Nagyvilág

Obama humorizálás helyett időt kért

Barack Obama a regnáló elnökök közül elsőként jelent meg egy éjszakai kabaréműsorban, ahol végig reformpolitikáját védte.

Az intenzíven kampányoló Obama elnök hat nappal a november 2-i kongresszusi választások előtt szerepelt Jon Stewart ájszakai The Daily Show című műsorában, a Comedy Central csatornán. A közvélemény-kutatások szerint a kormányzó demokraták nagy valószínűséggel el fogják veszíteni többségüket a képviselőházban, és a szenátusban is jelentősen visszaszorulnak.

Obama a beszélgetés közben megfontoltnak és őszintének tűnt, miközben megpróbálta megvédeni kormányzatának teljesítményét. Az elnök úgy vélekedett, hogy a választók további reformokat akarnak. “Elég volt? Nem. Ezért arra számítok, és szerintem a demokraták többsége is arra számít, hogy az emberek több haladást akarnak látni” – mondta az amerikai elnök.

Amikor Stewart azzal szembesítette, hogy két évvel az elnökségének elnyerése után, amikor reményt és változást ígért, a demokraták olyan stílusban könyörögnek a választóknak, hogy “kérlek, bébi, adj még egy esélyt”, Obama azt válaszolta, hogy a változások nem következhetnek be sem “egyetlen éjszaka”, sem pedig “18 hónap” alatt.

Az elnök elismerte, hogy nagy az elégedetlenség a magas munkanélküliség és a gyengélkedő ingatlanpiac miatt, de rámutatott, hogy a közvélemény gyakran nincsen tisztában a kormányzata által elért eredményekkel. Első helyen a gyermekek egészségügyi biztosítását és a hitelkártyákkal kapcsolatos új szabályozásokat említette.

Stewartnak arra a kérdésére, hogy a kormányzat miért olyan “félénk” az egészségbiztosítási reformmal kapcsolatban, az elnök a demokraták által megvalósított fordulatot az ország történetének egyik legfontosabb törvényhozási lépésének nevezte.

AJÁNLOTT LINK:

Adócsökkentés: állítólag van, de nem érezni (Kitekintő.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik