Nagyvilág

Küzdenek a Szudánban elrabolt magyar békefenntartóért

Két hónapja rabolták el Szudánban Papp István magyar ENSZ-alkalmazottat, a Terrorelhárítási Központ továbbra is küzd a magyar túsz mielőbbi kiszabadításáért.

Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtóstábjának vezetője arra is kitért: amint lesz olyan új információ az ügyben, amelynek nyilvánosságra hozatala nem veszélyezteti az akció sikerét, azonnal közlik. A gyerekkatonák leszerelésében segédkező nyugállományú alezredest október 7-én rabolták el a nyugat-szudáni Dárfúr tartományban. A világszervezet békefenntartó missziójában (UNAMID) egyéni munkavállalóként szolgálatot teljesítő férfit a tartomány történelmi fővárosából, el-Faserből hurcolták magukkal fegyveresek.

A négy emberrabló október 7-én, napnyugta után hatolt be az ENSZ-alkalmazottak szállására. Öt alkalmazottat összevertek, majd három embert arra kényszerítettek, hogy velük menjen. Az UNAMID szudáni válságkezelő központjában október 11-én jelentkeztek a magyar ENSZ-békefenntartó elrablói. A magyar külügyminisztérium tájékoztatása szerint a fogva tartók – akik engedték, hogy a magyar állampolgár beszéljen – azt a magyarázatot adták tettükre, hogy fel akarták hívni a szudáni kormány és a világ közvéleménye figyelmét, milyen súlyos anyagi kár érte a terület lakosságát a tavasszal indult piramisjáték során. Követelték a probléma megoldását, de konkrét követelésük nem volt.

Korábbi értesülések szerint a Dabanga nevű dárfúri rádióállomás kapcsolatba lépett az elrabolt ENSZ-békefenntartóval. A rádiónak Papp Istvánként bemutatkozó férfi elmondta, hogy egy táborhoz hasonló helyen tartják fogva, ahol mintegy száz egyenruhás tartózkodik.

Hajdu János a Terrorelhárítási Központfőigazgató október végén azt mondta, a tárgyalások alapján legfeljebb négy héten belül megoldódhat Papp István ügye. A Magyar Televízió Az Este című műsorában akkor úgy nyilatkozott, a cél az, hogy elrablói békés, tárgyalásos úton engedjék el Papp Istvánt, de annak lehetőségét sem lehet kizárni, hogy a szudáni erők “legutolsó megoldásként” fegyveres szabadításra kényszerülnek.

AJÁNLOTT LINKEK:

Nem fizet váltságdíjat a kormány a Szudánban elrabolt magyarért (Hírszerző.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik