Nagyvilág

Tiltakoznak az ott élő szerbek az ellen, hogy az EU vízummentességet adjon Koszovónak

Úgy érzik, ezzel arra lennének kényszerítve, hogy ők is elismerjék az ország függetlenségét.

Aggodalmuknak adtak hangot a koszovói szerbek amiatt, hogy az Európai Unió a vízumkényszer eltörlését helyezték kilátásba a koszovói állampolgárok számára. Attól tartanak, hogy ez a lépés arra kényszeríti a Koszovóban élő szerb kisebbséget, hogy ők is elismerjék az ország függetlenségét Szerbiától.

A koszovói szerb kisebbség tagjait továbbra is szerb állampolgároknak tekintik, ugyanakkor olyan szerb útlevelük van, amellyel nem jogosultak az EU-ba való vízummentes utazásra, ami pedig a Szerbia területén élőknek már 2009 óta jár.

Egy mitrovicai tanárnő azt mondta: úgy vélik, ezzel kényszeríteni akarják őket, hogy legyenek kettős állampolgárok. Hozzátette: eddig is másodrendű szerbeknek érezték magukat, mert nem illette meg őket a vízummentesség, de most már a koszovói albánokkal szemben is hátrányba kerülnek.

A szerb kormány koszovói ügyekért felelős hivatala közölte: követelni fogják az EU-tól, hogy a vízummentesség vonatkozzon a Koszovóban élő szerbekre is, függetlenül attól, hogy milyen útlevelük van. A pristinai kormány szerint azonban ez a könnyítés csak azokat illetheti meg, akiknek a koszovói állam által kiállított dokumentumaik vannak.

A bevándorlási és állampolgársági ügyekért felelős EU-biztos határozottan kijelentette: csak a koszovói útleveleket fogják elfogadni.

Koszovó 2008-ban egyoldalúan mondta ki függetlenségét Szerbiától. Több mint száz ország ismeri el önálló államként, de az EU-tagállamok között is van öt olyan, amely ezt nem teszi meg. Koszovó az ENSZ-nek sem tagja. (AFP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik