Külföld

Meghalt Karagyorgyevics Sándor szerb herceg

24.hu
24.hu

2016. 05. 13. 10:54

Korábban a témában:

A Vecernje Novosti című belgrádi napilap azt írta, hogy Pál herceg és Olga hercegné fia csütörtökön hunyt el Párizsban életének 92. évében.

Sándor herceg 1924. augusztus 13-án született Nagy-Britanniában, a Jugoszlávia hercege címet 1930-tól viselte. A herceg az orosz Romanov-családdal, valamint a görög és a dán királyi családdal is rokonságban állt.

Sándor herceg Etonban tanult, a II. világháborúban pedig pilótaként vett részt a Brit Királyi Légierő soraiban. Később Párizsban telepedett le. Kétszer nősült, Mária Pia savoyai hercegnőtől négy gyermeke, Barbara liechtensteini hercegnőtől pedig egy gyermeke született.

2000-ig nem ápolt szoros kapcsolatot Szerbiával, azt követően viszont többször is járt az országban. A szerb pravoszláv egyház nyugat-európai egyházmegyéje igazgató bizottságának alelnöke, a Sárkány lovagrend megújítója, valamint a pravoszláv monarchizmus kutatásával foglalkozó központ pártfogója volt.

Az utolsó szerb király II. Péter volt, aki 1934 és 1945 között uralkodott, a II. világháborút követően ugyanis eltörölték a királyságot, Jugoszláviában egypártrendszerű köztársaság jött létre.

Sándor herceget az oplenaci Szent György-templom sírboltjában helyezik örök nyugalomra. A templomot a Karagyorgyevics-család építtette.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

On 20.07.2017 more than 10000 people protested in front of the presidential palace in Warsaw against the ongoing process of changing the judicial system of the country. - NO WIRE SERVICE - Photo: Jan A. Nicolas/dpa
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.