Nagyvilág

Bahrein lehet a következő dominó?

Több ezer síita tüntető gyűlt össze kedden Bahrein fővárosa, el-Manáma központi terén.

Ez azt követően történt, hogy egy ember meghalt a tüntetők és a rendőrök összecsapásában egy temetésen, ahol egy korábbi kormányellenes megmozduláson meghalt áldozattól vettek búcsút.

A tüntetés, amely egy nappal követte a hétfői “Harag Napjára” meghirdetett tiltakozásokat, felveti a lehetőségét annak, hogy újabb összecsapások robbannak ki a síita muzulmán többség és a Hamad bin Isza al-Kalifa sejk támogatását élvező szunnita biztonsági erők között.

A tömeg a rendszer bukását követelte, ahogy megtöltötte a Gyöngy nevű teret a belvárosban. A területet a megmozdulás résztvevői gyorsan a “Nemzet” terére nevezték át, és az egyiptomi fővárosban látottakhoz hasonlóan olyan táblákat emeltek a magasba, amelyen a “Békésen” felirat szerepelt.

Sokan a főváros külterületén lévő temetőből jöttek gyalog. A rendőrök láthatóan igyekeztek visszafogottan reagálni, ennek egyik jeleként autóikat a tértől 500 méterre állították le.

Az uralkodó az állami televízióban nyilvánított részvétet a hétfőn meghalt fiatal szüleinek, és azt ígérte, hogy kivizsgálják a történteket, reformokat hajtanak végre, lazítanak a sajtót és az internetet sújtó állami korlátozásokon.

A tiltakozók eddig legfőképpen Kalifa bin Szalman al-Kalifa sejk kormányfő elmozdítását követelték, aki az ország 1971-ben elnyert függetlensége óta foglalja el tisztségét. Ő az uralkodó nagybátyja, úgy tudni, hogy nagy földterületeket birtokol, és az uralkodói családon belül ő a gazdagság jelképe.

Ali, egy 48 éves tüntető azt mondta, hogy nem az uralkodó család elmozdítását, hanem ennek a kormánynak és a miniszterelnök távozását akarják. Követelik egyben a politikai foglyok szabadon bocsátását, amit a kormány korábban már megígért, és egy új alkotmány elkészítését is akarják.

Egy másik tiltakozó azt mondta: új, a népből jött emberekből álló kormányt szeretnének, amelyben nem csak a Kalifa-család tagjai foglalnak helyet.

Az ország 1,3 milliónyi lakosának fele bahreini, a többiek külföldi vendégmunkások. Az állampolgárok többsége síita.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik