Nagyvilág

Az európai járatok 60 százalékát törlik a vulkánkitörés miatt

Az európai légi járatok 60 százalékát nem indítják el pénteken az izlandi vulkánkitörésből eredő hamufelhő terjedése miatt.

A felhő még legalább 24 órán át korlátozni fogja a kontinens légi forgalmát – közölte pénteken az európai légiforgalmi hatóság.

A magyar utasok többsége időben értesült a járattörlésekről, így ők ki sem mentek a reptérre, vagy már hazamentek, a külföldiek egy része – mintegy száz utas – azonban Ferihegyen várja gépe elindulását, egyelőre békésen – mondta el az MTI-nek Hegedűs Ádám Malév-szóvivő.

Az izlandi vulkánkitörés miatt előállt rendkívüli körülmények között, a légi járatok tömeges törlésekor is érvényesek azok az előírások, amelyek a légi utasok jogait biztosítják – hangsúlyozta brüsszeli közleményében Siim Kallas közlekedési EU-biztos.

A hamufelhő várhatóan éjfél és szombat hajnali 4 óra között érheti el Magyarország északi részét, majd szombaton a déli országrészeket is – mondta az MTI kérdésére Bozó János, az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) repülésmeteorológusa. Felhívta a figyelmet arra, hogy a felhő folyamatosan hígul, ráadásul a széttartó áramlások miatt semmiképpen sem olyan koncentrációban ér Magyarország fölé, mint amilyet jelenleg Németország felett tapasztalnak.

Az európai légi irányítás, az Eurocontrol közleménye szerint a kontinens napi 28 ezer kereskedelmi repülőjáratából pénteken mintegy 11 ezer indulhat csak útnak. Csütörtökön még ennek közel a duplája, 20 334 járat közlekedett.

Ausztria légterét péntek délutántól zárják le fokozatosan – jelentette be az osztrák légi irányítás szóvivője. Délben lezárták a prágai Ruzyne nemzetközi repülőteret. Várható, hogy rövidesen egész Csehország felett repülési tilalom lép érvénybe.

A lengyel légtér szinte egészét lezárták már péntek reggel 8 órától, délben pedig Krakkó légiforgalmát is leállították. A korlátozás késedelmet okozhat Lech Kaczynski elnök vasárnapra tervezett krakkói temetésében, amelyre számos külföldi vezetőt várnak. A lengyel elnöki hivatal egyik vezetője azonban délelőtt azt mondta: a szertartás elhalasztása csak végső esetben jöhet szóba.

Romániában összesen több mint 40 repülőjáratot töröltek a nyugat-európai repülőtereken kialakult komoly fennakadások miatt.

Németország 16 repülőteréből 11 nem indít és nem fogad repülőgépeket, köztük a hatalmas forgalmú frankfurti és düsseldorfi légikikötő. Berlin, Hamburg és Köln reptere sem fogad – közölte a német légi irányítás. A meteorológiai előrejelzések alapján szakértők úgy vélekednek, hogy a korlátozás huzamosabb ideig eltarthat.

Hollandiában délelőtt jelezték, hogy a közeli órákban még biztosan nem fogad és nem indít járatokat az Amszterdam melletti Schiphol repülőtér. A belgiumi repülőterek péntek este 18 óráig mindenképpen zárva maradnak. A szomszédos Luxemburgban szintén légtérzárlat van érvényben. Dánia egyelőre szombat hajnali 2 óráig biztosan fenntartja a légtérzárlatot. Svédország és Norvégia ugyanakkor megkezdte pénteken a repülőterek forgalmának fokozatos újraindítását a két ország északi, illetve középső részein.

A brit országos légi irányítási központ (NATS) legalább péntek éjfélig ugyancsak meghosszabbította Nagy-Britannia légtérének zárlatát.

Franciaország északi részének valamennyi repülőterét, köztük a párizsi Roissy-Charles de Gaulle és Orly termináljait péntek este 8 óráig lezárták a hamufelhő terjedése miatt. Az intézkedés összesen 24 francia repülőtérre vonatkozik, a fővárosba érkező járatok leszállását ugyanakkor dél és délután négy óra között engedélyezték a hatóságok.

Az európai repterek egyre kiterjedtebb zárlata miatt az orosz Aeroflot légitársaság pénteken mintegy 20 európai járatát volt kénytelen törölni. Nem indították útnak az Egyesült Államokból induló transzatlanti légi járatok mintegy felét.

Az izlandi vulkánkitörés miatt előállt rendkívüli körülmények között, a légi járatok tömeges törlésekor is érvényesek azok az előírások, amelyek a légi utasok jogait biztosítják – hangsúlyozta Siim Kallas közlekedési EU-biztos. Az utasnak joga van ahhoz is, hogy választhasson a menetjegy árának megtérítése, illetve a célállomás alternatív útvonalon történő elérése között – közölte, további pénzbeli kártérítés azonban nem jár az ilyen rendkívüli esetekben.

A kerozin ára egyelőre nem reagált a péntek délelőtti ázsiai kereskedésben arra, hogy földre kényszerítette az izlandi vulkánkitörés az európai légi járatok nagy részét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik