Az iszfaháni Abbási Hotel fogalomnak számít Iránban. A perzsa birodalom egykori fővárosában járva a luxushotel menedzseréhez fordulok, hogy legalább egy fotósorozat erejéig bebocsátást nyerjek a 18. századi karavánszeráj privát lakosztályaiba. Kiderül, hogy a szobákat csak előzetes engedéllyel lehet megtekinteni. Nem lepődöm meg, Iránban jelentéktelennek tűnő dolgokhoz is „központi” beleegyezés szükséges. Az is csoda, hogy nyugati újságíróként éppen az Irán elleni EU-szankciók érvénybe lépése idején szabadon (értsd: hivatalos iráni kísérő nélkül) mozoghatok az országban. Nem adom fel, bemutatom a Teheránban kapott összes igazolást, majd felhívom a helyi üzletember ismerősömet, hogy segítsen. Pár perc múlva már fehér kesztyűs guide kalauzol a ragyogó napsütésben a szökőkutakkal díszített belső udvaron át a szálló legexkluzívabb részéig.
Az Abbasi Hotel belső udvara a perzsa kertek mintájára épült. KÉPGALÉRIA!
186 szoba, 27 lakosztály, 2 királyi apartman és 9 étterem – pörgeti az adatokat. A nyugalom és a luxus szigete ez a 2 milliós Iszfahán közepén, csakúgy, mint több száz éve, amikor a sivatag és a forróság elől menekülő karavánoknak nyújtott enyhülést.
A Kádzsár lakosztály
A Szafavida és Kádzsár-korabeli szobák kis túlzással ma is ugyanabban az állapotban fogadják a látogatót. A leharcolt tévé és a stílusidegen modern ruhásszekrény csak rontják az összképet. A pazar díszítés azonban ma is régi fényében tündököl, a szökőkutak felől a szobába szűrődik a klasszikus perzsa zene és a fűszerek illata. Egy óvatlan pillanatban még a selyemtakaróval borított ágyra is lehuppanok, onnan csodálom a kézzel festett pálmalevél motívumokat. Mielőtt még végleg kényelembe helyezném magamat, kísérőm siet megjegyezni, hogy a lakosztály ára 4-5000 dollár, éjszakánként. Kiderül, hogy az angol királynő, a monacói herceg, Indira Gandhi és Khofi Annan is ezen az ágyon hajtotta álomra a fejét, legalább egyszer. Csakúgy, mint Farah Diba, az utolsó sah, Mohammed Reza Pahlavi felesége.
Kíváncsi vagyok, hogy az előkelőségeknek hogy tetszett az Abbasi Hotel és van-e valamilyen kedves történet a szállóvendégek itt töltött napjairól. A kérdés láthatóan váratlanul éri a menedzsert. Nem készítették fel a témában, vagy gyanús tolakodásnak veszi az érdeklődést, mindenesetre közli, hogy nem tud pontosan idézni a vendégkönyvből. Megígéri, hogy másnapra felkészül, majd visszakozik, hogy biztonsági okokból nem adhat ki információt senkiről.
Az Abbasi étterme állítólag a legkiválóbb Iránban, így elhatározom, hogy „turistaként” visszatérek és megkóstolom a hely specialitását. Rózsavíz, sáfrányos rizs és óriási kebab kínálat fogad az étlapon. A perzsa ételek egyáltalán nem csípősek, de érdekes, hogy a fogások többségéhez nyers, „étkezési” fehérhagymát is felszolgálnak. A mentalevél és a fűszeres tea sem maradhat le a terített asztalról. Irán nem túl erős a leves választékot illetően, mégsem bánom meg, hogy a séf ajánlatára végül egy sűrű, zöldséges tésztalevest, az as-e restét választom.
Válság ide, nyugati szankciók oda, az Abbasi Hotelben úgy tűnik, nagy a forgalom. A hangulatfénnyel kivilágított gigantikus kertben falatozva az iráni elit vesz körül. Egyes hölgyek fehér kesztyűben fogják az üveg teáscsészét, mások világmárkákat öltöttek magukra a romantikus hangulatú este alkalmával.
Így nézett ki a karavánszeráj és a mecset a Szafavida-korban, a 18. században KÉPGALÉRIA!
Hasonlóan pezsgő hangulat fogadhatta a látogatót 300 évvel ezelőtt is, amikor Soltan Hossein sah, az utolsó Szafavida uralkodó ideje alatt megépült a karavánszeráj. A ma már “hotelbe foglalt műemlékként” emlegetett épület az 1960-as évek óta éli második virágkorát. Ekkor vásárolta meg lepusztult állapotban az Iran Insurance Company (Bimeh Iran). A biztosító társaságnak sikerült 7 év alatt újjáélesztenie a szállót André Goddard francia orientalista elképzelései alapján.
A helyiek elmondják, amit hivatalos forrásokból nem tudhatok: a szálló eredeti neve Hotel Sah Abbas volt, az 1979-es iszlám forradalom után azonban sürgősen átkeresztelték Hotel Abbasi-ra. A luxusszálló mai formájában könyvtárat, Korán múzeumot és bevásárlóközpontot is magában foglal. Mint oly sok ötcsillagos hotel, az Abbasi is rendelkezik feszített víztükrű beltéri úszómedencével. Egy lényeges különbséget azonban jobb, ha szem előtt tartunk: a nők és férfiak kizárólag egymástól elkülönítve, eltérő időpontokban lubickolhatnak.
Ott jártamkor nem találkoztam nyugati turistával, de az Abbasi Hotel sokunk számára akár ismerős is lehet, itt forgatták ugyanis az 1974-es „Tíz kicsi indián” című filmet Oliver Reed és Elke Sommer főszereplésével.
Izadkhast, karavánszeráj a szellemvárosba
Kattintson a KÉPGALÉRIÁRA
Az iszfaháni luxushotel után Síráz felé vettem az irányt, hogy felfedezzem, milyen egy eredeti állapotában meghagyott karavánszeráj. Izadkhast a 18. század közepén elhagyott szellemváros. A települést valószínűleg katonai támadás érte és azóta titokzatos szellemvárosként fogadja évi párszáz látogatóját a semmi közepén. A város karavánszerájának bejáratához érve Rahimi úr, a helyi muzeológus fogad. Az öltönynadrágos szakember lelkesen kalauzol végig a tűző napon az egykori karavánszeráj ma már igencsak nehezen felismerhető „helyiségeiben.” Rahimi úr nem titkolja: hosszú idő óta én voltam az egyetlen turista a helyszínen. A szellemvárost hiába keressük a Lonely Planet oldalain, a rejtett kincshez az iráni emberek vezethetnek el.
