Nagyvilág

Iszlám Állam sejtet vert szét Szaúd-Arábia

Miközben 93 ember fogtak el a szaúdiak, kiderült, egy jelentés szerint több mint 2000 embert végzett ki eddig a terrorszervezet.

93 embert fogtak el a szaúdi hatóságok, az elfogottak a gyanú szerint merényleteket akartak elkövetni – közölte a közel-keleti királyság belügyminisztériuma kedden. A BBC a helyi hírügynökségre hivatkozva azt írja, december óta folytak a letartóztatások, 65 szaúdi állampolgár került rács mögé.

Az Iszlám Államhoz tartozó gyanúsítottak egy elhagyatott térségben, al-Kasszim régióban állítottak fel kiképzőtábort és öngyilkos merényleteket terveztek. Az egyik célpont a rijádi amerikai nagykövetség lett volna. Szaúd-Arábiát ellenségnek tartja az Iszlám Állam, mivel részt vesznek a terrorszervezet elleni szíriai és iraki légihadjáratban. A szaúdi hatóságok tavaly közölték: aki külföldre utazik csatlakozni a dzsihádistákhoz, az súlyos büntetésekre számíthat.

Eközben kiderült, a szervezet legkevesebb 2154 embert ölt meg Szíriában a csatamezőkön kívül tavaly június óta – írja a Reuters a nagy-britanniai központú Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja jelentése alapján. Az ilyen halálesetek nagyrészt kivégzések: lefejezések, megkövezések vagy agyonlövések. Az Iszlám Állam a településeken saját bíróságokat hozott létre, ezek hozzák a halálos ítéleteket. Az amúgy a szunnita ellenállásból is kinövő IÁ a legnagyobb mészárlást épp a szunnita sejtát törzs ellen követte el, 930 tagjukat ölte meg. A fent említett szervezet ezért az ENSZ beavatkozását kéri.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik