Nagyvilág

Az Akropoliszt is elárvereztetné két német politikus

Szigetek, történelmi emlékművek és művészeti kincsek eladását javasolta Athénnak adósságai rendezéséhez egy újságinterjúban két vezető német politikus.

Angela Merkel Kereszténydemokrata Pártjának vezető politikusa, Josef Schlarmann, illetve a szabad demokrata Frank Schaffler a Bild magazinnak azt nyilatkozták: a fizetésképtelen cégekhez hasonlóan Athénnak is el kellene adnia minden tulajdonát, amely adósságának törlesztéséhez szükséges. „Görögországnak vannak épületei, cégei és lakatlan szigetei, amelyeket mind el lehetne adni az adósságrendezéshez.” – fejtette ki véleményét a jobboldali Schlarmann. A két politikus szerint az Akropolisz, a Parthenon, sőt még az Égei-szigetek is kalapács alá kerülhetnének.

A német politikusok azután vetették fel az állami tulajdon elárverezését, hogy egy görög kormánytisztviselő nemrég egy rádióinterjúban a második világháborús német jóvátétel kifizetését kérte számon Berlinen.

A két ország közötti viszony azóta egyre feszültebb, hogy felmerült a 300 milliárd eurós államadóssággal küszködő Görögország német kisegítésének lehetősége. A közvélemény-kutatások szerint ezt a németek többsége elutasítja, mert szerintük az égei ország nem érdemli meg a támogatást.

A görög miniszterelnök, George Papandreou tegnap jelentette be kormánya megszorító intézkedéseit, amelyekkel a 12,7 százalékos költségvetési hiányt kívánja leszorítani. A tervezett kiadáscsökkentések miatt tüntetések voltak Athén utcáin, egy kommunista szakszervezet a pénzügyminisztérium épületét is elfoglalta. Papandreou pénteken tárgyal majd Angela Merkellel az esetleges német segélycsomagról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik