szíria a felelős, és bizonyítékaik is vannak, akkor nincs okuk ellenezni egy ilyen vizsgálat elindítását. Hogy pontosan milyen vizsgálatra gondoltak az oroszok, azt még nem tudjuk: amikor órákkal később az USA az ENSZ Biztonsági Tanácsában beterjesztett egy ilyen javaslatot, Oroszország megvétózta a tervet.

A külügyminiszteri találkozón Lavrov nem reagált érdemben az amerikaiak válaszlégicsapására. Nyilván orosz szempontból ez a lépés volt az aggasztó, hiszen Barack Obama alatt megszokhatták, hogy az USA szinte sehol nem keresztezte az orosz érdekeket, talán Európa kivételével. Ehhez képest, Trump néhány nap alatt elrendel egy korlátozott, de mégiscsak nemzetközi jogot sértő légicsapást.

A közös sajtótájékoztatón felmerült a két fél hadserege között meglevő közvetlen telefonkapcsolat sorsa. Ezt az oroszok függesztették fel a szíriai rakétacsapás után, és most Lavrov bejelentette, hogy hajlandóak ismét visszakapcsolni a vonalat. Ez racionális lépés, amely nem csak az amerikaiak, hanem az oroszok érdeke is, hiszen az amerikai koalíciós légicsapások a mostani eset és egy korábbi baleset kivételével, a közös ellenségnek számító Iszlám Állam és a szíriai al-Káida célpontjait támadták. Jelenleg egyébként Szíria légtere az egyik elforgalmasabb katonai szempontból, amelyben egy tucatnyi ország légiereje tevékenykedik, és nap bármelyik pillanatában 20-30 repülőgép, helikopter és drón repülhet egy meglehetősen szűk (repülős szemmel) területen.

Elpuskázott lehetőségek?

Ha egy kicsit elszakadunk a mostani a kétoldalú találkozó aktualitásaitól és az orosz-amerikai kapcsolatokat messzebbről nézzük, akkor úgy tűnik, hogy Oroszország rendkívüli lehetőséget kapott Donald Trump megválasztásával. Akár igazak voltak a hírek az orosz beavatkozásról és az elnökről szóló titkos KGB dossziéról, akár nem, az elmúlt 20 évben ilyen amerikai rokonszenv még nem mutatkozott a megválasztott amerikai vezetés részéről Moszkva felé. A kampány alatt és a beiktatás után a Fehér Ház és az elnök környezete tele volt olyan személyekkel, akik vagy jó kapcsolatokat ápoltak az orosz vezetőkkel és a gazdasági elittel, vagy általában rokonszenvvel tekintettek Moszkva érdekei felé.

A putyini vezetés több területen is hozhatott volna olyan döntéseket, amelyek elmélyítik ezt a kapcsolatot, és ha visszaemlékszünk, volt is néhány ilyen gesztus. Mikor Obama elnök majd’ száz orosz diplomatát utasított ki az USA-ból, Moszkva nem viszonozta ez a lépést. Szíriában is rendkívül jó volt az együttműködés a közös célpont, az Iszlám Állam ellen és a szíriai kurdok támogatása érdekében. Amikor Törökország meg akarta támadni a kurdokat, amerikai és orosz katonák álltak a két fél közé, hogy így akadályozzák a törököket a további akciókban. Az amerikai és az orosz vezérkari főnök – ahhoz képest, hogy az Obama-időszak alatt nem találkoztak a Krím megszállása óta (2014), az új elnök első három hónapja alatt két közvetlen találkozót is tartottak. Végül ott volt Nikki Haley amerikai ENSZ nagykövet március végi kijelentése, miszerint az USA nem ellenzi a jövőben Basár al-Aszad maradását, amely a közel-keleti orosz érdekek elfogadását jelentette volna.

Az orosz szempontból kulcsfontosságú NATO-t Trump elnök rendkívül súlyos kijelentésekkel illette („a NATO idejemúlt”), ami alapjaiban kérdőjelezte meg 2017 fordulóján az USA elkötelezettségét Európa iránt, egyben történelmi lehetőséget jelentve Moszkvának érdekei kiterjesztésében. Trump környezete már a kezdetektől jelezte, hogy szeretne Oroszországgal párbeszédet kezdeményezni az iráni befolyás korlátozása érdekében és ehhez akár más területeken kompromisszumokra is hajlandó lenne (például Szíriában).

Mindehhez azonban Moszkvának is kellett volna gesztusokat tenni, engednie a pozícióiból, hogy az adok-kapok kölcsönös legyen. Ehhez képest úgy tűnik, Moszkva vagy nem akart, vagy nem tudott lépni időben. A szíriai vegyifegyver-támadás kapcsán épp orosz szakértők vetették fel azt, hogy Aszad célja a támadással az lehetett, hogy megkerülhetetlenül maga mellé láncolja Moszkvát. Putyinék ugyanis az elmúlt hónapokban – Törökországgal és Iránnal közösen – sikeresen ültették asztalhoz a szíriai felkelők egy részét egy tűzszünet érdekében, így Damaszkusz komolyan megijedhetett attól, hogy Oroszország számára Szíria stabilitása a prioritás, nem pedig az Aszad-rezsim stabilitása. Talán nem egyértelmű, de ez két különböző dolgot jelent, és ez a tény a jövőben is nyitva hagyhatja egy orosz-amerikai megegyezés lehetőségét a közel-keleti ország jövője felett.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.