Nagyvilág

Lengyel légikatasztrófa – Megfejtették a fekete doboz tartalmát

Szakértőknek sikerült megfejteniük a Lech Kaczynski lengyel elnököt és kíséretét szállító repülőgép pilótafülkéjében elhangzott párbeszédeket.

Az elnöki gép április 10-én zuhant le a szmolenszki katonai repülőtér közelében, a gépen utazó 96 személy, köztük az elnöki pár életét vesztette.

A miniszter nem akarta kommentálni a TVN24 hírtelevízió értesülését, amely szerint a gép első pilótája a repülés utolsó pillanataiban azt mondta: “Ha nem szállok le, megölnek”.

A lengyel elnököt és feleségét, valamint számos magas rangú politikai és katonai vezetőt szállító Tu-154-es gép leszállás közben zuhant le sűrű ködben a nyugat-oroszországi repülőtér közelében.

A Moszkva által a lengyel hatóságoknak átadott egyik fekete doboz tartalmának megfejtéséből származó, a lengyel hatóságok által közzétett beszélgetések megerősíteni látszanak, hogy a pilóták több figyelmeztetést is figyelmen kívül hagytak.

Tizenhat perccel a becsapódás előtt a szmolenszki irányítótorony munkatársai közölték: “a feltételek nem teszik lehetővé a leszállást”. “Köszönjük, megpróbálunk a lehetőség szerint leszállni, de ha rossz az időjárás, átstartolunk egy második fordulóra” – válaszolta Arkadiusz Protasiuk első pilóta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik