Nagyvilág

Megjelent az Iszlám Állam egyik Twitter-fiókján a támadó fotója

Megjelent az Iszlám Államhoz köthető egyik Twitter-fiókon Omar Szaddiki Mateennek, annak a férfinak az állítólagos fényképe, akit az amerikai hatóságok az orlandói melegbárban elkövetett támadás elkövetőjeként azonosítottak.

Az IÁ Twitteren közzétett fényképének kísérőszövege szerint:

A férfi, aki véghez vitte a floridai éjszakai klub elleni támadást, amelynek során 50-en meghaltak s több tucatnyian megsebesültek.

Ugyanakkor nem volt hivatalos állásfoglalás a terrorszervezet részéről, így például nem közölték, hogy magukra vállalják-e a támadást.

Emellett eddig nem lehetett hitelesíteni, hogy a dzsihadisták által közölt fényképen valóban Mateen látható-e. Más iszlamista fegyveres szervezetekhez köthető Twitter-fiókok is átvették ugyanennek a személynek a fényképét, miközben az IÁ szimpatizánsai üzenetekben méltatták a támadás elkövetését.

Ez a fotó kering a Twitteren:

omar mateen

„A mosdóban vagyok. Meg fogok halni”

Az 50 áldozat között volt Eddie, az ő anyja, Mina Justice megmutatta fia utolsó üzeneteit. A nő a Pulse bár előtt próbált kapcsolatba lépni gyermekével:

A fiú arra kérte anyját, hogy hívja a rendőrséget és mondja el, hogy többen a mosdóba zárkóztak, de a támadó nem hagyja abba a lövöldözést.

Mondd, hogy a mosdóban vagyok. Jön, meg fogok halni, írta.

Az utolsó üzenete pedig az volt, hogy:

Elkapott, itt van velünk.

„Vert engem”

Megszólalt a terrorista korábbi felesége is, aki azt mondta, nagyjából nyolc évvel ezelőtt ismerkedett meg vele, először online találkoztak, majd a nő Floridába költözött, hogy összeházasodhassanak.

A nő állítja, a Pulse bár támadója korábban erőszakosan viselkedett vele, egyébként pedig mentálisan instabil, házasságuk alatt többször megverte őt.

Ütött, vert engem. Hazaért és elkezdett verni, csak azért, mert nem volt kimosva, vagy valami hasonló.

Kiemelt kép: sebesültek a bárból, MTI/EPA/Univision Florida Central

Ajánlott videó

Olvasói sztorik