Külföld
Basescu leváltás (traian basescu, )

Pénzmosás miatt nyomoznak a román volt államfő ellen

24.hu
24.hu

hírgyáros. 2016. 04. 20. 10:42

Pénzmosás gyanújával vizsgálódik a román legfőbb ügyészség Traian Basescu volt román államelnök ellen egy korrupciós ügyben, amely két ingatlan adásvételének vizsgálatára vonatkozik. A bűnvádi eljárás megindítását ügyészségi források a Mediafax és az Agerpres hírügynökségnek is megerősítették.

Basescu szerdán közölte, hogy még nem kapott idézést a vádhatóságtól, de amint behívják, kész válaszolni az ügyész kérdéseire. Rámutatott: tavaly hozta tudomására a legfőbb ügyészség, hogy a 2000-es évek elején egy általa megvásárolt telek és ház ügyében nyomoznak.

Pedig újra polgármester lenne

Basescu 2000-ben, Bukarest főpolgármestereként egy telket vásárolt a román fővárosban körülbelül 70 ezer dollárért, feljelentője szerint mélyen a piaci ár alatt. A telek közvetlen szomszédságában ugyanazon a napon Costel Casuneanu üzletember is megvásárolt egy területet körülbelül négyszer drágábban, majd a volt elnök az övét eladta az üzletember egyik közvetlen rokonának mintegy 300 ezer dollárért. Basescu ebből a pénzből 2002-ben egy házat vett magának, amit később nagyobbik lányának adományozott.

Az elnöki tisztséget 2014 őszéig betöltő politikust államfői mandátuma idején jelentették fel. Tavaly óta több ügyben is eljárást indítottak ellene, miután megszűnt a mentelmi joga. A legfőbb ügyészség tavaly januárban közölte, hogy hét olyan ügyben vizsgálódnak még, amelyben Basescu is érintett.

A volt román elnök hónapok óta lebegteti, hogy ismét megpályázza a bukaresti főpolgármesteri tisztséget a június 5-i önkormányzati választáson. Esetleges jelölését a napokban kellene hivatalossá tenni.

 

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.